A világban rend uralkodik, mindenkinek az élete ugyanúgy kezdődik és ugyanúgy ér véget. Megszületünk, élünk és meghalunk. Ez a dolgok rendje, fekete-fehéren, papírra vetve.
Ám amikor a sorrend felborul, és a rend felbomlik, minden kicsúszik a kezünk...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Nem tudom mennyi ideig feküdtem a földön a falnak dőlve. A végtagjaim merevek voltak, mintha kőből lettek volna, képtelen voltam megmozdulni. Mindent sokkal élesebbnek éreztem. Apró kavicsok nyomódtak a bőrömbe, a hátam zsibbadt. Mindenem koszos volt, a sebeimbe beleszáradt a sár. A sikátort a mellettem tornyosuló szemetes konténer és az állott vér szaga lengte át, de belém is ugyanez a bűz áradt. Mégis, ahogy a szagokat tanulmányoztam, mindent sokkal élesebben éreztem. A szemét félig rothadó erjedését, a por szárazságát az utcapadkán, a csatornából felszivárgó szennyvíz szagot... Viszont két halovány, lappangó illatcsík keltette fel az érdeklődésem. Az egyik ösztönszerűen tudtam, hogy csakis Mike-é lehet... édes ám ugyanakkor kesernyés beütése volt, mint a tonic-nak, ám a testének már nyoma sem volt. A másik illatcsík teljesen letaglózott. Édes volt, és csípte a torkomat, mint a konyakmeggy, soha nem éreztem még ilyet.
Ekkor lettem figyelmes a torkomban tomboló égető szárazságra, és ezután semmi másra nem tudtam gondolni. Mintha belülről apró homokszemek ezrei karcolták volna a torkomat. Nem tudtam mit kezdeni magammal, egy hatalmas morgás tört elő a mellkasomból, az egész testem véget akart vetni ennek a szenvedésnek.
A kezeim ökölbe szorultak, a körmeim a tenyerembe vésődtek. Hirtelen lendülettel kétlábra álltam, és a világ megfordult körülöttem. Minden éles volt, tiszta és erőteljes. A színek élénkebbek, mint valaha, a szagok túláradóak, de mégis a hangok voltak a legrosszabbak. A város minden zaja a dobhártyámat verte, fájdalmas utórezgéseket hagyva maguk után. Épphogy magamhoz tértem, de információk tömkelege árasztott el. Az agyam próbálta feldolgozni a sok különböző benyomást, de lefagyott az információ áradatban.
A térdemre estem és lehunytam a szemem, hogy hozzászokjak mindehhez. Ám a bennem lévő szörny türelmetlen volt. A karmaival belülről hasított át rajtam, hogy átvegye az irányítást.
Ez volt az első alkalom, amikor szembesültem a bennem tomboló fékezhetetlen szomjúsággal. Az egész elmém átalakult, hiányoztak belőlem azok az emberi gátlások és morálok, amik eddig a társadalom tagjává tettek. A szörnyeteg nem ismerte ezeket a konvenciókat, csak a szomjúság létezett számára. Az értelmes gondolataim helyébe állati ösztönök kerültek.
