Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

26. Fejezet: Biztos vagy benne?

🖇️Levi szemszög🖇️

  - Eren? Mégis mi bajod van?

  - Miért Levi. Miért kellett? - kérdezte idegesen - Miért hazudtál?! - emelte meg a hangját rám, miközben acélkék szemeibe köpte a szavakat.

  - Azt se tudom, hogy miről beszélsz, hülyegyerek! - emeltem meg ezúttal én is a hangom - Idejössz idegesen, és elkezdesz velem kiabálni. Mégis mi a franc bajod van?!

  - Erwin mindent elmondott! - vallotta be végül, hogy miért is jött ilyen állapotba hozzám - Miért hazudtál, hogy nem vettek fel?! Teljesen átvertél engem!

Erwin. Álmomban nem gondoltam volna, hogy elmondja neki. Pont ő. De most már nincs visszaút. Tudja az igazat. Itt már csak az a kérdés, hogy megtudjuk-e beszélni rendesen.

  - Nem tagadom. Hazudtam. De nagyon remélem, hogy Erwin elmondta, hogy miért.

  - Nem is tagadod? - hökkent meg, és egyre könnyesebb lett a szeme - Miért nem mondtad el az igazat?! Tudod milyen rossz, hogy miattam nem mész el?! Miattam nem teljesülhet az álmod!

  - Épp emiatt nem akartam, hogy tudj róla. Mert ismerlek, és tudom jól, hogy magadat okolnád érte. Meg különben is. Hogy tudnálak itt hagyni téged? Ahhoz túl fontos vagy nekem - szóltam magam elé, s éreztem, hogy az arcom egy árnyalattal vörösebb lesz.

  - Ezt én értem. De annyira utálom, ha hazudnak nekem! És tőled ez nagyon rosszul esik! - kezdett el velem kiabálni.

Igaza van, hogy nem kellett volna hazudnom. De mégis. Túlságosan is szeretem őt, és ahogy ránézek, eszembe jut az a fiú, aki csak arra vár, hogy megölelhessem, vagy hozzáérjek. A megtörhető, és sebezhető fiú.

  - Annyira buta vagy - folytak le meleg könnyei - Én tudok várni rád. Ha kell éveket. Csak azt akarom, hogy boldog legyél, egy nagyszerű egyetemen - nyögte ki bőgve a szavakat. Ennyire kikészítette volna ez a tudat?

  - Nyugodj meg. Kérlek... - szóltam hozzá kedvesen, majd közelebb léptem hozzá.

  - Én tényleg... - kezdte el törölgetni, folyó könnyeit - ...tényleg várok rád. De miattam ne szalaszd ezt el..és..és..hiába fáj, el kell téged engednem.. Még ha..- kezdte el kapkodni a levegőt - ...egyedül is maradok..

Itt esett le, hogy mi is a helyzet. Valóban az is bántja jelenleg, hogy hazudtam, de leginkább az, hogy magára marad. Egyedül, a többi ember közt.

  - Ezért nem akarok elmenni. Képtelen vagyok téged itt hagyni. Felemészt az a tudat, hogy magadra maradnál. Nem lennék itt veled.

Eren lehunyta szemeit, s csak a potyogó könnyeket észleltem. Fáj. Nem akarom őt így látni. Azt akarom, hogy nevessen. Hogy mosolyogjon. Ahogy mindig is szokott.

  - Nem akarok egyedül lenni. Nem akarom magamra maradni - nyöszörögte könnyeivel küszködve - Sajnálom. Összezavarlak - hangja teljesen rekedt, s megviselt volt. Egy 17 éves fiú nem ezt érdemli. Nem kéne ilyen korban ilyeneket átmennie.

  - Nem hagylak magadra... - öleltem meg őt hirtelen.

Eren arcát hirtelen a nyakamba nyomta, s ezzel egy időben szorosan átölelt. Könnyei csiklandozták a nyakamat, és a bőrömet, ahová eljutottak a cseppek. Remegett a teste, én pedig nem bírtam tovább tartani, és összerogytam vele a teraszon. Ő szorított minden erejével, én pedig a hátát simogattam, és édes dolgokat suttogtam a fülébe, hogy megtudjon nyugodni.

  - Figyelj - kezdtem el beszélni, de nem szakadtam el tőle, és még mindig simogattam őt - Őszintén. Szeretnéd, hogy elmenjek?

Pillanatnyi csend után, Eren erőt merített magán, s megszólalt.

  - Nem. Nem akarom. Veled akarok maradni, amíg lehet. Nem akarok magamra maradni.

  - Miért nem mondtad az elejétől? Nekem többet ér az, hogy veled legyek, mint egy egyetem - vallottam be őszintén az érzéseimet neki.

  - Nem... - szipogott halkan - Ezt érzem, amit az előbb elmondtam. Mégse akarom, hogy maradj. Hiszen mindig is erről az Egyetemről álmodtál. Szeretném, hogyha valóra válna az álmod. És amikor ez teljesül, akkor ketten együtt örüljünk. Én szeretném, ha azt választanád.

  - Eren. Biztos vagy benne?

  - Igen. Menj el az Egyetemre. - távolodott el tőlem, s kisírt szemével az enyémbe nézett. Megszakadt a szívem azon az arcon, amit vágott - Ha még nem tetted meg, jelezd, hogy mész. Jó?

  - Jó - szóltam halkan, majd puszit adtam a szájára - Köszönöm. Nagyon, de nagyon szeretlek Eren - suttogtam ajkai közé, az őszinte szavakat, majd egyből össze is tapasztottam a szánkat.

Semmi több jelenleg, csak ez. Semmi nyelvhasználat. Csak az, hogy érezzem őt. Érezzem, hogy itt van.

  - Csinálok neked kakaót - simogattam meg az arcát - Jó?

  - Jó - szólt halkan. Látom rajta, hogy jelenleg nincs jól lelkileg. Szóval vele leszek.

Feltápászkodtunk a földről, s Eren elment a szobámba, míg én a konyhába léptem, s kakaót gyártottam neki. Egy forró kakaót, mely segíteni fog neki.
Percek elteltével a forró itallal mentem fel a szobámba hozzá. Amint beléptem a szobába, megpillantottam Erent, aki a párnámat szorongatva várta, hogy megérkezzem. A poharat a szekrényre tettem, jómagam pedig leültem mellé.

  - Hogy vagy? - kezdtem el simogatni az arcát.

  - Megvagyok - nézett rám fáradtan, majd felült, és a kakaójáért nyúlt.

Elkezdte inni, közben összébb húzta magát. Beültem mellé, majd a takarót magunkra húztam, s átöleltem őt közben.

  - Kérsz? - tartotta felém felénken az italt.

  - Nem kérek. Igyál csak.

Eren nem szólt semmit, csak tovább itta a forró, tejes italt. Olyan csönd van és ez zavar.

  - Köszönöm - szólt, amint befejezte az ivást, és lehelyezte a kakaós poharat a szekrényre.

Eldőltem az ágyon, ő pedig a fejét a mellkasomra hajtotta. Szorosan fogtam magamhoz. Teste melege boldogsággal töltött el.

  - Itt alszol? - kérdeztem, mikor én egyik kezemmel a karját simogattam.

  - Szeretnék.

  - Jó. Akkor most ha elalszunk, reggel elmegyünk fürdeni. Jó lesz úgy?

  - Jó lesz. - szorította magát hozzám.

Percekig csöndben voltunk, mire képes voltam megszólalni.

  - Eren. Valamit még tudnod kell.