Maybe life is more

18.

Lexa összetört. Hosszú évek után újra kitárta valaki előtt a szívét az a valaki pedig egyszerűen eldobta.

Nem tudta lehunyni a szemét egész éjszaka,mert akárhányszor megpróbálta egy kék szempár kísértette.
Másnap reggel korán beakart menni az egyetemre,egyszerűen muszáj volt valamivel lefoglalnia gondolatait.
Amint az épület elé ért úgy érezte a világ gúnyt űz belőle ugyanis Clarkeal találta szemben magát aki éppen egy lányt ölelgetett.
Gyors léptekkel elindult,de már túl késő volt,a szőke hajú lány észrevette.

-Várj már meg!- kiáltott utána Clarke,de Lexa csak szaporábban szedte lépteit,azonban a szőke lány gyorsabbnak bizonyult. Karon ragadta a barna hajú lányt és maga felé fordította.
-Azonnal engedj el-Lexa arca szinte lángolt a dühtől.
-Mert különben? Megint behúzol egyet?- kérdezte mosolyogva
-Nem mondom mégegyszer! Engedj el!
- Rajtad aztán nehéz kiigazodni-kezde Clarke -Tegnap megcsókolsz ma meg úgy csinálsz mintha megöltem volna a kiskutyád.

Lexa nem válaszolt helyette kihúzta karját Clarke szorításából és indult  volna,de a szőke hajú lány lefogta mindkét kezét és a falhoz nyomta.
Szinte vágni lehetett a két lány közötti feszültséget.

-Eressz el!- motyogta Lexa remegő hangon.
-Nem hagysz más választást-mondta Clarke. - Nézd a tegnapi nap..
-Hiba volt- vágta rá Lexa.
- Kinek akarsz hazudni?- kérdezte a szőke lány.
- Nézd Clarke nem tudom mi ütött belém tegnap,de nem érdekelsz  egyenesen rosszul vagyok tőled. Egy felszínes,bunkó ribanc vagy akinek az a hobbija,hogy minden nap másik csajt szedjen fel. Soha az életben nem kellenél.- mondta Lexa olyan ridegen ahogy csak bírta,de valójában egyetlen szót sem gondolt komolyan.
- Lehet,hogy bunkó vagyok és felszínes,de te még hazudsz is. Még mindig nem tudod túltenni magad Costia halálán- válaszolta Clarke egyenesen Lexa szemeibe nézve.
-Tűnj el!
-Rendben elmgyek de csak, hogy tudd az élet többről szól mit túlélni minden egyes napot.