Avagy, annyi minden történt, amire magyarázatot várnak.
Egy Larry Stylinson fanfiction, tele érzelmekkel, könnyekkel és emlékekkel. Egy történet a szívek gyengeségéről, hihetetlen ragszkodásáról és törékenységéről. Harry és Louis története az elejét...
Figyelem! Ebben a részben az aranyosság faktor néhol kiakadhat, amiért nem vállakok felelősséget. Jó olvasást. :D
Harry és Louis együtt éltek egy kis, fehér házacskában egy nem túl forgalmas londoni utcában. Az egész tehetségkutató alatt ezért dolgoztak és első énekes fizetésükből meg is vették a házat. Mikor először jutott eszükbe ez a dolog még csak barátai voltak egymásnak és bár mikor összeköltöztek akkor még nem volt tiszta mi is az, ami köztük volt, de akkor sem akartak egymástól elszakadni. Ki akarták használni az összes pillanatot, míg így voltak, lehettek, mintha érezték volna, hogy valami közeleg. A ház nem volt túl feltűnő, de látszott rajta, hogy azért módosabb lakói vannak. Lassan már három hónapja éltek itt, olyan volt akár egy álom. Harry szíve tömve volt napsugarakkal ebben az időszakban, akár csak Louis- é, ezt nem lehetett tagadni. Ekkor még túl fiatalok voltak ahoz, hogy a múlton aggódjanak.
A zöld szemű fiú dúdolászva sétált át a kis konyhán gyanutlanul lépkedett a fehér köveken. Talán épp a nappaliba tartott, hisz nemsokára kezdődött a Friends, Louis- val sosem hagyták ki. Mikor azonban beért a vajszín szobába barátja kiáltva ugrott neki és hátulról ölelve Harryt szorította magához, állát pedig a vállán pihentette. Harry először ijedten rezzent össze, majd halkan és édesen kacaga döntötte fejét Louis -éra.
- Szeretlek Harry - morogta a nyakába. Ez volt a legelső alkalom, hogy bármelyikük is kimondta ezt hangosan. Harry egy pillanatra lefagyva nézett maga elé, el sem hitte. Kirázta a hideg, ahogy felfogta. Louis tényleg szereti? Hatalmas mosolyra húzta ajkait. Sosem érzett még ehhez fogható boldogságot. Kisfiúsan mosolyogva fordult szembe lakótársával és szorosan ölelte magához. Majd elépett tőle és csak figyelte őt. Lassan már utólérte barátját magasságban, Louis akkoriban magasabb volt Harrynél.
- Én is téged. - Úgy érezte, mintha sírni tudna abban a pillanatban. Számára ez többet ért minden pénznél.
Harry és Louis az ünnepeket mégis családjuknál töltötték, ez így volt a helyén ez volt a dolgok rendje. Azonban eljött az idő, mikor ismét visszavezetett az útjuk egymáshoz és mikor meglátták a másikat hosszú idő után először, az volt a tökéletes magyarázata a szeretetnek. Karácsony utány járt az idő, mikor Louis unottan bámult ki az ablakon és ábrákat rajzolgatott a prárás felületre. Már reggel óta nem volt kedve semmihez, most pedig már sötétedett odakint. Mikor végre hangos kerékzörgés rázta fel a kis utcát. Louis kék íriszei izgatottan csillantak fel és vigyorogva pattant fel, ahogy meglátta lakótársát. Kisietett a sötét előszobába és kabát nélkül futott ki a hideg decemberi időbe, még az ajtót is nyitva hagyta. Aztán, ahogy Harry is észrevette Louis- t elereszette bőröndjét és rohanni kezdett a másik felé. S, mikor találkoztak szorosan ölelték egymást, Harry ilyenkor még erősen markolta is Lou pulcsiját.
- Te butus, meddig tart neked ideérni - nevetett Louis és eltolta egy kissé magától, hogy össze puszilgassa az arcát, amit Harry mindig csak egy gyermeki mosollyal az arcán hagyott neki. A világ legjobb érzése szeretve lenni. Bár ezek a belsőséges találkozások az egész elején történtek csak meg, mégis megtörténtek és a két szívben olyan arany fényeket hagytak, melyekre a kis kék és zöld kulcsok mindig emlékeztették a lakótársakat.
xXx
Louis egy kis füzetbe irogatott a stúdióban, míg a többiek szólóit vették fel a már meglévő számokból a második albumra. Néha be is hunyta a szemeit és volt, hogy elmosolyodott. Louis volt az a bandában, aki sokat foglalkozott a szöveggel, a nagy részüket ő is írta. Harry álmosan terült el a kék babzsákban mellette és lustán babrált a tincseivel, már egy ideje figyelte barátját.
- Ennek mi lesz a címe? - kíváncsiskodott a zöld szemű.
- Little things, és tudod kiről fog szólni? - fordult mosolyogva Harry felé, aki arca erre azonnal felderült.
- Na kiről?
- Egy olyasvalakiről, aki csak egy csésze tea után tud alaudni, de emiatt beszél álmában, egy olyasvalakiről, akinek a keze úgy illik az enyémbe akár csak nekem készült volna - mesélte és Harry ujjai közé illesztette az övéit, a zöld szemek pedig elvarázsolva figyelték a kékeket.
- Egy olyasvalakiről, aki mindig belepréseli magát a farmerjaiba, egy olyasvalakiről, akibe szerelmes vagyok és az össze apró dolgába, de még sem mondhatom ki ezeket. - A mosolya az utolsó szavaira kissé tompább lett, de nem eresztette Harry kezét.
- Ez biztosan rengeteget jelent annak a valakinek, de én nem hiszem, hogy beszél álmában - döntötte oldalra számonkérően fejét Harry.
- Na persze Harry, te nem hallod magad - hajolt nagyon közel ahoz a valakihez és apró csókot nyomott az ajkaira, majd elvált tőle és hüvelyk ujjával végig simított azokon.
- Túl sok dalt kap ez a valaki mostanában, nem gondolod? - nevetett angyalian Harry.
- Szerintem meg nem eleget. Csak hogy tudd kis Hazza, akár mi is lesz majd, a dalaim sosem fognak hazudni. Neked sosem, és ígérem mindig tudni fogod ha neked szól, mert mindig neked fog.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
***
Harry leült a zongora elé és lenyomott egy billenyűt. A hatalmas ablakokon a kora esti, halvány fények még megvilágították a fehér lapokat, melyeken táncoltak a hosszúkás betűk. A szöveg minden részletéhez külön emlék tartozott, amik egy érzéssel össze voltak kövötzve. A dal teljes vidámságban kezdődött és végső reményvesztettséggel végződött, még a fények is úgy estek rá, ahogy a jelentés változott. Hogy miről szólt? Igazságról, mint bármelyik az előtt. Viszont ez most az összeset magában hordozta. Harry szívének tengernyi vágyát és fájdalmát. Igazi szerelmeről mesélt hallgatóinak, fényes napokról, egy forró, kék szempárról, vidám délutánokról a régi időken, minden fal nélkül. Majd szürke fellegekről, a nagyvilágról, a csillogásról, a hazugságokról, néma szerelmesekről, könnyekről, emlékekről, igazi fájdalomról, távolságról, egy kék és egy zöld szívről, a végéről.
Egy elveszett othhonról valaki hasadt szívének.
Home for the broken heart Harry Stylestól.
Az én szövegeim se hazudnak neked soha, drága Louis. Ez az utolsó dalom, ezúttal minden őszinte szavammal, félreérthetetlenül.
Harry lassan játszani kezdett a billentyűkön a néma sötétségnek, de szívét egy pillanatra mégis teljesen kitöltötte ez a dal. Mintha visszatekerte volna a makacs idő kerekét. Csak elmosolyodott, minden eszébe jutott.
