ráktérítő; knj&wbb (BEFEJEZETT)

| ö t |

Feladó: Park Nari: [nari.95@hotmail.co.kr]

Címzett: Kim Namjoon [kim.namjoon@empas.co.kr]

Tárgy: Re:Re: Namjoon!

2018. 07. 17

„Te drága Csacsi, te legdrágább Csacsija mindenkinek!

Elég ostoba vagyok az irodalomhoz, ahhoz, hogy ennyire átlássam a Shakespeare-műveket, mindössze a Gyáva és Júliát ismerem, tudod, azt a modern kiadásút, a legújabbikat.

Ne neheztelj rá csak azért, mert ijesztő! Én szeretem nézni, megnyugtat. Noha megértem, nehéz ezt elhinni, mert nekem is furcsa volt eleinte. Panda – tényleg ő volt! –, szóval Panda mondta azt, hogy hálás leszek neki egyszer. Most már tudom, hogy így van, és a ráknak is szüksége volt rám, a védelmemre. És hálás vagyok, hogy vigyázol rá, remélem, tudod. Ha a rákra figyelsz, akkor rám is. Mindig ez jusson eszedbe a rákról. Soha semmi más. Csak ez. Ha tiszteled Ráki kapitányt, akkor engem tisztelsz. Eléggé hozzám nőtt az elmúlt idő alatt.

Sajnálom ezt a Nanás szakítást. Nem is azért, mert annyira szimpatikus lett volna, mert nem igazán szívleltem, ez az igazság, csak te, nem éppen ezt érdemled. Jó lenne tudni, hogy boldog vagy, és te is gyerekeket terveztél (legalábbis a kollégiumban állandóan mondogattad). Apropó, mesélj: hogy haladsz a könyvkiadással, folyamatos publikálásokkal?

Ezért nem mertem mondani. Tudom, hogy neked mit és mennyit jelent a barátságunk, és abban is biztos voltam, hogy ki fog borítani: nem, nem azóta az éjszaka óta. Tény, az indított el bennem valamit, de nem az volt az az idő, mikor rájöttem, hogy szeretlek. Azóta néztem rád máshogyan, az tény, de nem, nem akkor lettem beléd szerelmes. Nem tudom az idejét, ez az igazság. Egyedül abban vagyok biztos, hogy lassan alakult ki bennem, egészen lassan, szinte úgy, hogy fel se fogtam, mi zajlódik le bennem. Egy nap fejbe kólintott, ez az igazság. Talán akkor, mikor részegen megcsókoltál. Nem hiszem, hogy emlékszel rá, de igen, megcsókoltál. És soha nem csókoltál úgy még szerintem senkit, mint akkor, és azt mondtad a csókolózásunk után, hogy ez az a freudi elszólás, ami tettekben történik meg.

A Kávéért kár. Szerettem volna még veled elmenni oda. Imádtam a Melange kávéjukat, még akkor is, ha kicsit sok mézet tettek bele. Akkor kezdtem nem szeretni, mikor már nem kettőnké volt. Ne érts félre, szerettem abban a közösségben lenni, ahol te érezted jól magadat, de világéletben kettőnkének akartam tudni.

Ne akard visszatekerni az időt. Valamiért, így kellett lennie. És ne haragudj magadra, sose, sose haragudj magadra! Annyi időt töltünk el ön és mások iránti gyűlölettel, hogy elfelejtünk boldogok lenni és azok maradni. Hogy visszautasítottál, sosem haragudtam meg rád. Csak úgy éreztem, el kellett mondanom, mert évek óta bennem volt, és akárcsak egy mázsa súly, úgy tapadt belém.

Én még így is szerettelek és szeretlek, hogy elutasítottál. Persze, most jobban előtérbe kerültek dolgok, más dolgok, és nem te vagy már az elsődleges. Alkalomadtán, ha kimondunk fontos dolgokat, ez a kimondás segít az elmúlásban. És most nem a felejtésről van szó.

Jut eszembe, majdnem elfelejtettem: igen, Jimin! Jól van, köszöni, és igen, jóban vagyunk. Te segítettél, hogy jobb legyen, hogy ne érezzem magamat kellemetlenül emiatt, és ha nem is volt ott a támogatásom az öcsémnek, te akkor is ott voltál mellette (ráadásul elég makacsul). Ő is hiányol Busanból. Nagyon megkedvelt téged a középiskola alatt. És nem, már nincs együtt az előző barátjával, de két éve már, hogy van egy másik, akit ha lehet, jobban is kedvelek. Te is kedvelnéd, jó lenne, ha bemutathatnám neked.

Most megyek a tengeremhez, hozzád Kim Namjoon, csacsim, és, hogy te is érezd magadhoz közel ezt a nyugatot, meg magát a kéket,

[tenger1.jpg / megtekint | letöltés] [tenger2.jpg / megtekint | letöltés] [Németo.jpg / megtekint | letöltés]

Ui: tényleg csoda Európa. Egyszer majd látnod kell, ezt az egészet."

          u t á n a ; [továbbra is a kollégiumi szobában; továbbra is legjobb barátokként]

el kell fogadnod / tudom / de nem megy / dehogynem! / ... / tudom, hogy nem egyszerű / ... / de te azért jól vagy, ugye? / hogy érted? / hát, a múltkori... / ne aggódj, minden rendben [a lány legyint] / majd valahogyan meghálálom / nem kell / de / nem / ... / jiminen gondolkozol? / igen ... olyan hihetetlen az egész / én csak azt mondom, hogy próbálj meg arra gondolni, hogy ... / hogy? / gondolj bele abba, hogyha nem lesznek a szüleid, csak rád számíthat majd / [csend] / igazad van / tudom / [a lány feláll, a kollégiumi konyha felé megy, ami két szoba közt van] / kérsz sütit? / azt a finomat? / igen / akkor kérek, köszönöm / [csend, a rövidebbik fajta] / csiperke / igen? / zavarna, ha ma felhoznék egy lányt? / ha alszok, akkor nem / ígérem nem leszünk hangosak! [a fiú átkiabál a konyhába] tényleg nem fog zavarni, ugye? / nem, nem fog [hazudik]

Később ott ülnek, egymás előtt, egy asztalnál teáznak. Min Yoongi és Kim Namjoon. Kim Namjoon és Min Yoongi.

Min Yoonginak fogalma sincs arról, milyen ez, hogyan lehet túlélni, elvégre, ez más. Min Yoongi habár idősebb Kim Namjoonnál, elég fiatal ahhoz, hogy bármelyik ismerősével ilyen történt volna.

Min Yoongi szótlan pillantást vet a csomagra, ami Park Naritól jött és ami továbbra is bontatlan, majd megkérdezi, hogy

„még mindig nem bontottad ki?"

A másik férfi, aki szét van esve, csak vállat von. Megpróbál nem sírni.

„Én csak nem merem. Félek szembesülni vele. Nem tudom, hogy mi van benne, fogalmam sincs."

Csend, Namjoon csendben van, tenyerével törli a könnyes, fájó arcát.

„Nem akarod te kibontani?"

„Park Nari neked küldte. Nem hiszem, hogy jogom van kinyitni, beleolvasni, vagy akármi."

Yoongi belekortyol a teájába, hosszasan szemléli Namjoon arcát, aki helyeslően mond valamit. Próbálja összeszedni magát, de ez aligha sikerül, újra és újra,

újra

megtörli a szemeit, mintha az egész elválást ki lehetne onnan törölni.

„Én csak azt hittem, elmondhatom neki még, hogy fontos."

„Előfordul, hogy az ember későn értékel igazán dolgokat. Csak már akkor túl késő lesz."

(2018.  08. 25.)