Álomragasztó [Monsta X - WONHO] ONESHOT (18+)

Álomragasztó

Ki figyelmeztetett engem arra, hogy szerelembe esni nem éri meg? Hogy ez egyáltalán nem az a mesevilág, amit a könyvek lapjain olvashatok? Mikor beleélem magam a sorokba, és hiába történik sok rossz a szereplőkkel, a végén úgyis egymásra találnak, mert a happy end foglalkoztatja csak az embereket. Hogy egyáltalán nem kellemes dolog még élni sem, ha egyszer annyira beégettem magam, hogy napokig utána nem mertem kibújni a takaróm alól?

A problémák ott kezdődtek, mikor az első pasimmal lefeküdtünk, de egyáltalán nem úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem. Romantika, álomszerűség, gyönyör? Nem. Közel sem ilyen szavakkal illetném. Inkább feszültség, zavartság és undorodás.

Hát igen, kicsit jobban oda kellett volna figyelnem, hogy átlássak a szitán, miszerint nem éppen a lelkemet akarja a fiú, hanem csak megfektetni. Azonban ez kényelmesebb lett volna, ha valamennyit legalább törődik az érzéseimmel, vagy annyira megpróbálja feltartani a látszatot, hog kedveskedik és nem csak úgy előkészítés nélkül szétostromol. Finomkodással is fájt volna, nem hogy így, majdnem meghaltam a szörnyű érzéstől.

Hetekkel az eset után jöttem rá, mikor már kihevertem a fájdalmat és a lelki bajt is, hogy nem velem van baj, csupán szimplán rossz pasit választottam, és egyedül miatta nem tudtam szépségként megélni azt, amit normális embereknek kéne, hanem mással kellett volna megpróbálni. Egy teljesen másik fiúval, vagyis inkább férfivel, aki tudja a dolgát, és tisztel engem annyira, amennyire kéne.

Hoseok, vagyis a legtöbbször használt beceneve szerint Wonho ebben segíthetett volna, hisz ő volt az első olyan férfi, akire azt mondtam, hogy neki megengednék mindent. Bármit. Ami nagy szó, hisz sehogy sem tudtam egy darabig rávenni magam, hogy próbáljak meg más pasikkal is kapcsolatot teremteni, hisz attól, hogy az első szeretkezés úgy kuka, ahogy volt, még nagyon kicsi az esélye annak, hogy a következő együttlét is ilyen undorító lesz. Wonho-nak félve és sebeket feltépve elmeséltem a történteket, elmondtam az érzéseimet, hogy irdatlan rosszul sült el a szüzességem elvesztése, hisz úgy éreztem, benne megbízhatok, de a felé mutatott nagy bizalmaskodás ellenére is pofára estem a végén. Na, de térjünk vissza a legelejére.

Maga volt a csoda és a megváltás, mikor sikeresen jelentkeztem egy animációval foglalkozó, kiüresedett posztra a PlayRoom játékkészítő vállalatnál. Régóta akartam és foglalkoztam is ilyen számítógépes dolgokkal, programozás és amatőr játékkészítés mindennapi szórakozásom volt, így egy percig sem gondolkodtam, hogy ezt szeretném felsőoktatásban tanulni, hogy aztán világhírű játékokat csináljak vagy rajzoljak.

Sokáig nem vettek fel sehol sem, hisz ez nem egy olyan munka, amiben varázsütésre kereső emberré válok, hosszú folyamat a befutás, mire a családom egyre inkább támadott, hogy igazán kereshetnék valami hétköznapibb munkát, ami nem a hobbim, hanem valóban egy biztosabb, kenyérkereső szakma, amivel elsősorban eltarthatom magam, majd később segíthetem a leendő családomat. Eleinte nagyon féltek a szüleim, már azt is elkönyvelték magukban, hogy én leszbikus vagyok, azért nem pasizgatok, mint ahogy a velem egykorúak teszik minduntalan. Azonban ez kezdetleges sokk volt csupán, később, amint elmagyaráztam az okokat, hogy mi történt akkor éjjel az első pasimmal, megértettek mindent és teljesen mellettem álltak, apa már készült is egy kis vicces csetepatéra a sodrófával, de időben lenyugtattuk anyával. Nem sürgettek semmit, támogattak, csak azt akarták, hogy boldog legyek végre valaki mellett, mikor elérkezettnek érzem rá az időt.

Mikor valamennyi esélyt láttam arra, hogy végre kerekké váljon az életem egy szerető ember karjaiban, el is veszett minden reményem, amint megtudtam a kész tényeket, hogy ez egyáltalán nem fenékig tejfel, mint ahogy én a látott romantikus filmek forgatókönyve alapján elképzeltem. Megláttam, megismertem, megszerettem? Igen. Kölcsönös érzések voltak ezek? Nem. Túl egyszerű lenne úgy az élet, az emberek pedig szenvedésre vannak kárhoztatva.