Blue whale ( ChanBaek ff)

32.rész

- Mit szerettél volna mondani? - kérdi Chen rámnézve.
Itt van a pillanat, most vagy soha.
- Chen, azt akartam elmonani, hogy... - nagyon vert a szívem, egyszerűen féltem a reakciójától, de éreztem, hogy meg kell tennem. El kell mondanom neki, egyszerűen úgy érzem.
- Hogy szerelmes vagy belém? - kérdi, mire én furán nézek rá.
- Ez a dióhéjnyi agyad melyik kis zugából pattant elő?
- Hát annyit dadogsz, meg gondolkodsz, ez esett le - mondja.
- Nem ezt akartam, hanem - bújtam közelebb hozzá -, hogy játszom a kék bálnával - súgtam, mire az ő ijedt arcával találtam magam szembe.
Az ijedt arcból másodpercekre rá egy teljesen ideges és dühös arc lett, majd felállt és kiviharzott. Semmi szó nélkül, csak becsapta az ajtót.
Szörnyen éreztem magam, mégis valami azt sugallta, hogy nem kéne utána mennem, lehet csak idegesebb lenne. Ott ültem végig a napom, magamban. Úgy éreztem kitör belőlem a sírás, de nem, mintha az összes érzelmem eltűnt volna. Elfelejtettem sírni, na meg mosolyogni. Semmi nem érdekel. Már nem sok van hátra és lehet végre boldog lehetek.
Kilépve az iskolából, eleredt az eső, de nem érdekelt. Csurom vizesen mentem az utcákon át mikor sikoltozásra lettem figyelmes újra, majd a számomra elküldött mai teendő csengőhangja. A telefonom képernyőjét néztem meg, ami csak egy rövid mondatott jellzett: "Ölj meg egy embert". A sikoltozás egyre hangosabb volt, de más nincs ebben az esőben az utcán. A hang forrásához mentem és mint az amnéziás gyerek sötét emlékei, pont úgy törtek elő nekem is. Ismerős volt a csávó és a szituáció is. Pont, mint akkor éjjel, amikor.... amikor... amikor az történt velem.
Mire magamhoz tértem, a kezemből ömlött a vér, ahogy az előttem lévő holttest is. Megijedtem, a testem remegni kezdett. Remegve felnéztem újra a körülöttem lévőkre, majd hátra. Pont az volt, akit nem akartam, hogy lásson.
- Bocsánatot akartam kérni, de nem fogom megtenni. Egy gyilkos lettél, ráadásul megbánás sincs az arcodon. Nem tudom elképzelni, hogy ilyennel barátkoztam - vágta hozzám a szavakat, majd elment.
Csak néztem és néztem, de nem éreztem semmit. Elfelejtettem, hogy kell érezni. Újra a holttestre néztem, majd fel az égre, ami még a szürke oldalát mutatja az embereknek. Az eső megállt, így le se tudom törölni a már száraz vért rólam.
Hirtelen a nagy csendet a rendőrautó, valamint a mentőautó szirénája törte meg, ami arra késztetett, hogy teljes erőmből elkezdjek szaladni. Futottam teljes erőmből hazáig, meg sem állva. Féltem, de megérkeztem, viszont nem vagyok jól. Folyton Chen mondatai jutnak az eszembe, újra és újra, ahogy engem gyilkosnak nevez, majd egy ismerős alak hangja jelenik meg a fejembe, ami a kincsének nevez. Sírhatnékom van, mégsem folyik le egy könnycsepp sem. Nem bírok sírni, csak arra tudok gondolni, hogy eddig magam sajnáltattam minden egyes tettemmel. Hülye voltam, de már nem leszek az. Nem kell sok és végre nem kell majd érzelmeket mutassak, vagy valami. Egyszerűen csak a sötét. A gyönyörű hideg sötét.

Sziasztok, meghoztam az új részt ^^ remélem tetszett.
Bye~ 🐢