The legend of Hercules

A kezdet

******Argos görög ország déli része Krisztus előtt 1200- ban. ********

Anfitrium a zsarnok és kegyetlen király uralkodott Tirius földjén, mindent és mindenkit elsöpörve aki az útjába állt. A nép éhezett, és a világ egy hős után kiáltott. A zsarnok királynak csillapíthatatlan éhségét, a falvak és tengeren túli városok legyőzése sem csillapitotta. Többet és többet akart, és úgy határozott több ezer katonával az élen újra háborúba indul Argos elfoglalása érdekében. A sivatagon át kelve elérték Argos partjait, ahol már várták őket a felfegyverkezett katonák. Anfitrium vérszomjas erővel rontott neki a hadseregnek nem kímélve senkit és semmit. Mikor elfoglalták a külső falvakat, a palotához érve a zsarnok király leszállt a harci lovárol és kiáltani kezdett.

- Gallios, Argos királya lépj most elő!

A hatalmas tömeg erre ketté vált és egy óriás izmos férfi talpig arany harci öltözetben sétált ki onnan, majd megállt Anfitrium előtt.

- Kard a kard ellen, a győztesé minden. Enyém lesz a város, a hadsereg, az allatvalók,a javak...minden de nem hal meg több katona! Mit mondasz hát Argos bátor és kegyelmes királya? Megkíméled a katonákat?- kérdezte Anfitrium kardját Gallios felé mutatva, amelyről csöpögött a katonák vére.

- Anfítrium király elfogadom a kihívást. Készülj a halálra!

Gallios hadserege nyilaikat kiélesítette lövésre készen. De a királyuk intett nekik, hogy engedjék le a fegyvert. A két király harcolni kezdett egymással. A kardjaik hangos csattanással értek egymáshoz szikrákat szorva akárhányszor lecsaptak vele. Argos királya a végsőkig küzdött de Anfitrium erősebbnek és agresszívabbnak bizonyúlt. Egy jól mért erős kardcsapással végzett vele majd levágta a fejét.  levette sisakot a halott királyról, majd felemelte azt mire Gallios  katonái sorban térdeltek le Anfitrium előtt behódolva neki és átadva az országot az új kiralyuknak. Haza érve Tiriusba a nyertes király Anfitrium hatalmas ünnepséget rendezett, Argos leigázásának tiszteletére.

- A hadjáratnak vége... egyenlőre - mondta Anfitrium király a feleségének Shebanak mikor a nő belépett a király sátrában ahol két alulőltözött szolgáló lány törölgette izzadt testét.

- Keiron szerint azért foglaltad el Egyiptomot mert megtámadták a hajóinkat. - kezdte Sheba királynő farkas szemet nézve Tirius királyával Anfitriummal.

- Így igaz - felelte a zsarnok király

- De Argos a szomszédunk nem jelentett veszélyt ránk! - préselte ki szavait Sheba összeszorított fogakkal, de a király gonoszan felnevetett.

- Látom Keiron kissé eltért a tananyagtól- mondta Anfitrium a felesége elé állva, majd intett a szolgálnak, hogy elmehetnek.

- Nem kell tudás ahhoz, hogy felismerjem a békét Anfitrium! Mond mire jó ez?

- Te ezt nem érted asszony! Argost is miattad foglaltam el. - mosolygott Anfitrium és poharát a magasba emelte.

- Miattam? - kérdezte Sheba megvető hangon- az aranyuk miatt foglaltad el!

- Igen, amiatt is- bólintott a király és meghúzta a bort ami a poharába volt. - az a nép az Istenségek megszállottja akár csak te, és hidd el ha ma katonájuk lett volna annyi ahány papjuk, engem égetnének most a halotti mágján.

Sheba királynő olthatatlan düht érzett legbelül amiért a férje íly zsarnok és becsvágyó volt.

- Engedelmeddel királyom én most vissza térek a fiunkhoz Iphikles-hez. - szólalt meg halkan a királynő és azzal sarkonfordulva ott hagyta a királyt. Beérve a sátrába, Sheba ölébe vette Iphiklest és szólt az egyik cselédnek, hogy keresse meg neki Keiront a tanítóját. Kis idő múlva meg is érkezett az öreg ősz tanító.

- Hívattál felnség- hajolt meg Keiron Sheba előtt.

- Mit tanítasssz majd neki Keiron? - kérdezte Sheba Iphiklesre nézve. - háborúzni tanítod majd őt?

- Nos királynőm, attól sem tekinthetünk el, hisz a háború a történelem krónikája.

- A háború a gyász krónikája , melyet halott katonák gyászoló anyjuk könnyei mesélnek el. - suttogta maga elé Sheba

- Fenség időnként elgondolkozok ki a tanító és ki a tanítvány- mosolyogta el magát Keiron.

- Szeretném ha elvinnél Hera Istennő templomába Keiron- állt fel a királynő átadva fiát az egyik szolgának.

- Ilyenkor fenség? De hisz éjszaka a királyunk megtiltotta,hogy bárki elhagyja a tábort. - mondta Keiron rémült hangon.

- Kérlek Keiron vigyél el, had imádkozzam. - kérlelte Sheba Keiront mire az bólintott és titokban előállított egy szekeret, majd elindultak Hera templomához. Oda érve Sheba leborúlt a hatalmas kő szobor elé amely Héra istennőt ábrázolta.

- Ó Hera Istennő, azzal áltattam magam, hogy melágyíthatom a szívét egy olyan embernek kinek hatalom vágyát soha semmi nem oltja, mi több minden egyes győzelemmel egyre csak nő- mondta Zokogva Sheba - nincs Isten kinek kegyetlen haragja, íly szenvedést hozott volna földünkre mint királyom! Így hát leborulok a lábad előtt istennőm, szabadíts meg az átoktól! Segíts a népemen! - imádkozott sírva Sheba királynő amikor valaki megjelent előtte. Keiron a tanító oda futott Sheba királynőhöz de akkora már Sheba felemelte a fejét és meglátta a nőt aki előtte állt. Hera volt az aki lejött hozzá. Ruhája fehér volt mint a hó, haja ében fekete és szemei szürkék voltak. Gyönyörű és egyben félelmetes is volt az Istennő. Megfogta Sheba karjait és felállította.
- Héra elfogadja az imád - kezdte a nő akit megszállt Hera istennő.- Sheba királyné lépj most hozzám- szólt Hera majd Sheba lassú léptekkel haladni kezdett az istennő felé. Keiron döbbenten állt Sheba mögött. Nem tudta, hogy mi tevő legyen hisz nem látott még soha egy Istent sem.
- eljön majd a megváltás, lesz egy újabb gyermeked Sheba királynő- mondta Hera vegigsimitva a királynő selymes arcát.
- Ne, kérlek ne ettől az embertől kérlek Istennőm- felelte remegő hangon Sheba.
- mondhát, elárulnád a királyodat, mint az én királyom engem midőn utánnad epekedig? Mond hát Sheba királynő, megszűlnéd halandó fiát, ki enyhítené bánatod és végre békét hozna e földre? Felelj hát megszülnéd Zeusz fiát?
Sheba egy pillanatra halhatott és vett egy mely levegőt majd válaszolt.
- ha ez a béke ára, megteszem!
- akkor a béke érdekében, áldásukat adom- mondta Hera - nevezd őt ahogy akarod, de én Herkulesként ismerem majd.- suttogta az istennő azzal eltűnt. Keiron és Sheba királynő még egy darabig maradtak, aztán vissza mentek a táborba ahol a királynő egyből aludni tért. Még az éjszaka Zeusz meglátogatta Shebát és beléhintette magját. Sheba hangos nyögések közepette fogadta Zeusz érintéseit, mely gyönyört még soha azelőtt nem élt át. Az eső eleredt és félelmetes villámcsapások kísérték Zeusz eljövetelét, amit maga Anfitrium is észrevett. Berohanva Sheba sátrába meglátta a nőt ahogyan a lepedő alatt élvez. őrjöngeni kezdett és mindent felborítva kereste a férfit aki a felesége ágyába bújt. Előrántotta a kardját és halálos csapásokat mérve lefejezett egy, a háta mögött álló szolgáló lányt majd a királynéhez lépett és megszorította a torkát.
- halljam hol van?!
- kegyelmezz Királyom- mondta Sheba fuldokló hangon.
- ki az?! Ki az a férfi aki miatt éjről- éjre elutasítasz?! Halljam!
- fenség kérlek! - kiáltotta Keiron berohanva a sátorba.  De Anfitrium ellökte magától és kirohant a sátorból miközben magából kikelve utasított minden katonát, hogy kutassák át a tábort és találják meg a betolakodót.  Keiron egy nyugtató teával próbálta Sheba királynőt elaltatni miután a király kegyetlen haragja lecsapott rájuk. A királynő lefeküdve az ágyába Zeuszra gondolt és arra, hogy hamarosan megszüli a fiát Herkulest.