Utállak de szeretlek! [1.-2. rész] *ÁTÍRÁS ALATT*

2.3

A BellaMillaba tartok,ami egy a házunkhoz közel eső hangulatos cukrázda.Régies stílusú és ezt mi sem bizonyítja jobban,mint az,hogy az összes süti kézzel van készítve már a nyitás óta.
Ryannel azóta beszélgetek mióta rám írt,tök jó fej.

-Szia!-köszönök a pult mögött álló Bellanak.

-Hello!-kiált fel és már adja is a speciális sütit,mert akármit nem tudok megenni.A gyógyszerek kikezdték a gyomrom így csak nekem csinált Bella egy sütit.

-Nagyon köszönöm!-mosolyogtam és elindultam a galériára fel ahova felérve rögtön kiszúrtam Ryant és....és Jamiet is.
Mit keres itt?Tudtommal majd belefullad a papírokba.
És ki mellette az a nagyon dekoratív hölgyemény?Mert gondolom nem a 190 centis,kigyúrt,néger DK avanzsált át egy 160 centis,Barbievá.
Több figyelmet nem szentelve rájuk mentem egyenesen a férfi felé aki elhívott ide.

Ezért Jamie még otthon úgyis kapni fog.Chh...az a papírmunka.

-Jó napot?-ültem le Ryan elé.-Hogy telnek napjai az uraságnak?-vettem le a kabátom és a szék hátára tettem.

-Ááá!Szép jó napot a hölgynek!-tette le a kezében szorongetott villát.-Elég unalmasan,tudod könyvelni nem olyan érdekes,mint ahogy hangzik.-rázta fejét nagy beleéléssel.-Neked köszönhetően van egy pici szín az életemben.Te hogy vagy,voltál a napokban?-nézett szemembe.

Hát én ilyen szemeket még nem láttam!Fekete szeme csillogott mintha még mindig öt éves lenne.Konkrétan fekete volt,a pupillája és az írisz között nem volt egy árnyalatnyi eltérés sem.

-A kórházban minden nap van valami történés.-vontam vállat.

-Orvos vagy?-nagy szemekkel nézett ezután rán.

-Óó nem.Csak tanácsadó.A daganatos embereknek próbálok segíteni,ha nem látják ennek a procedúrának a végét.

-Te is....?

-Én is átmentem ezen,igen!-bólintottam,úgyérzem nincs ebben semmi szégyellni való.

-Esetleg ismerted Reitha Youngot?

-Ó igen,nagyon kedves volt és hősiesen küzdött a sajátja és a babája életéért.

-A feleségem volt,már tudom honnan volt ismerős a neved.-keserű mosollyal dőlt hátra a székében.-A feleségem és a kisfiam is elvesztettem.

-Nagyon sajnálom...de Daven élve született.

-Négy hónapos volt mikor leukémiát diagnosztizáltak vele,egy éves volt mikor meghalt.

-Én annyira sajnálom!-suttogtam.

-Én is!Gyáva voltam és egyikőjüket sem látogattam amíg kórházban voltak.Ha tehetném visszaforgatnám az idő kerekét és minden percem Reth és Dav mellett tölteném.

-Ott voltam mikor szült,és akkor is mikor elment.Mindkettőnél azt mondta,hogy kiküldetett volna.Nem akarta,hogy úgy látsd.Viszont írt neked egy levelet,amit rám hagyott azzal,ha találkozunk adjam oda neked.Úgyhogy...-kutattam a táskámban.-Itt van.Minden nap magammal hordtam hátha.-nyújtottam felé a fehér borítok "Egyetlen szerelmem"-nek címezve.

-Elég erős vagyok én ehhez?-hezitált megfogni a borítékot,az én szívem meg majd megszakadt.

-Igen!-bólintottam.-Te megtapasztaltad milyen elveszteni a gyermeked,nekem inkább ez lenne,de még ennyit se kaptam.Nem tudom elképzelni miken mehetsz keresztül.-ráztam fejem.

-Gyere Lily,ez a beszélgetést nem itt fogjuk befejezni.-állított talpra és rám terítette a kabátom a sütik árát pedig az asztalra dobta.

XXXX

-Hol vagyunk?-néztem a hatalmas házra.

-Nálam,gyere!-húzott be.Bent minden letisztultan modern volt.

-Azta!-néztem körbe.-Miért érzem úgy magam mintha már évek óta tudnám ki vagy?

-Mert elmondtuk azt ami legjobban nyomja a lelkünk.-akasztotta a fogasra kabátom.

-Igen,igazad lehet.

XXX

Lassan már mindenen nevetünk az elfogyasztott 4 üveg bor és 2 üveg pezsgő után.Ryan kanapéján fetrengünk...vagy egymáson?Tök mindegy.

-Van pártod?-tette le a poharát a dohányzó asztalra.

-Mármint párom?-vontam fel a szemöldököm.

-Jááá!-gurult le a kanapéról és húzott engem is.

-Ez bonyolult,gyakorlatilag van,amúgy meg nincs.Szerintem az irodájában döntögeti a haverja nőjét.Mondtam már,hogy kurva jó a hajad?-túrtam az bele a barna tincsekbe.

-Jah,egy párszor!-vigyorgott.-Most mondhatod,hogy aranyos a mosolyom,vagy a szemem...vagy a..

-Ne legyél szemtelen!-húztam haján egy picit.-Amúgy hogy kerültem az öledbe?

-Nem tudom,de nekem tetszik!-suttogta és csípőmre fogott.-Neked is tetszik?-lihegte.

-Eléggé!-suttogtam vissza és tarkójára tettem a kezem.

-Mit tennél ha most megcsókolnálak?-meleg lehelete ajkamra ért.

-Tudni akarod?-cirógattam tarkóján a bőrt.

-Igen.

-Akkor tedd meg!-ezzel a mondatommal bezárólag tapasztotta ajkait az enyémekre.

Végem van,ezerszer jobban csókolt,mint Jamie (pedig ő sem kispályás).

Baszkiiii,ennyi.Viszlát Jamie.Hello Ryan.

BogiB