Ú𝚓 𝚞𝚝𝚊𝚔𝚘𝚗 (Át írás alatt)⚡️

7

Izgatottan rakosgattam irodai asztalomon a festékes üvegeket, mikor valaki kopogott az üveg falon. Oda néztem és felsóhalytottam.
Hong Jung igazgató áldogállt a fal túl oldalán és mosolyogva figyelt. -Tessék?- kérdeztem fáradtan. -Készüljön fel! 5 perc és itt vannak a vendégek.- tapsolt kettőt, amivel csak még frusztráltabbá tett. Bólintva baktattam vissza a székemhez, majd lehuppantam rá.
Tegnap kicsit sokáig vártam Alexre, aki hajnali 2-kor ért haza. Nem mondta el mit csinált, csak bevonult a szobájába és ki se jött reggelig.

Elő készítettem három széket, hisz elvileg többen vannak a várva várt vendégek, majd kicsit behunytam a szemeimet, lelkiekben a munkámra koncentrálva.
A nevem hallatára nyitottam ki szemeimet.
Riadtan felnéztem és bambulásomból rögtön kizökkentett az előttem ülő 7 fiú és a menedzserük, akik mind érdekes arcot öltve figyeltek.- Úristen.- motyogtam. Nem hiszem el, hogy be aludtam. Észhez kellett térnem, szóval egy mosolyt erőltettem arcomra és bele kezdtem.
-Üdv. Moon ChoEun.- mutatkoztam be a menedzsernek, majd a fiúknak. -Jónapot.- mondta a pont előttem ülő tag, akivel kezet ráztunk. Mi vagyunk a Bts.- tette még hozzá, majd bemutatkoztak. -Kim NamJoon.- bólintott és háta mögé nézett, ahonnan, még 6 vigyorgó srác nézett vissza rám.
-Kim SeokJin.
-Jung Hoseok- hajolt meg illedelmesen a  Jin mögött ülő fiú, aztán hozzá tette. J-hope a reményetek és angyalotok.- a fiút nézve megengedtem egy halvány mosolyt magamnak, ugyanis sokat hallottam már róla.
-Park Ji Min- nézett rám egy rózsaszín hajú fiú.
-Hello. Kim TaeHyung vagyok.- vágott  grimaszt a Jimin nevű mellett ülő, akin megint csak elmosolyodtam. Ismertem a BTS-t.
Főleg TaeHyungot. Hiszen a hugom imádja őket. Lesz mit mesélnem neki.
-Jeon JeongGuk.-mutatkozott be a következő fiú is.
-Min YoonGi- mondta alig érthetően nevét az utolsó tag, rágózva.
Enyhén összeráncoltam szemöldököm, de vissza kellett térnem az illetlenek világából a valóságba, ugyanis Kim NamJoon köhintett én pedig el emelve tekintetem a csámcsogó tagról, újra a banda vezetőjére néztem.
-Nem olyan régen készült el az új lemezünk. Azért jöttünk ide, hogy borítót csináltassunk hozzá.
-Értem. - ragadtam meg a tollamat, de már megint megakadt a szemem az utolsó tagon. MIN YOONGI
Az előbb említett személy, ugyanis épp a kirakott képeimet nézegette, nem zavartatva magát. -Khm.- ráztam meg zavartan a fejem, de sehogy se ment a koncentrálás. Segítség kérően néztem a nekem legszimpatikusabb tagra, J-hope-ra. Ő rögtön vette a lapot és gyorsan vissza tessékelte barátját a kirakott székre, aki furcsán nézett, hol J-hope-ra, hol pedig rám.
Egy "köszönöm"-öt intettem J-hope-nak, aki csak egy legyintéssel dobta is a témát, ezálltal én is folytathattam a munkámat.

RM és a többi 5 tag,- mert ugye Suga nem méltatta magát, hogy megszólaljon, helyette számára érdekesebbek voltak a tolljaim és a plafon, de ez nem is volt probléma,- megbeszéltük a borító nagyságát és színét, ezután pedig a következő találkozó időpontját egyesztettük NamJoon-nal.
-Rendben. Akkor jövőhét szerdán.- hajoltak meg előttem a tagok. Mosolyogva köszöntem el tőlük az ajtót kinyitva.
V-t, még gyorsan megállítottam, kifelé menet.
-Szia. Figyu.- raktam a  mosolygó fiú elé kezem.
- A hugomnak te vagy a Biasa és, - kezdtem, de nem kellett folytatnom a mondatot, mert a fiú már le is kapott egy lapot az asztalomról és egy tollal dedikálta azt.
-Köszönöm.- mosolyogtam Tae-re, aki meghajolva Jimin után rohant.
Mosolyogva vissza akartam menni irodámba, mikor valaki kilökve az ajtón, gyors léptekkel elhagyta az előbb említett helyiséget.
Mikor felkászálódtam a hideg padlóról, már csak egy szürke pulcsit láttam elsuhanni a kapu ajban. -A fenébe!- ráztam meg a fejem.
Próbáltam vissza emlékezni, hogy kinek volt szürke pulcsija, de annyira fájt a fejem, hogy nem emlékesztem rá. -Segítsek?- kérdezte mögülem egy ismerős hang.
Gyorsan megfordultam a tengelyem körül. George-al találtam szembe magam, kinek arca az enyémtől, csupán néhány centire volt.
Zavartan hátrébb léptem és legyintettem egyet.
-Nem, nem szükséges. Jól vagyok.- fogtam meg az enyhén zúgó fejemet.
-Biztos?- lépett hozzám megint George, de én enyhén ellökve magamtól, megint csak bólintottam és már léptem volna be irodámba, mikor George elkapta a csuklóm és magához húzott.- Ma a közeli kajáldánál?- suttogta a fülembe, de nekem erre most nem volt energiám, így kihasználtam az adu ászt.
- Párom van George és ha nem lenne, akkor sem mennék el veled, neharagúdj.- a fiú zavartan levette rólam kezeit, majd ott is hagyott.  Nagyot sóhajtottam. Nem szerettem volna utána szólni.

Fájt, hogy megsértettem George-ot, de legalább tudja, hogy van kapcsolatom és remélhetőleg nem fogja folytatni a hülye kommentek írását.
Alextől régen kaptam ölelést és csókot is. Bevallom, annak ellenére, hogy George-t csak barátként fogadom el, örültem ennek a csöpnyi oda figyelésnek.

Munka idő után, még be kellett mennem az igazgatóhoz. Elmondtam, hogy remekül el vagyok a BTS-el és, hogy már a következő időpont is meg van beszélve. Az igazgató boldog arc kifejezést ültetett méretes arcára, ugyan akkor szemeiben apró féltékenységet leltem felfedezni és ennek meg is kérdeztem okát.
Ám Hong Jung igazgató, csak legyintett egyet és haza küldött, azzal a felszólalásával, hogy biztos nagyon fáradt lehetek, menjek haza aludni, hisz holnap is vár rám némi feladat.
Bólintottam és haza indultam.
Út közbe elmentem a mellett a kajálda mellett, ahova George hívott randira.
Szomorúan sétáltam tovább a halvány lámpa fénnyel díszített utcán.

Nagyon fájt a fejem. Néhol meg-meg álltam egy ház falának támaszkodva, hányingeremet és has fájásomat csillapítva, de sehogy sem múlt el.
Egyre lassabban léptem, ugyan csak reszkető lábaimon.Kezdett teljesen besötétedni. Az égen megjelentek a ragyogó csillagok. Nem láttam semmit. A szürke lámpak gyér világítására hagyatkozhattam csak.
Próbáltam szaporábban lépkedni, de se talpaim, se fejem nem hagyta ezt.
Körül néztem, hátha kérhetek valakitől egy kis segítséget, de az utcákon senki sem volt.
Egy ház sarkába leülve, elő kotortam telefonom és tárcsáztam Alexet, mert éreztem, hogy innen már nem tudnék haza menni egyedül.
Hivogattam folyamatosan, de nem vette fel.
Kezdtem nagyon kétségbe esni.
-Alex! Vedd fel. Kérlek..- leheltem ki ajkaim közül, de nem segített.
Egy hideg fuvallat kapta el göndörre csavart hajamat. Gyorsan szorosabbra húztam magamon a laza anyagból készült pulóveremet, de a kezeim is már lassan felmondták a szolgálatot.
Kétségbe esve nyomtam meg George számát és reménykedve tettem fülemhez a készüléket.
Egy sípolás és letette.
-Miért nem mentem el vele?- kérdezgettem magamtól. Nem csodálkoztam, hogy cserben hagyott, azok után amiket hozzá vágtam délután a fejéhez.
Könnyeimmel küzdve jutott eszembe az utolsó személy, akit hívni tudtam. Épp kerestem a számot, mikor egy árnyék húzódott el a fejem felett. Felnéztem, majd sikítva fel pattantam ülőhelyzetemből.
-Mit futsz Ribanc?- fogta meg nyakam egy férfi, kinek lehelletéből tisztán kikövetkeztettem, hogy nem egy kupica piát tömött ma magába.
Pont beírtam a számot. Kirántottam magam a  férfi kezei közül és magamhoz szorítva a telefonomat, futni kezdtem szemeimet törölgetve, miket lassacskán elöntöttek a könnyek és az erős soju szag.
Arcomat csípte a bele fújó szél, de nem számított. A hátam mögül, egyre közelebről hallottam az ittas ember, rázkódó és érthetetlen hangját.
-Nem bújsz el előlem te csitri!- süvített rám, de nem érdekelt. Igyekeztem kiszűrni a hangokat és csak futottam, ahogyan csak tudtam.
Valaki hirtelen bele szólt a telefonomba.
Hálásan szóltam vissza.
-Úristen. J-hope!
-Mizu? Baj van?- hallottam az aggodalmas hangot a vonal túlsó végén. -J-hope!- lihegtem.- Kérlek gyere a Big Point elé! Gyorsan!- elkezdtem vissza futni a szerkesztőség felé. -Most?- kérdezte meglepedten J-hope. -Igen! Kérlek!
-Már nem bírom sokáig..- kaptam jéghideg kezeimmel, fájdalmasan zúgó fejemhez.
-Rendben! Sietek!- reagálta le J-hope, majd letette a telefont. Zilálva futottam tovább, de éreztem, hogy fokozatosan lassul a testem.
Hátra néztem, hogy üldöz-e még a férfi, de a sötétben semmit sem láttam, így előre nézve futottam tovább. Átkoztam akkor a kiégett utcai lámpákat, az otthonukban pihenő embereket, a furcsán viselkedő barátomat és az egész kibaszott életemet. Telefonommal világítva a járdát, kerestem az eltéveszhetetlen magas épületet.

Hirtelen egy kocsi fékezésére lettem figyelmes.
Jobbra néztem és megláttam a sofőrt, Jint és mellette J-hope-t. Elkezdtem futni az autó felé.
-Fiúk!- kiáltottam oda nekik hálásan.
-Cho!- kászálódott ki J-hope a kocsiból.
-J-hope!- éreztem, ahogy lábaim össze roskadnak és fejem lehervad.
-Cho!!- hallottam még a távolból a felém tartó fiú kétségbe esett hangját. Még egy utolsó pillantást vetettem a legközelebbi pislákoló lámpára, majd elsötétült minden.