Elátkozott tárgyak

A Remington-szőttes

Létezik egy szóbeszéd egy szőttesről. Szőttesről, mely foglyul ejti az embereket. Az elátkozott darab eredete a 18. századi déli Föderációba vezet vissza. A nagybirtokos nemes, Charles Remington birtokába.

Az ifjú Remington édesapja halálával megörökölte a családi birtokot. Édesanyja azonban látta, férje öröksége, nem a megfelelő kézbe került. Az öreg Remington mindig tisztelettel bánt a szolgálóival, de a fiú túlságosan szentimentálisnak tartotta az apját, és undorral figyelte a rabszolgák életét.
Egyik nap, lopással vádolta az egyik szolgát, és büntetésül egy kiszáradt kútba dobatta a többi szolgálóval. A cselédlány azonnal meghalt. Az anyja tudta nélkül, többi szolgálónak pedig megparancsolta, hogy a meghalt lány levágott haját szőjék bele egy szőttesbe, emlékeztetőül az esetre. A szolgálók félelemből elkészítették a szőttest. Egy hét múlva a szőttest átadták a fiúnak.A fiú ajándékba adta a faliszőttest édesanyjának, aki megcsodálta a művet, és kitette a nappali falára.
A szőttes a maga borzalmas valója ellenére a legapróbb részletekig szép volt. Egy napsütötte tisztást ábrázolt, melyen csupán néhány ember sétált.
A ház úrnője minden vendégnek büszkén dicsekedett a szerzeményével, és mindenki a csodájára járt, és ő maga is azt mondta, hogy olyan szép, mintha maga a kép élne.
Egyik nap az úrnő egy teára hívta egy, akkor az államokban tartózkodó barátnőjét, és annak férjét. A beszélgetés estig eltartott a hölgyek között a szalonban, addig a férfinek megengedték, hogy körbenézzen. Estefelé érkezett haza az ifjú Remington is, aki először megijedt,amikor meghallotta, hogy az egyik vendég szabadon sétálgat a kúriában. Attól félt, hogy a szolgálók közül valaki elárulja, hogy egy társukat megölette.
Amikor a ház úrnőjétől elköszönt a barátnője, körbementek a házban, hogy a férjét megkeressék. Hiába kutatták át az összes szobát, és szólongatták az udvaron is, a férfi nyom nélkül eltűnt. Egész éjjel keresték, majd az ifjú örökös felajánlott egy szobát a nőnek, hogy hajnalban folytatják a keresést.
Az édesanya éjszaka is folytatta a keresést. Amikor odaért a szőtteshez, valami furcsát vett észre. A távolban állt egy lány, akinek a figurájára nem emlékezett. Közelebb hajolt a szőtteshez, és észrevette a hasonlóságot a figura, és az egykori szolgálólány között, aki a fia viselkedése miatt felmondott, és elment. A nő egy pillanatra,mintha úgy látta volna, hogy a képen látható figura oldalra hajtotta volna a fejét. Az úrnő a fáradságnak tudta be, és hátat fordított a szőttesnek, és letette a gyertyatartót egy asztalra, majd visszafordult a falikép felé. Az előbb látott figura még ott volt. A ház úrnője végigsimította az ujjait a lányalakján. Az úrnő egy tompa dobbanást érzett a szőttesből. El akarta kapni a kezét a szőttesről, de már késő volt. A képen látott lány alakja közel ért hozzá, és magával rántotta a szőttesbe.
Reggel, amikor az örökös és a hölgy keresni akarták az elveszett férfit, észrevették, hogy a ház úrnője sincs a házban. A fiú kétségbeesve próbálta az édesanyját megtalálni, de a szolgálók már nem segítettek neki. Miután eredménytelenül keresték mindkettejüket, a hölgy egy közelmúltban történt látogatásra utalva magába roskadva távozott, azt hajtogatva: „... ha tudtam, volna, hogy azért kell ellátogatnunk, hogy együtt elszökhessenek..."
Miután a fiatalember magára maradt a házban, megőrült, és elküldött minden szolgálót a házból. Nem hitte el, hogy az édesanyja képes lett volna elhagyni őket, de a hollétére sem talált semmi választ.
Egyik este, amikor a villában bolyongott, észrevette, hogy a szőttes, ami a nappali falán lógott, megváltozott. Amikor közelebb ért, felismerte a fiatal férfi, és édesanyja alakját a szőttesben. A férfi megborzongott, és elhatározta, elpusztítja a szőttest. A konyhába ment, és egy kést húzott ki az egyik konyhafiókból. Miután visszatért a nappaliba, a konyhából hozott kést beleszúrta a szőttesbe. A férfi felhördült ijedtében. A vágás helyéből vér bugyogott ki. A férfi zokogva összeroskadt a szőttes előtt. Amikor felnézet, azt a szolgálólányt látta a szőttes mellett, akit megöletett.
Másnap, amikor az újságosfiú vitte az aznapi újságot, furcsállta, hogy az ifjú birtokos nem nyitott ajtót.
Miután három hétig nem hallottak a Remington fiúról, a városi tanács, ahol a fiú is képviseltette magát, úgy határozott, hogy rendőröket küldenek ki a házhoz. A rendőrök is zárva találták a házat. Miután betörték az ajtót, az volt az első, amit észrevettek, hogy a bejárati ajtó belülről volt bezárva. Amikor felnéztek, akkor látták meg az ifjú Remingtont. Az előcsarnok csillárjáról lógott felakasztva. Csakhogy az előcsarnok magassága a tíz métert is elérte.
Miután a birtok megüresedett, egy idő után a tanács túl akart adni a házon, de a helyiek tudták, miért üresedett meg a birtok, és nem szívesen költöztek volna be abba a házba.
A Remington birtok évtizedekig állt üresen.
A gyilkosság után harminc évvel egy jómódú pár érkezett, és a városban akartak letelepedni. Mivel nem ismerték a birtok történetét, így a Remington-ház új gazdára lelt.
Egy hét múlva a fiatal pár nyom nélkül eltűnt, de semmit nem vitt magával. A város lakosai végül lezáratták a nagymúltú birtokot, a szőttest pedig, a család több ingóságával együtt árverésre bocsátották. A Remington szőttes, ahogy elnevezték, árverésről árverésre változtatta a helyét, és a szolgálólány egyre több életet szerzett magának. Az elrabolt életekből tovább folytatódott a története, egyre több alak jelent meg rajta a távolban. Egy szolgálólány életével kezdődött, de a szőttes még ott van a világban, és arra vár, hogy tovább éljen.