Leann Raynek mindene megvan a szép ruhákon keresztül a csodás lakáson át, a tökéletes családig. Egyetlen dolgot hiányolt: a kalandot. Vajon hogy lesz a „kis" kalandjából egy akkora csetepaté, amire álmában sem gondolt? A maffiózók körében nem minden...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
‒ Fiam, csak egy szóra kérem ‒ bökött meg egy idős férfi, mire megálltam, és felé fordultam. ‒ Igen? ‒ néztem rá unottan.
‒ Elgondolkodott már rajta, mennyit változott az elmúlt időszakban? ‒ mondta lelkesen a szakadt kék ruhás csöves. ‒ Gondolkodott már rajta, hogy ki volt? És hogy ki lett?
‒Szarság ‒ köptem a rágóm a lába elé, és tovább indultam.
‒ Gondolkozzon el, ki lehet magából! ‒ kiáltott utánam.
‒ Még mindig szarság! ‒ fordultam vissza dühösen.
Sietősre vettem a tempót, mert a nap már kezdett lemenni, nekem pedig még a mai nap dolgozni kell menni. Fél óra múlva a bontóban kellene lennem, ami szinte a város másik felén van, most meg a nyomorék Monstercatben kellett megjelennem.
‒ Hé Zach! ‒ fogtunk kezet Carlossal. ‒ Rég nem láttalak erre. ‒ A szinte kétméteres kreol bőrű srác mosolyogva üdvözölt a bejárat előtt.
‒ Sok dolgom volt ‒ közöltem. Nem voltam cseverészős kedvemben.
‒ Aha, Caden elmondta, hogy a második otthonod lett az őrs ‒ hajolt közelebb, hogy a kijövő emberek ne hallják. ‒ Minden oké, tesó? ‒ intézte az aggódó kérdést felém.
Vállat vontam. ‒ Minden a szokásos. Most megyek, mert még melóznom kell.
‒ Még mindig a bontóban vagy? Nem akarsz valami normálisabb munkát? ‒ mászott bele az életembe még jobban.
‒ Állítsd le magad. Nem kértem ingyenes pszichológus kezelést ‒ dörmögtem, és utat törve beléptem a ma este is fullon lévő szórakozóhelyre.
Sosem szerettem a zenére idiótán rángatózni, de jelenleg semmi kedvem nem volt még a körülöttem lévő ilyen embereket is tolerálni, ezért mindenkit félrelöktem az utamból, és a folyosóra vergődtem, ahol Max állt. Vele is lekezeltem, ő pedig mosolyogva nyitotta ki az ajtót. Legalább nem kezdett el az elcseszett életemről pofázni, ezért úgy gondolom Max a legokosabb az izomagyúak közül.
‒ Zach! ‒ kiáltott fel a pultos férfi hirtelen, mikor a csendesebb bárba beléptem.
Velem szemben ott volt a bárpult, körülöttem, a fal mentén pedig bokszok kaptak helyet, mind vörös huzattal. A sötét fenyő padló és a rubin kristályos csillár egyszerre hatott elegánsan és nyomasztóan. Figyelmen kívül hagytam minden nekem szánt érdeklődő tekintetet, majd elindultam a füstfelhő irányába, ahol a legnagyobb boksz volt. Közben a fülembe belemászott a halk jazz és az emberek poharának összekoccanása.
‒ Térj rá a tárgyra ‒ csaptam Caden asztalára.
‒ Zach, csakhogy megérkeztél! ‒ szólalt meg a félig kopasz Caden, miközben két ribancot ölelt.
