My Creepy Lovers

Slenderman rajongója

Az éjszakai égbolton csak pár halvány felhő úszott át a Hold előtt, miközben én a térdig érő fűben gázoltam át az elhagyatottnak tűnő panelház felé, kissé lemaradva az előttem imbolygó magas alaktól.
Ő hangtalanul lépkedett célirányosan az épülethez.

-Ez már a harmadik a hónapban. Nem gondolod hogy kezdik kicsit túlzásba vinni?
Halkan pihegve néztem rá, miközben egy kisebb, földből emelt kupacot kerültem ki. Aki jobban körülnézett, az láthatta volna hogy tucatnyi ilyen apró domb emelkedett körbe mindenfelé, de mi nem néztünk körbe. Mármint én, mert az előttem haladó nem is láthatott, és válaszolni sem tudott nekem. Hiszen ő Slenderman.

Minél közelebb értünk, annál kevésbé tűnt elhagyatottnak a betonépület. Kántálás hallatszott, és halvány fény szűrődött ki a betört ablakokon keresztül.
Az öltönyös alak fejét lehajtva és egyik hosszú lábát magasra emelve belépett az egyik földszinti ablakon, aminek a széléből valószerűtlenül hegyes üvegszilánkok álltak ki.

Persze. Neki könnyű, nem látják az emberek.

Fejemet lassan oldalra billentve néztem körbe hogy merre mehetnék be. Ahogy körbelépkedtem az épület másik oldalához, apró tárgyak roppantak és törtek ketté a csizmám talpa alatt.
Madár, egér, és patkánycsontokat rugdostam el az utamból, vagy  nagyobb, már oszlásnak indult kutya és lófejeket kerültem ki.
Ezek körül zsongva repkedtek a méretes legyek, amiknek a zaja elnyomta a fényképezőm halk kattanásait.
A rozsdás fémajtót óvatosan nyitottam ki, de az így is megnyikordult a zsanérjain.

Egyre erősödött a kántálás zajai, már halk, erőtlen sikolyok is kihallatszódtak belőle.
A szobába belesve ugyanaz a kép fogadott ami mindig: az ötágú csillag a padlón csirkevérrel felfestve, gyertyák a falakon, az egyik sarokban árnyként magasodó, sápadt lény, akit eddig követtem, és persze a csillag közepén fekvő, kikötözött áldozat.

-Mikor a nappal éjjé válik, mikor minden élet a végéhez közeledik, te eljössz közénk és vezetsz minket. Te, ki megrövidíted mások életfonalát, te, ki csendesen lopakodsz akár a halál, hiszen te magad vagy az...

Hányszor hallottam már ezt a versikét, és a földön fekvő áldozatok halk kérlelését is. A mostani egy idősebb férfi volt, arcán félelem és zavar tükröződött
-Lányok... elég volt. Az elején jó viccnek tűnt, de mostmár engedjetek el. Ígérem, nem szólok a szüleiteknek... Nora, te kapsz egy új telefont is, csak engedj el...
Az öt csukjás alak lassan levette a kapucniját, és a gyertyák fényében kirajzolódtak az őrült összejövetelen résztvevő emberek arcai.

Öt lány, akik egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Az egyik alacsonyabb, vörös hajú megszólalt.
-Eddig elviseltem minden idegesítő szokásodat. Elviseltem hogy részegen támolyogtál haza a kocsmából... de ennek vége apa...  Te, ki minket vezetsz a sötétségben...
A többi lassan közelebb lépve a csillag közepéhez halkan folytatta a kántálást, ami nagyon hasonlított a kint zümmögő legyek hangjához. Ez elég idegesítő volt már sokadjára.

Halkan feljebb emeltem a kamerámat, és újabb képeket készítettem a horrorisztikus papnőkről, a nemsokára vérrel borított szobáról, és a görnyedten álló lényről
Egyre gyorsabb, egyre hangosabb lett az ördögi szertarás, közben a lányok lassan dülöngélni kezdtek, mint a gyertyák végén lévő apró lángocskák.
Az áldozatuk kötelékeit rángatva kezdett ordítani, mintha megérezte volna a közelgő végét.
Slenderman kiegyenesedve lépett oda lépésről-lépésre lassan.

Mikor a ritmus már észvesztő gyorsaságú volt, a vörös hajú lány köpenye alól egy hullámos pengéjű kést vett elő, majd az áldozat felé emelte azt.
-...fogadd ajándékunkat, és hagyd hogy hűen követhessünk... TÉGED!
Az utolsó szót szinte sikoltva mondta ki, miközben a kést mélyen belemélyesztette a földön fekvő mellkasába.
Csak a bugyogó, hörgő hang hallatszódott, ahogy kiszállt belőle az élet.

A plafon felé emeltem a tekintetem, hogy lássam azt, amit minden egyes alkalommal imádok végignézni.
Slenderman fehér, arcnélküli fejére, ami lassan kettényílt egy sötét, mindent elnyelő szájként.
Karmokban végződő hosszú ujjaival megragadta a halottat, majd leharapta a fejét.
A vér szétfröccsent, mindent vörösre festve.
A lányok áhítattal nézték az ő szemszögükből lebegő, fejnélküli hullát ahogy visszaesik a földre, majd a vörös hajú eltűrt egy rakoncátlan tincset az arcából és megszólalt.
-Köszönjük hogy elfogadtad az áldozatunk, élet és halál ura...

Vértől szennyes arcát megtörölve Slenderman megfordult, és kilépett az ablakon.
Még pár fotót készítettem, majd visszamentem a nyikorgó fémajtóig. Nem kellett aggódnom a lányok miatt, mindig feltakarítanak maguk után, ezért szinte hajnalig maradnak.

Kiérve a hosszú lábain imbolygó alak után siettem a sötétben, aki most már tele hassal lépkedett a buckák között, amik az előző áldozatainak bomló testeit rejtették.

!!Figyelmeztetés!!
Az egész az én kitalációm, semmi ilyesmivel ne próbálkozzon senki se!

Ki legyen a következő akinek végigkövessem a kis éjszakai kiruccanását? Írjátok meg kommentben.