Sivatagi szél 2. : Szélvihar ( naruto/shikatema ff)

15. Teher

Sziasztok! Gondolom sokan már tudjátok, hogy sikerült a draft / jegyzeteim 90%-át kitörölnöm véletlenül /a wattpadnak kitörölnie.
Azonban dolgozom az újra írásukon, és itt is az első, sajnálom a több hónapos kihagyást, stb. Remélem tetszeni fog ^^

*Naruto*

Gondterhelten bámultam ki a nappali ablakán. Alig egy óra telt el azóta, hogy sikerüt haza vergődnünk Sasukével.
Az a barlang nagyon veszélyes. Mondtam el magamban már sokadszorra.
- Minden rendben? - lépett mellém Hinata, és óvatosan végig simitott a karomon. Látszott rajta, hogy ő is fáradt, a jelenlegi helyzetben, nagyon sok dolog van, és egyszerre lenni jó anya, és kunoichi nem könnyű.
- Igen, azt hiszem. - bólintottam, és megpróbálkoztam egy mosollyal.
- Mindjárt kész a rámen. - mondta. - A gyerekek is perceken belül itt lesznek, Hanabi megigérte, hogy nyolc óra előtt hazakíséri őket.
- Rendben, köszönöm drágám. - mosolyodtam el, és bár, ez a mosoly, bármilyen őszinte is volt, valami mégis nyomta a lelkem, csatlakozva, az új problémáim tömkelegéhez, és ezt a valamit, úgy nevezném el legszivesebben, hogy Sasuke fokú egyenlet, ami bizony megoldásra vár.
Hangos sóhajtással dőltem hátra, sok ez nekem, gondoltam magamban.

*Kakashi*

Utoljára körbe jártam a hokage irodájában, hogy minden rendben van-e, majd úgy döntöttem ideje haza indulnom.
Éppen léptem volna ki, az öregedő éjszakába, mikor kiállítás törte meg a csendet.
- Kakashi-san! - hallottam magam mögül.
- Udon? - kérdeztem döbbenten. - Miben tudok segíteni? - tettem hozzá.
- Levelet kaptunk a Kazekage-samától, baj van! A Hetediknek azonnal jönnie kell. - mondta a férfi, miközben lihegve próbálta normális sebességre bírni lélegzet vételét.
Sajnálom Iruka, ma is későn érek haza.. Gondoltam magamban, de hangosan csak annyit mondtam. - Megyek máris.

*Naruto*

- Aztán Hanabi azt mondta, hogy ha így folytatom olyan erős leszek, mint Hiashi bácsi, vagy mint anya ! - újongott Himawari.
- Ha ilyen szorgalmasan edzel, akkor biztos! - bólintottam elégedetten. - De azért az edzés mellett ne felejts el a barátaiddal játszani sem. - tettem hozzá.
- Már nem vagyok kisgyerek. - vágott vissza Hima.
- Persze, hogy nem, de ezek a dolgok mindig fontosak. - mondta mosolyogva Hinata.
- Boruto, és te mit csináltál ma? - kérdeztem fiam.
- Küldetésen voltam. Konohamaru-sensei megdícsérte a csapatmunkánkat. - mondta büszkén. - Azt mondta, már csak egy gyógyító ninja kéne a csapatba. - kicsit elgondolkodott. - Anya, Apa, szerintetek én tudnék gyógyítást tanulni? - kérdezte.
- Természetesen igen. - mondtam kicsit ugyan meglepődve, de elmosolyodva.
- Ha tényleg érdekel, amint vége a veszélynek, ígérem tanítok neked gyógyító teknikát. - tette hozzá Hinata.
- Köszönöm anya! - lelkesedett fel Boruto.
- Csörög a telefon! - kiáltott fel Himawari.

*Kakashi*

Idegesen álltam az irodában, miközben fülemhez szorítottam a készüléket. Csak vegye már fel!
- Hallo? - szólt bele az ismerős hang.
- Naruto, azonnal gyere az irodába. - kiabáltam a kagylóba.
- De hát csak most értem haza.. - hallottam tiltakozó hangját.
- Nem tűr halasztást a helyzet, gyere most, Gaara üzent. - próbáltam körvonalazni a helyzetet, hogy a komolyságát meg értse.
Rövid csend után Naruto csak annyit mondott, hogy siet.
Fel - alá járkáltam a szobában várva a hogakét.
Egy pillanatra sem tudtam másra figyelni, mint, hogy mikor lesz már itt.
Aztán eszembe jutotottak azok a napok, amikor ugyanitt vártam őket, hogy megkapjuk az új küldetésünk. A hetes csapat..
Erre a gondolatra eszembe jutott Sakura, és a fájdalom amit maga után hagyott, aztán, hogy Sai sincs többé, Tenzou elkeseredett sírása, ahogy a haldokló Sait próbálta megmenteni, jobban belegondolva azelőtt soha sem láttam sírni. Fájt a tudat, hogy a hetes csapat már csak négy tagú, de ha nem cselekszünk gyorsan, talán egyikünk sem lesz többé.

*Temari*

- Hamarosan vissza kell térnem a falumba. - szólalt meg szomorúan Kurotsuchi.
- Megértelek, biztos hiányoznak már a barátaid és a családod. - mondtam a lányra mosolyogva, legalábbis a hangja, és a csakrája álltal megállapított irányba.
- Nem erről van szó.. Nekem itt van a családom.. azt hiszem, és ti vagytok a legjobb barátaim, viszont a Nagypapa azt szeretné..- elhallgatott.
- Kurotsuchi? - kérdeztem. - Minden rendben?
- Persze, csak...- elgondolkodott . - Azt akarja, hogy én legyek a következő tsusikage. - mondta ki végül. Igazából mondhatni, hogy meglepődtem, de valójában mind sejtettük az öreg döntését.
- Gratulálok! - mondtam.
- Temari, én nem vagyok benne biztos, hogy ez menni fog. - bizonytalanodott el.
- Én biztos vagyok benne! Most pedig ölelj meg, mert ha én ölellek akkor még a végén megütlek véletlenül. - utaltam előnytelen helyzetemre nevetve.

Rövid, ám tartalmas beszélgetésünk után, Kurotsuchi vissza vonult, hogy a haza útjára készüljön, én pedig felmentem a megüresedett tetőre, kettesben maradva szörnyű gondolataimmal.
Már ugyan nem voltam lesokkolva, tudtam logikusan gondolkodni, de így sem jutott eszembe más, minthogy meghozzam ezt az áldozatot mindenki érdekében.
Eszembe jutottak a gyerekek, és Shikamaru, hogy mennyire hiányoznak csendes, de mély értelmű, és hangzású szavai, Shikadai eldondolkodó arca, ahogyan húgának magyarázza a shinobik történelmét, és ahogyan a kis Shimari nevetve fut hozzám, hogy ő már mindent tud.
Éreztem, hogy egy könnycsepp szalad végig az arcomon. Nem akartam felitatni, csak álltam csendben, fürkészve a semmit.
Olyan sok dolog történt, és olyan kevés esély van arra, hogy valaha is újra béke legyen.
- De amíg csak egy leheletnyit is látok, addig nem fogom elengedni, érted szél? Érted sivatag?! - kiáltottam el magam megtörve a morajló csendet.

Remélem tetszett a rész, már megyek is újra írni a következőt ( arigatou Wattpad)

Hamarosan hozom is ^^

Addig is Híja
T.Csenge ^^