HOTLINE SEGÉLYHÍVÓ VONAL ᵐᵉᵃⁿⁱᵉ [✔]

HUSZONHAT

3:02

A lecke általában elég hamar megy az agyamra, ez most nem volt másképp, percek alatt elment tőle az a kevéske kedvem.

Amúgy sem megyek vele semmire, sőt mi több, mindig is egy senki maradok. Ha tanulok, ha nem, sehogy sem leszek jó.

Vagy stréber leszek, vagy buzi, vagy köcsög, vagypedig mind a három egyszerre — köcsög stréber buzi.

De ezzel semmi baj, megértem őket. Végülis nem mindenki rendelkezhet olyan kinézettel, melyet pont más vár el tőle.
Legtöbb esetben saját magunknak sem tudunk megfelelni, nemhogy másoknak.

Ez a vicces az egészben.

Ez a nyomorult társadalom elnyom, a föld alá tipor.

De még eddig nem fájt eléggé, éppen ezért kerül a kezem ügyébe a megszokott pengém.
Automatikusan cselekszem — ahogy mindig is szoktam —, a fürdőbe battyogok, lecsücsülök a csempére, a hátamat a kádnak döntöm, majd elejtem az első vágásokat.

Az első vágasnál mindig remeg a kezem, de másodiknál vagy a harmadiknál már annyira belejövök, hogy alig érzem meg. A szemeimbe gyűlő könnyek miatt már nem látom, hogy vészesen mélyet húzok-e vagy sem.

Egyszer csak úgy érzem, mintha valami véglegesen elszakadna, a csuklómból ömlő vér undorral tölt meg.

Undorodom magamtól.

És ez most már nagyon fáj.

A telefonom halk csörgése ránt vissza a monoton vágási sorozatból, melyet minden húzásnál egyre jobban megbánok.

— Wonwoo, minden rendben? — ordít bele a telefonba Mingyu mindenféle felvezetés nélkül. Megrázkódom, hiszen fogalmam sincs, hogy ezt mégis hogyan mondjam el neki.

— Wonu~ — szól elnyújtva a nevemet, mire egy jókorát sóhajtok.

— Mingyu, segíts — motyogom végül teljesen elveszve.

— Mi a baj? — kérdezi egy kissé ingerülten.

— Nem érzem jól magam — mondom alig hallhatóan a fürdő visszhangzó csendjébe — nagyon fáj.

— Mid fáj? — érdeklődik aggódva. Megrázom a fejem; nem lehet, hogy törődik velem egy személy, és abba a  személybe pont többet látok, mint kéne.

— Fáj. Nagyon — sírom elhaló hangon szinte csak magamnak. — Rájöttem, hogy nem vagyok teljesen normális, és ezt nem tudom elfogadni.

— Mit csináltál?

Nem válaszolok. Szótlanul nézem, ahogyan a vér végigfolyik a csuklómon, majd a kezemen, végül az ujjaim végénél lecseppen a tiszta csempére, ezzel óriási nagy foltot hagyva maga után.

Akárcsak a szívemen.

— Gyerünk Wonwoo, mondd el! — mondja hangosan, s hangjára már-már összerezzenek. — Megijesztesz.

— M-megvágtam a csuklómat... — motyogom akadozva. — Nagyon f-fáj. Segíts.

— Máris indulok! — mondja sietősen, és egyből bontja is a vonalat.

3:14
hívás vége