murderer. - nct

t w o

  Újra a folyosóra érve egy mély levegõvétel után belépett a másik szobába, ahol a būnözõ már egy meleg mosollyal várta elõredõlve a székében. "Már vártalak Fõnyomozó."

     Dongyoung szépen lassan becsukta maga mögött az ajtót és lenézett a fiúra. Körülbelül egyidõsek lehettek és ha nem egy kihallgatás közepén lennének, hanem mondjuk egy szórakozóhelyen, még talán helyesnek is titulálná. "Jung Jaehyun, született Jung Yoonoh." Kezdett bele a kis beszédébe a nyomozó, megtartva a szemkontaktust és a komor tekintetét. "Jogában áll hallgatni. Bármi amit mond felhasználható maga ellen. Jogában áll ügyvédet hívni és felvilágosítást kérni a-"

     "Ne aggódj szépfiú, tisztában vagyok a jogaimmal. De folytathatod, ha azt akarod, hogy addig unatkozzak, ameddig nem vallom be az összes koszos kis titkomat." Mosolygott Jaehyun miután belefolytotta a szót az öltönyösbe és kicsit elõredõlt. A kezei elõvigyázatosságból a szék mögött bilincsben voltak ezért nem tudott mozogni annál többet, hogy hajolgatott. "Azzal is, hogy nem maradhatok itt sokáig, mert nincs elég bizonyítékod. A fõnökeid nem fognak örülni, hogy vakon fogvatartasz egy ártatlan lelket." Mondta egy kacsintás kiséretében, majd ismét kényelmesen hátradõlt mintha csak egy teapartin üldögélnének és csevegnének az idõjárásról.

     "Ha nem lenne elég, akkor most nem lenne itt." Dongyoung az asztal másik oldalára sétált és az üres szék támlájára támaszkodott mindkét kezével. "Csakis azt szeretném megtudni, mit akart két tizenévestõl." Fájt felhozni a témát, de a nyomozás érdekében akármit és akárkit felhasználna. A jobb kezével intett egyet a sarokba épített kamerának, hogy kapcsolják le. Ez általában bevállt és el tudta nyerni a gyanusítottak bizalmát.

     Jaehyun megvonta a vállát és felpillantott a kamerára. Már nem villódzott rajta a piros fény, de nem lehetett biztos abban, hogy tényleg lekapcsolták vagy csak valami trükköt próbálnak vele elhitetni. A második megszólalásra viszont már úgy válaszolt, hogy a szemében valami egészen beteg csillogást lehetett felfedezni. "Nem tudom mirõl beszélsz." Hazudta látványosan, majd újra elvigyorodott, ami miatt a nyomozónak a hátán a hideg futkosott.

     "Mark Lee. Tizenkilenc éves volt ameddig holtan nem találta a lakótársa és egyben legjobb barátja a fürdõszobájuk padlóján tegnap éjfél körül." Mondta monotonon Dongyoung. "Tudtommal te egy profi vagy, akinek már ennél több is a lelkén szárad. Most miért engedted magadat elkapni? Ez valami beteg játék?" Átváltott egy indulatosabb hangnembe és a magázást is elhagyta tükrözve a másik stílusát.

     "Talán hibáztam. Talán véletlen volt. Talán csak siettem és nem takarítottam fel eléggé. Vagy talán szerettem volna, hogy megtalálj, mert mindez egy nagy ördögi terv része, ahogy mondtad." Nevetett halkan a fiú. "De az is lehet, hogy bejön amikor jólöltözött férfiak megmondják mennyire rossz voltam és a falhozlökve megbilincselnek." A hangja egészen elhalkult a monológ végére. "Vagy nem is én tettem, hanem valaki megpróbálja elhitetni veled, hogy én voltam."

     Dongyoung arcán nem tükrözõdött semmi, de belül csak szimplán a hányinger kerülgette. A beteg állat úgy hazudott mint a vízfolyás. "Felettébb szórakoztató, amit csinálsz de hidd el nem fogja eléggé elhúzni az idõt. Egy cellában fogsz elrohadni." Motyogta és már éppen újabb kérdést tett volna fel, amikor elkezdett rezegni a telefonja a zsebében. Amikor elõvette és meglátta a nevet a képernyõn ('Sátánfajzat') egy nagy sóhajjal egy utolsó pillantást vetett a rabra és ellökte magát a széktõl. "Még nem végeztünk." Fenyegette meg, majd kilépett a folyosóra és felvette a telefont.

     "Hyung! Hyung, nem hiszed el mit mondott Jungwoo!" A fiú csiripelõ hangja szólalt meg a másik oldalról, de olyan hangerõvel, hogy Dongyoungnak el kellett tartania a telefont a fülétõl. A mellette álló õr kérdõ tekintetét csak egy bocsánatkérõ mosollyal tudta elterelni.

     "Hyuck.... Mondtam, hogy maradj ki ebbõl az ügybõl. Túlságosan személyes és nem engedhetjük meg magunknak, hogy az érzelmeinkkel cselekedjünk." A vonal másik oldalán csak csend fogadta, a gyermeki lelkesedésnek már semmi nyomát nem lehetett felfedezni. "És ugyanezt mondtam Jungwoonak is, de látom ennyit ér a szavam errefelé."

     "Nem teheted ezt velem." A fiú mostmár suttogott. "Itt ülök egyedül. A macskád megrágta a fülhallgatóm és csak Mark rémült és- és dermedt tekintetére tudok gondolni." Donghyuck hangja elcsuklott a mondat végén. "Kérlek, engedj vissza az ügybe. Csinálnom kell valamit, különben beleõrülök a gyászba és a magányba. Markért."

     Dongyoung ritkán hallotta a fiút ilyen õszintén beszélni az érzelmeirõl és csak egy rövig szünet után válaszolt. "Rendben van. Kérd meg azt a kettõt, hogy szedjenek fel és gyertek a központba." Mondta végül, amire a fiatalabbik reakciója egy halk 'igeeen' volt, az elõbbi szorongó sírós fiúnak pedig nyoma veszett. De az idõsebbik tudta, hogy ezzel nagyon nagy hibát követett el.

     "Igenis." Kiáltott fel megint. "Köszönöm. Nagyon köszönöm. Tényleg. Mark nagyon boldog lehet, hogy te kaptad meg az ügyét. Tudom, hogy ha megoldod akkor békében nyugodhat õ és a családja is. Tali bennt!" Dongyoung elmosolyodott és lerakta a telefont. Miután egy kicsit még bágyadtan nézegette a fekete képernyõt odabiccentett az õrnek. "Vezessétek el, de a bilincs marad. Nem tudjuk mivel van dolgunk."

     Majd újra benyitott a másik szobába, ahol a három rendõr már várta vissza. "Jungwoo, Yukhei és Donghyuck itt lesznek húsz percen belül. Találtak valamit, ami elõreviheti az ügyet, úgyhogy fél óra múlva találkozunk a második emeleti kis konferenciateremben." Adta ki az utasításokat. "Bármilyen teóriát meghallgatok, ha vannak még ötletek esetleg meg nem talált nyomokra, azt is szedjétek össze. Addig nem megyünk haza ameddig meg nem találtuk az összes felelõst."