Mélység |Todoroki × Oc - Befejezett|

14. Fejezet: Felejts el

Basszus. Mi legyen most? Mi az a megoldás, ami mindenkin segítene?

  - És az mennyire lenne jó, ha veled is foglalkoznék? Nem olyan módon, mint Shoutoval, hanem baráti szinten.

  - És nekem abból mi hasznom lenne?  - távolodott el tőlem.

  - Barátok lennénk.

Katsuki összevonta szemöldökét, majd felállt.

  - Jó legyen - egyezett bele.

Mi? Jól hallottam, vagy csak a betegség miatt hallok félre? De komolyan azt mondta, hogy jó, legyünk barátok?

  - Igen, jól hallottad, szóval ne nézz rám ilyen fejjel, liba.

  - Liba a nénikéd! - néztem rá csúnyán.

A szőke fiú száján ekkor egy kedves nevetés szaladt ki. Jó látni őt nevetni.

  - Mit szólnál, ha..

  - Benne vagyok - szakított félbe egyből.

  - Végigmondhatom? - vontam fel a szemöldököm.

Ő csak bólintott.

  - Szóval. Mi lenne ha elmennék egy baráti programra, amint kigyógyultam ebből a hülye betegségből? - kérdeztem tőle kedvesen.

  - Jó. Nekem tetszik az ötlet - vigyorgott rám, majd a táskájához kapott, és egyből a hátára kapta azt.

Amint ez megtörtént, az ajtót nyitodott, és az általam oly' erősen szeretett fiú lépett be rajta.

  - Te? - nézett egyből a szőkére, én pedig csak imádkoztam, hogy ne menjenek egymásnak.

  - A vén fasz elküldött, hogy hozzám el a leckét - biccentett a szekrény felé, ahol a jegyzetek voltak.

  - Jó, ha ez megvolt szerintem mehetsz is - jelentette ki Shouto.

  - Tsck. Máris, őfelsége - kezdett el Katsuki gúnyolódni.

  - Kívül tágasabb... - Shouto szeme szinte villámokat szórt Katsura.

A szőke hajú fiú egy fintor mellett hagyta el a szobámat.

  - Csinált valamit? - kérdezte egyből, amint a másik kiért.

  - Ismét elmondom: nem csinált semmit! Nem tudna bántani.

  - És ha mégis? - lett ideges.

Nehezen, de felálltam, és hozzásétáltam.

  - Megegyeztünk, hogy vele is foglalkozom. A barátja akarok lenni, mint régen.

  - És ki tudja, hogy mi lesz ebből a barátságból.

  - Hé...ne csináld.

  - Mit ne csináljak?

  - Féltékeny vagy?

  - Én? - mutatott magára - Féltékeny? Rá? - mutatott az ajtó felé, ahol az előbb távozott Katsuki.

  - Igen, mert úgy viselkedsz!

  - Nem viselkedek úgy, mindössze féltelek!

Miért veszekszünk? Nem akarok.

  - Nem akarok veszekedni.

  - Jó - szólt idegesen - Erre van egy tökéletes megoldáson.

  - Huh? - néztem rá halványan.

  - Vagy felhagysz azzal, hogy vele is ennyit foglalkozol, vagy felejts el engem! - hangja teljesen rekedt volt, és bántó. De volt benne fájdalom.

Teljesen leblokkoltam. Mi? Ezt nem mondhatja komolyan.
  Mielőtt bármit is tudtam volna szólni, Shouto kiviharzott a szobámból. Mi...most szakítottunk?