Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

12. Fejezet: Szülők...

🖇️Eren szemszög🖇️

Amint Leviékhoz értünk, én előre mentem, ő pedig utánam lépett be a házba.

  - Megjöttünk - kiáltott a fiú a konyhába, mire az anyukájuk dugta ki a fejét a helyiségből.

  - Oh, sziasztok - küldött felénk kedves mosolyt - Mi járatban nálunk Eren? - kérdezett kedvesen, majd végig mért minket alaposabban.

Levi még mindig fogta a kezemet, és amikor az anyukája minket kezdett el nézni, csak jobban megszorította azt. Lenéztem rá, és láttam rajta, hogy eléggé izgul. Sőt nem is. Inkább fél. És valószínűleg attól, hogy mit fog gondolni az anyukája.

  - Végre elmondtátok egymásnak, hogy mit éreztek? - mosolygott hirtelen ahogy ezt elmondta.

  - Mi?! Te hon..Mikasa... - nézett morcos tekintettel fel a kisebb fiú az emeletre.

  - A húgod nélkül is elég egyértelmű volt az egész - sétált élénk - Szóval? Hivatalos?

  - Azt hiszem - szóltam zavartan, majd Levira néztem.

  - Persze, hogy az, hülye gyerek. Szóval ne így mondd - szólt ugyanolyan flegmasággal, mint szokott.

  - Levi - nézett rá az anyukája - Ne beszélj így Erennel.

  - Tsck, úgy beszélek vele, ahogy akarok - nézett félre, majd elindult a szobája felé, engem meg húzott maga után.

Felérve a szobájába, egyből az ajkaimnak esett, és okán tempót követelt, amit alig bírtam követni.

  - Hé! Túl gyors! - szóltam nehezen.

  - Nem baj - sóhajtott ajkaim közé, majd az ágyra kényszerített.

Egyből fölém kerekedett, és nyakamra tapadt. Erősen kezdte el szívni az érzékeny bőrfelületet, amit én egy sóhajjal díjaztam. Ahogy egyre jobban szívta ki azt az egy pontot, annál inkább szorítottam össze a szemeimet.

  - Fáj? - hajolt el minimálisan.

  - Ne..nem..

  - Jó érzés?

Aprót bólintottam, mire ő tovább folytatta, csak egy másik ponton. Olyan hangok hagyták el a számat, amiről nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán ki tud jönni belőlem.

  - Nyoma lesz.. - szólaltam meg nehezen.

  - Legalább mások is tudni fogják, hogy csakis az enyém vagy.. - suttogta érzékien a fülembe, majd egy puszit lehelt a kiszívott felületekre.

Picit mosolyogtam erre a válaszra, majd fejét felemeltem, és egy puszit adtam a szájára, majd többet, és többet.

  - Ez jó - suttogta a puszikba, majd hagyta, hogy még többel halmozzam el őt.

A puszikat abbahagytam, majd egy csókba enyeledtem vele. Közben szememet kinyitottam, és észrevettem, hogy neki sincs becsukva a szeme, és egyenesen engem néz. Engem néz, azokkal a gyönyörű acélkék szemével. Jézusom, de szépek a szemei. Megőrülök. Szemeit lehunyta hirtelen, majd ezzel egy időben nyelvét lassan át tuszkolta a számba. Amikor a nyelve az enyémet érintette, a mennyországban éreztem magam.

  - Fáradt vagyok - jelentette ki, majd továbbra is engem nézett - Aludjunk.

  - Jó, de nekem még ma hazakell érnem - öleltem át őt.

  - Hazamész időben - szólt halkan, majd fejét a mellkasomra helyezte.

Fejére adtam egy puszit, majd ahogy lehunytam a szememet, szinte már el is aludtam.
  Mikor felébredtem, nem láttam fényt beszűrődni a szobába. A telefonomért nyúltam, de úgy, hogy a mellkasomon alvó Levit, fel ne keltsem. Amint megnéztem az időt, egyből fel is ugrottam.

  - Hé, mit művelsz? - kérdezte álmosan a fiú, miközben szemeit még mindig nem nyitotta fel.

  - 9 óra! - szoktam ijedten, majd egyből nyúltam a táskámért.

  - Hova sietsz? - ült fel, szemét dörzsölve.

  - Hazakell mennem. Túl sokáig maradtam.

  - Aludj itt - kapta el a kezemet - És bújjunk össze... - annyira álmos volt, hogy majd' leesett az ágyról.

  - Tényleg mennem kell, mert nem szóltam, hogy itt maradok.

  - Kölyök, ne már - szólt morcosan - Csak egy éjszakára.

  - Sajnálom - mentem közelebb, majd egy csókot adtam ajkára.

Levi kicsit se boldogan engedte el a kezemet.

  - Írj, ha hazaértél - szólt, majd visszadőlt az ágyba.

Flasht megszégyenítő sebességgel száguldottam le, vettem fel a cipőmet, és rohantam hazafelé. 10 perc múlva meg is érkeztem, és próbáltam feltűnésmentesen bejutni a szobámba. Hát persze, hogy nem jött össze.

  - EREN JAEGER! - hallottam meg apa ideges hangját, a nappali felől.

  - I..igen..? - néztem rá, ijedt tekintettel.

  - Hol voltál, Eren? - vont kérdőre anya is. Nagyszerű.

  - Én...csak.. - mit mondjak? Hogy Levinél, mert amúgy összejöttünk? - Én..

  - Bökd ki! - emelte meg apa a hangját rám.

  - Leviéknál... - nyögtem ki egyből.

  - Mit csináltál te náluk ennyi ideig, főleg, hogy nem szóltál nekünk? - apa hangja egyre idegesebb volt.

  - Elaludtam náluk, és nem néztem az időt...

  - Mikasaval aludtál? - vonta fel a szemöldökét anya.

  - Nem. Nem vele..

  - Akkor?! Mit titkolsz előlünk?! - lépett apa közelebb. Nem nyugodt..

  - Levivel aludtam, mert.. - nagyon félek.. - ..mert én szeretem őt. Ő is engem..és.. - hangom rekedt volt, és alig tudtam kimondani a szavakat.

  - Mi? - sokkolt le anya - Ezt mi miért nem tudtuk?

  - Nagyszerű. Buzi lett a fiam - akadt ki apa.

A szavai maró késként hatottak a szívemnek. Hogy mondhat ilyet?

  - Grisha! - szólt rá anya.

  - Nem, Carla. Én ezt nem fogadom el!

  - Nekem édes mindegy, hogy elfogadod-e vagy nem. Csak ne avatkozz bele.. - kikell állnom magamért.

  - Ch! Meg ne lássam, hogy egymást faljátok, különben repülsz ebből a házból! Előttem egymáshoz se merjetek érni! - kiabált rám, majd a szobája viharzott, anyával a nyomában.

Én csak álltam leblokkolva, és nem tudtam felfogni. Nem kellett volna hazajönnöm, vagy elmondani. Levi...hiányzol.