With you under the stars |N.H. ff| BEFEJEZETT

8. A koncert

Amint a lakásához értünk a reptérről megmutatta a szobámat, amihez hozzátette, hogy úgy rendezem be, ahogy szeretném. A kipakolást viszont későbbre hagytam, mert neki volt egy koncertje, amire el szerettem volna vele menni, ez ellen pedig nem is ellenkezett. Két óra kocsiút után meg is érkeztünk a helyszínre, ami egy nagy tornacsarnokhoz volt megfelelő. Sőt. Szerintem inkább egy stadionhoz hasonlítanám.
Beértve az épületbe már minden el volt rendezve, neki csak annyit mondtak, hogy csináljanak egy hangpróbát.
A hangpróbát követően meg is kezdődött a beengedés, de még volt fél óra a koncertig, úgyhogy egy picit beszélgettünk.
- Minden alkalommal ilyen helyeken lépsz fel? - kérdezgettem kíváncsian.
- Igen. Egyszerűen imádom a közönséget. Mindig nagyon szuper a hangulat.
- Ez részben neked köszönhető. Te varázsolsz minden alkalmat csodálatossá. Amit gondolom a rajongóid meg is hálálnak.
- Igen.
- Nick! Gyere a backstage-be fotózásra! - hallottam a menedzserét.
- Minden alkalommal a VIP-sokkal fotózkodnom kell és örülök is neki - magyarázta, miközben a hely felé haladtunk.
Ahogy néztem Nicket tényleg nagyon élvezte, amikor a rajongóival volt. Sugárzott az öröm az arcáról. Mintha egy megvadult kismadár költözött volna belé. Nevetett, jókedvű volt, érdekesebbnél érdekesebb pozíciókba állt be a rajongókkal. Épp ez az. Csak akkor értené meg az ember, hogy miért jelent ennyit nekem ez a szőke ír fiú, ha minden nap minden percében velünk lenne. Talán még akkor se.
- Drágám! - zökkentett ki a gondolataimból a hangja. - Összebújos esti filmnézés? - nézett rám kacéran.
- Azt hittem kint alszunk. Megígérted.
- Ahogy szeretnéd. Csak egy ötlet volt.
- Nem tudod elképzelni, mennyire szeretlek - simogattam végig az arcát. - Mikor kezdesz?
- Tíz perc múlva - nézett az órájára és elfutottunk a hangosító szobába, ahol odaadták neki a mikrofont.
- Mintha itt se lennék. Látni szeretném, milyen vagy ilyenkor.
- Nem tudok megfeledkezni rólad - szorította meg a kezem.
Tíz perc múlva fel is ment a színpadra, én pedig előre mentem és leültem a kordonokhoz. Csodálatos volt látni, ahogy felszabadultan énekel, mozog. Mintha ilyenkor egy külön világban lenne.
- Pár héttel ezelőtt történt egy csodálatos dolog az életemben. Belépett  a szívembe az az ember, szeretet és boldogságot adva, akit mindennél jobban szeretek. Sok dalomat írtam róla. Ez a csodálatos személy ma itt van velem, ugyanis szerintem nyárson végezném, ha nem jöhetett volna el - nevetett, de én se tettem másképp. Igen, így tettem volna. - Feljönnél és énekelnél velem?
Nem válaszoltam semmit csak elindultam a színpad felé, ahol egy hangosító odaadta a mikrofont.
Elkezdtük énekelni a You love-ot, a közönség pedig velünk tartott. A dal végén szemben álltunk, így  egy csókkal zártuk az éneklést.
 - Szeretlek - suttogta. 
 - Megkértelek, hogy légy önmagad. Most már látom, hogy ilyenkor vagy az. Szeretlek - öleltem át, majd lementem a színpadról és tovább néztem a koncertet. 
 Koncert után egy szállodában szálltunk meg, hiszen este már nem akartunk útra kelni. Csinált nekem habfürdőt és boroztunk egy picit. Romantikus lélek, ezt mindig is tudtam, de nem gondoltam volna. Az estét pedig összebújva zártuk a teraszon, de természetesen egy idő után bementünk, mert majd' befagyott a fenekünk. Persze gondolhatjátok, hogy itt nem csak alvás volt, ami igaz is, hiszen már nem vagyunk kisgyerekek. Mindenkinek kellenek a létszükségletei. Nem?

 Másnap reggel ugyanúgy ébredtünk, mint általában. Egymás karjaiban, csak épp annyi különbséggel, hogy ő már hamarabb fent volt, mint én és a reggeli varázslöttyöm is ott várt az éjjeliszekrényen, amit mások kávénak neveznek. Kávé szó magyarázata Bella szerint: Az a folyadék, amely ébren tartja az embert. Vagyis jelen esetben minket. 
- Kop-kop - hallottuk Pault.
- Gyere - szólt ki Nick. - Jó reggelt!
- Jó reggelt fiatalok. Szóljatok, ha indulhatunk.
- Bella megissza a kávét, felöltözünk és mehetünk.
Így is lett. Miután felöltöztem leadtuk a kulcsokat és már indultunk is haza. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy csörög a telefonom.
- Igen, tessék?
- Annabella Moor? - hallottam egy mély férfihangot.
- I-igen.
- Patterson őrmester vagyok. Az édesapját most sikerült behoznunk, mert menekült előlünk. Köszönjük, hogy megtette a bejelentést. Sajnos az édesapja kiszámíthatatlan és okozott már egy-két bajt. Pár nap múlva lesz a tárgyalása, esetleg el tudna jönni.
- Persze. De mégis mit ért a "baj" alatt?
- Gyilkosság - válaszolta az örmester.
- De... Mégis kit és... - kapkodtam a levegőt.
- Egy kisfiút és az apját még egy évvel ezelőtt. Az édesanyja azóta is gyászolja őket.
- Sajnálom. Mit tehetek? - kérdeztem őszintén.
- Jöjjön el a tárgyalására. Egy hét múlva lesz esedékes.
- Mindenképpen. Ott leszek.
- Köszönöm. Elnézést a zavarásért. Viszhall.
- Viszhall - nyomtam ki a telefont. - Minden igaz volt - motyogtam.
- Micsoda?
Elmeséltem mindent, ő pedig vigasztalni próbált. Nem hiszem el, hogy az én apám ilyet tett. Az úton végig beszélgettünk és sztorizgattunk, amikor pedig a lakáshoz értünk egyből a szomszéd felé vettük az irányt, ahol Nick legjobb barátja Owen lakik.
- Bemutatom drága leendő feleségemet Annabella Moort.
- Ilyen komoly a dolog? - nézett ránk meglepetten Owen. - Mióta is ismered haver? Öt hónapja?
- Lassan már öt éve, úgyhogy dugulhatsz.
- Ó, hogy ő a titokzatos csaj! Aha - világosodott meg a srác. - Irigyellek haver - kacsintott rám, én pedig kedvesen rámosolyogtam.
- Békén hagyod a barátnőmet, vagy nem végzed szépen.
- Manó. Ne legyél féltékeny. Ugy ismersz, mint aki az első találkozáskor egy másik srác karjába rohan? - néztem a szemébe.
- Nem.
- Na látod. Az én pici törpémnek nincs mitől félnie.
- Most nincs. De bármire képes - nézett a srácra szúrós tekintettel.
- Bejöttök egy italra? - kérdezte Owen. Némán megbeszéltük ezt a dolgot Nickkel és elindultunk befelé. Csupán egymás tekintetéből olvastunk. A kedvenc jelbeszédem.
- Mit kértek?
- Nekem elég lesz egy pohár víz - fogtam meg Nick kezét egyfajta nyugtatás képpen. - Nyugi. Nekem te vagy az egyetlen.
- Most még. Bármire képes - nézett a barátja irányába.
- Nyugi haver. Nem hajtok rá a csajodra - mondta nyugtatóan, erre látszott Nicken, hogy ő is megkönnyebbült. - Még - tette hozzá.
- Fogd be a szádat - sziszegte a fogai között Nick. Én előre féltem, hogy mi lesz ebből és mint kiderült erre meg is volt az okom. Alig telt el öt perc és egymásnak mentek.
- FIÚK! ELÉG! - próbáltam szétszedni őket, mert több sebből véreztek már mind a ketten.
- Rohadék - csapta be a bejárati ajtót Nick és elindultunk hazafelé. Én próbáltam nyugtatni, de nem sok sikerrel.
- Nyugalom. Nem akart semmit. Komolyan. Én meg aztán végképp nem. Bízhatsz bennem - simítottam végig az arcán.
Ezen a témán továbblépve folytattuk átlagos életünket és egészen más dolgokról kezdtünk beszélgetni.
Este pedig Nick elvitt vacsorázni, bevallva, hogy bocsássak meg, de nem tud főzni. Legalábbis nem ennyire. Ezen persze jót nevettem, amiért meg is kaptam a látványos duzzogást.
- Még mindig nem értem, miért nincs személyzeted. Hogy éltél te nélkülem?
- Hát az egy nagyon jó kérdés.