Őrizd meg a titkom! [DRAMIONE] /FELFÜGGESZTETT/

Chapter 28

  - Hoznál nekem egy kést?
Mrs. Malfoy ágya mellett térdelve, egyik kezemben egy megtermett Baziliszkusz-foggal teszem fel a kérdést. A szőke mögöttem áll, így nem látom a reakcióját, de néhány másodpercen belül hallom, ahogy elhagyja a szobát. Amíg távol van, egyre csak azon jár az agyam, hogy egészen biztos vagyok-e abban, amire készülök. Narcissa Malfoy bőre azonban holtsápadt, arca beesett – látványa egyre csak azt kiabálja felém, hogy ennek a nőnek már akkor sem árthatnék, ha akarnék. De azért nem szívesen kockáztatok.

- Tessék – nyomja a kezembe Malfoy a kis konyhakést, miután visszatér a szobába.
Megköszönöm, a sarkaimra ülök, és felemelem a hófehér takarón pihenő, főnixkönnyel teletöltött fiolát. Úgy okoskodom, hogy néhány csepp elegendő lesz belőle Mrs. Malfoy kikúrálásához. A többivel azt kezdünk, amit csak akarunk.
– Miért van szükséged rá? – kérdi Malfoy mellettem állva, gyanakvó tekintettel meredve a kezemben tartott tárgyra. Válasz helyett sóhajtok egyet, felemelem a bal kezemet, és a kés élét határozottan a tenyeremre illesztem.
Aztán rámarkolok, méghozzá jó erősen.

- Mi a francot művelsz? – kiált fel rögtön a szőke. Legszívesebben felnevetnék döbbent ábrázata láttán, de vonásaimat egészen másféle irányba sodorja a kezemre lecsapó, égő fájdalom.
- Au – tátogom, aztán Malfoy felé nyújtom a könnyel teli üvegcsét. – Cseppents rá belőle egyet, nagyon óvatosan – utasítom. A tároló után kap, és szempillantásnyi idő alatt kinyitja. Amikor a benne lévő folyadék útja szabaddá válik, szakít a gyorsasággal: mellőzi az elhamarkodott mozdulatokat, miközben rettentő óvatosan a tenyerem fölé emeli a fiolát.
- Pontosan miért is volt szükség erre? – kérdi mély sebemre pillantva. Megdönti a kis üveget, vigyázva, hogy tartalmának csupán egyetlen cseppje zuhanjon vértől pirosló bőrömre.
- Nem igazán találkoztam még ilyesmivel. Mármint gyakorlatban – magyarázom, miközben kellemes melegség árad szét a bőröm alatt a könnycsepp becsapódását követően. A sebem egy pillanat alatt összehúzódik, a tenyeremet keresztbeszelő mély vágás hamarosan a múlt egy nyomtalanul távozott részletévé válik. – Nem tudhattam, hogy egészen biztosan működik a dolog akkor is, ha nem mi magunk siratjuk meg a madarat – mosolyodok el az immáron teljesen ép tenyeremet bámulva. Megmozdítom az ujjaimat, ökölbe szorítom a kezem, és igyekszem elhessegetni a könnyek hatása iránt fellobbanó csodálatomat. Felnézek Malfoyra, megvonom a vállaimat, és óvatosan elmosolyodok. – Nyilvánvalóan nem mérgezem meg az édesanyádat anélkül, hogy biztos lennék a gyógyulásában.
Egy percig megfejthetetlen pillantással fürkészi az arcom, aztán tekintete az édesanyjára vándorol.
- Úgy tűnik, ezzel nem lesz gond – feleli végül.

Bólintok, majd visszafordulok Mrs. Malfoy felé. Veszek egy jó mély lélegzetet, és úgy döntök, hogy talán ideje lenne biztosítanom egy kis bizalmat saját magam felé. Elhitetem a fejemben tiltakozó belső hangommal, hogy ez a legjobb dolog, amit csak tehetek, és egy jó alaposan, de még így sem eléggé megfontolt mozdulattal az asszony hófehér bőréhez érintem a förtelmes állat fogát. Összekaparom minden csepp határozottságomat, majd még mielőtt újra eluralkodhatna rajtam a kétség, megsebesítem Mrs. Malfoy karját, így letörölve a térképről a biztonságos visszautat.

Malfoy mozdulatlanul áll, még mindig pontosan ugyanott, ahol az előbb, és mindketten az édesanyját bámuljuk. Összevont szemöldökkel várom, hogy valami történjen, de az asszony karján éktelenkedő néhány csepp vértől eltekintve semmiféle változást nem észlelek rajta. Eltelik egy perc, majd még egy, és azon kapom magam, hogy már a harmadik is elszáll, de én még mindig nem csináltam semmit. Baljós érzésem támad, rögtön magával ragad az aggodalom: mi van, ha a méreg alattomos módon, mindenféle mellékhatás nélkül pusztít? Reménykedtem benne, hogy valamiként nyomon követhetem majd a terjedését, de úgy tűnik, hiú ábránd volt. Dühöngök egy sort a hanyagságom miatt, amiért nem néztem utána a dolognak, de szinte azonnal tudatosul bennem, hogy a harag az utolsó dolog, amivel jelen helyzetben foglalkoznom kell. Mrs. Malfoy karja után kapok, és gyorsan kitapintom a pulzusát – a szíve komótosan ver, pont úgy, mint korábban. Merlinnek hála!
- Add ide! – intek Malfoynak, és kinyújtom a karom, hogy megkaphassam a könnyeket.
- Ha engem kérdezel, nem jött be – jelenti ki mindenféle csalódástól mentes hangon.
Nem felelek, csak nyelek egy hatalmasat, és az imént okozott seb felé irányítom a fiolát, hogy a biztonság kedvéért feltakarítsam az okozott kárt. Mágiablokk ide vagy oda, nem szeretném megkockáztatni, hogy ez a förtelmes méreg még nagyobb bajt hozzon ránk. Kissé csalódottan és szomorúan készülök a cseppentésre, amikor megkésve ugyan, de iszonyatos dolog történik.

Mrs. Malfoy háta hirtelen ívbe hajlik, aztán rángatózni kezd. Kifut az arcomból a vér, ahogy gyorsan hátrarántom a karom – egy hajszálon múlik csupán, hogy az értékes ellenszer a padlón kössön ki. Szerencsére nem veszítem el a fejem, szabad kezemmel azonnal az asszony karja után kapok, és megpróbálom olyan erősen a takaró puha anyagához szegezni, hogy még csak véletlenül se okozhasson kárt magában, bennem vagy az ujjaim közt tartogatott üvegcsében. Esélyem sincs, hogy előkapjam a pálcám. Malfoyban reménykedem, ő azonban varázslat alkalmazása helyett rögtön az ágy másik oldalára ugrik, és mindent bevet, hogy mozdulatlanná tegye édesanyját. Az asszony egy ideig kitartóan próbál kitörni fia karjai közül. Miután a felsőteste fogságba esik, beveti a lábait, és másodperceken belül lerugdossa magáról a takarót.
- Mi lesz már? – nyögi Draco leheletnyi kétségbeeséssel vegyült hangon. Mrs. Malfoy szemei hirtelen felpattannak, tekintete a távolba veszik, egyértelművé téve, hogy akármennyire és ébernek tűnik, valójában nincs köztünk.
- Biztosan kell tartanunk – felelem a fejemet rázva. – Ha kiveri a kezemből a fiolát, akkor nagy bajban leszünk.
Malfoy bólint egyet, bár egyértelműen nincs ínyére a dolog. Legszívesebben én magam is azon nyomban elűzném a méreg minden cseppjét, de a józan eszem visszatart az elhamarkodott cselekvéstől.
A következő pillanatban Malfoy összevont szemöldökkel fordul felém.
- Oké, elintézem, hogy egy percre viszonylag mozdulatlan maradjon, te meg csináld a dolgod.
Javasolhatnék egy bűbájt, de fogalmam sincs, hatna-e. Malfoy nem vár válaszra, szó szerint ráveti magát az édesanyjára, amennyire csak lehet, a nőre nehezedik, hogy valamelyest mozgásképtelenné tegye. Én még mindig a karját szorongatom, mely most mintha kissé elgyengülne. Rögtön lecsapok az alkalomra, néhány apró könnycseppet juttatva az általam okozott sebbe.

Szinte azonnal felhagy a kapálózással. Szája elnyílik, szemeit lehunyja, az izmai elernyednek, teste pedig úgy süpped puha párnái közé, mintha az előző percek meg sem történtek volna.
- Ez most jó jel? – kérdi Malfoy tanácstalanul.
- Fogalmam sincs. – Hasonló érzésekkel küszködve rázom meg a fejem. – De egészen biztosan nem rosszabb, mint korábban – teszem hozzá megnyugtatásképp.
- Csodálatos.
Malfoy visszahúzódik, lassan elengedi édesanyja karját, és elgondolkodva néz végig rajta. Miután egyelőre nincs használható ötletem, elkezdem megigazgatni a lepedő felgyűrődött széleit. Muszáj csinálnom valamit, különben itt helyben megőrülök. Malfoy a segítségemre siet, kényelmesebb helyzetbe hozza Mrs. Malfoyt, én pedig a takaró után nyúlok. Miután óvatosan ráterítem, megállapítom, hogy most éppen úgy fest, mintha semmit, de semmit nem tettünk volna. Kísértetiesen hasonlít arra a fickóra, akit a kúriában kellett volna meggyógyítanom.

- Mi van, ha épp fordítva történtek a dolgok?
Hirtelen jut eszembe a gondolat, a kérdést pedig sokkal inkább magamnak teszem fel, mint Malfoynak. Kíváncsi szemeit rám emeli, várva, hogy folytassam a beszédet.
- Fordítva?
- Igen. Hát persze! – hunyom le a szemeimet. Előszedem a pálcámat, és az asszonyra szegezem.
- Kifejthetnéd részletesebben – jegyzi meg Malfoy, még mielőtt bármit is tehetnék.
- Azt hittem, a méreg majd megöli az átkot, mivel úgy véltem, a mágiablokk nem engedte teljességgel érvényesülni a varázslatot, csak valamiképp lebénította az anyukádat. Hiszen egy teljes évig sikerült változatlan állapotban tartanod – magyarázom gyorsan. – De most úgy gondolom, végül mégsem a sötét varázslatra hatott. Azt mondtad, az utóbbi időben romlott az állapota.
- Így van.
- Szerintem az átok ilyen sok idő után valahogy a gáton belülre szivárgott, mi pedig azt pusztítottuk el, ami kívül ragadt – húzom össze a szemeimet. – Olvastam egyszer egy nagyon erős varázslatról, amellyel egy időre felébreszthetném. Nem könnyű, és olyan sok mágiára van szükség hozzá, hogy rajtad éppen egészen biztosan nem segítene. Ha édesanyádon működik, akkor az elméletem megállja a helyét.
- De ha a gát elpusztult, a méreg hogy a fenében maradt meg?
Tanácstalanul megrázom a fejem. Malfoy várakozó tekintettel figyeli, ahogy suhintok a pálcámmal. Lehunyom pilláimat, és olyan erősen koncentrálok, hogy már-már beleremegek. Amikor érzem, hogy sikerülni fog a varázslat, résnyire nyitom a szemeimet. A pálcám végén aranysárga fénysugár bukkan fel, majd szökik a levegőbe. Olyan lassan csordogál, mintha sűrűn folyó virágméz lenne. Mrs. Malfoy keze felé veszi az irányt: alattomosan beszökik hálóingje ujja alá, miközben fokozatosan egyre több energiát sugároz az asszonyba. Jó fél percig tartom mozdulatlanul a karom, ügyelve, hogy még csak véletlenül se szakítsam félbe a bűbájt.
- Sikerülhetett? – kérdi Malfoy óvatosan, ahogy az arany csík köddé válik. Már épp válaszra nyitnám a szám, amikor édesanyja felnyitja szemeit. Ködös tekintettel pislog néhányat, aztán lassan körülnéz. Elmosolyodok, amikor tekintete megállapodik Malfoyon. Jobb kezét a nyakára tapasztja, erőtlen ujjaival végigsimít sápadt bőrén. Megpróbál megszólalni, de nem jár sikerrel. Pillanatnyi megnyugvásom azon nyomban tovaszáll - úgy fest, mintha a varázslatom ellenére még mindig hatalmas fájdalommal küszködne. Felkapom a kis fiolát, és Mrs. Malfoy fölé hajolok. Ijedt tekintettel pillant fel rám, mire a szívem azon nyomban összeszorul. Kissé ideges, de megnyugtatónak szánt mosollyal azt mondom:
- Nyissa ki a száját.
Egy másodpercig habozik, aztán a fiára néz, és teljesíti a kérésem, én pedig lejuttatok a torkán néhány csepp főnixkönnyet. Másodperceken belül mély álomba szenderül. Bár arca most sokkal békésebben fest, ezúttal képtelen vagyok magamhoz ragadni a reményt, hogy hasznos dolgot tettem.


- Tanácsos lenne hazamennem – mondom, miután kilépünk Mrs. Malfoy szobájának ajtaján. – Vár rám egy igen érdekes beszélgetés Ginnyvel.
- Kikísérlek – bólint Malfoy, és elindulunk a lépcső felé.
A nap időközben az égbolt aljára csúszott, most minden sötétnarancssárga fényben úszik az erdőben. Amikor elég távol érünk a háztól, megállunk. Malfoy a mellkasán összefont karokkal figyeli, ahogy távozni készülök.
- Granger – mondja, még mielőtt eltűnhetnék a szeme elől. Érdeklődő pillantással fordulok felé, kíváncsian várva, hogy mit akar mondani. – Köszönöm.
- Ne hamarkodd el – felelem halkan. A földön pihenő gallyak és levelek igen érdekes látványnak bizonyulnak, és némiképp megnyugtató hatást gyakorolnak rám. Konkrétan meghalnék, ha most bele kéne néznem azokba a Szürke Szemekbe.
- Nem teszem – jelenti ki Malfoy határozottan, és a szemem sarkából látom, ahogy megrázza a fejét, mert mindenféle zavarom ellenére természetesen képtelen vagyok megállni, hogy legalább oldalvást rápillantsak. Halkan morgok egyet, mire ő a legnagyobb meglepetésemre elmosolyodik. - Úgy csinálsz, mintha kudarcot vallottál volna – jegyzi meg szórakozottan. Közelebb lép hozzám, mutatóujja az állam alatt súrolja a bőröm. Felemeli a fejem, így kényszerít fel rá, hogy a saját vesztembe rohanjak, és hagyjam magam a Szürke Szemeket illetően.
- Attól félek, épp ez történt – nyögöm ki kissé erőtlen hangon. Akármilyen jól is esik az érintése, azt azért nem felejteti el velem, hogy még most sem tudom pontosan, hogy mindenféle jó szándékom ellenére mi a fenét műveltem az előbb az édesanyjával. Vajon a főnixkönny képes lesz arra, amiben a Baziliszkusz mérge kudarcot vallott?
- Szerintem nem – rázza meg a fejét Malfoy. Összehúzott szemekkel figyeli, ahogy a mutatóujja az állam alól egyre feljebb vándorol az arcomon. Szó szerint megijedek magamtól, mert fogalmam sincs, hogy eshet ennyire jól egy egyszerű kis simítás a járomcsontomon. Legszívesebben oldalra dönteném a fejem, hogy az egész tenyere az arcomat érje, de sikerül megállnom a nagyon is kellemesnek ígérkező mozdulatot.
- Miért?
- Legalább a pajzstól megszabadultunk – vonja meg a vállát. Még mindig a saját kezét figyeli, ahogy lassan a fülem mögé tűri egy elkeveredett tincsemet, és komolyan úgy fest, mint aki már rég elkalandozott a témától. - Legalább abban biztos lehetek, hogy ha a könny nem működik, a gyógyszer hatni fog, ha egyszer sikerül megszereznem végre.

Úgy érzem, mintha egy jéggel teli vödör tartalmát zúdították volna a nyakamba. Zavartan elmosolyodok, és gyorsan hátralépek, egyértelművé téve, hogy most már tényleg mennem kell. Szörnyű érzés tárja ki a karjait felém, csúfondárosan vigyorogva, hogy készséggel a karjaiba vessem magam. Legszívesebben kiszaladnék a világból, amiért még mindig nem mondtam el Malfoynak, mit gondolok. Vele ellentétben én sajnos egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy létezik az a bájital, melyet a szolgálatáért cserébe ajánlottak. Ugyanakkor Harrynek tudnia kéne róla, ha így lenne. Ő pedig sosem hazudna, nekem legalábbis egészen biztosan nem, és ezen gondolat olyasfajta kapaszkodót jelent számomra, amely miatt továbbra sem terítem ki az összes kártyámat. Nem mellesleg hihetetlenül önző maradok.
Malfoy kissé meglepetten figyeli, ahogy hátrálok néhány lépést, aztán egy már jól ismert vigyor kíséretében azt mondja:
– Csak óvatosan a részletekkel, amikor megosztod Weasleyvel, hogy milyen eszméletlenül jól csókolok.