Tökéletlen Tökéletesség|| jjk ff.

XVII.

Hasogató fejfájással ébredtem. Összeszorítottam a szemeimet, közben szemöldökömet ráncolva mocorogtam néhányat a kellemes meleg takaró alatt. Végül lassan felnyitottam pilláimat, de az ablak sötétítőredőnyének csíkjai között beáradó napsugarak bántották a szemeimet. Megdörzsöltem őket ökleimmel, majd ismét megpróbáltam felnyitni szemhéjamat. Miután sikeresen láttam szemeimmel, körültekintően stíröltem végig a környezetemet. Ugyan az a látvány fogadott, ami első fiúknál való ébredésemnél. Jungkook szobája.

Megmarkoltam a magamon lévő fehér huzatú takarót, miközben felültem az ágyban. Fejembe a mozgás hatására ismét belehasított a fájdalom. Ajkaimat nagyon száraznak éreztem, így gyorsan megnyaltam felsőajkamat. Egy nagy levegővétel után megtornáztattam a nyakamat a fejem körzésével. Kissé megszédültem tőle.

A falak kellemes világosszürke színben pompáztak, ami szememnek jelen esetben nagyon jól esett, hiszen a rikító színektől talán megfájdultak volna. Az ajtó melletti polcon még mindig ugyanazok a könyvek és dísztárgyak álltak, amik legutoljára. A polc legtetején egy szép szobanövény pompázott békésen zöldellve. A polc mellett a sarokban a kényelmesnek tűnő fotelben ruhahalmok tétlenkedtek. Mindennek a tetején egy pár fekete zokni trónolt.

Tekintetem áttévedt a másik oldalra, ahol megpillantottam a fiút, aki csendesen szuszogott a földön ülve, közben az ágyra dőlve. Ajakai kissé elnyíltak, ahogy karjára hajtotta fejét. Tincsei lomhán szemére lógtak, szempillái pedig árnyékot vetettek a szeme alatti részre. Bennem rekedt a levegő. Idilli hangulatomból kirántott a felismerés, hogy a fiú szobájában vagyok méghozzá az ágyában. Gondolataim elárasztották eddig üres fejemet, ami továbbra is enyhén, de sajgott. Homlokomhoz kaptam, majd végül halántékomat dörzsölgettem megnyugvásképpen. Derengeni kezdtek az emlékek a múlt estéről, ám egy részlet után teljesen kihagytak az emlékeim, így eltátott szájjal pillantottam a fiúra ismét.

- Atyaisten - suttogtam magam elé, szinte hang nélkül. Csak tátogtam, akár egy aranyhal a vízben. Bár ködösen, de emlékeztem arra, ahogy eszemet vesztetten a fiú szájára hajoltam, és bizony megcsókoltam. Onnantól pedig se kép se hang. Attól féltem több dolog is történhetett, így egy pillanat alatt alsóbb felem felé kaptam a pillantásom és a takaró alá benézve meglestem minden úgy van-e rajtam, ahogy azelőtt. Minden ruhaneműm tökéletesen, bár gyűrötten rajtam volt, és a fiúból sem néztem volna ki, hogy részeg állapotomat kihasználva megfektet. Bolond lány! - gondoltam magamban, majd halkan a homlokomra csaptam, egyfajta szidásként. Féltem vajon mit szólt a csókkal kapcsolatban, így inkább arra vetemedtem, hogy eljátszom nem emlékszem semmire. Ha rá is kérdez később, csak annyit mondok, ötletem sincs mi volt az, és nem voltam magamnál. Igen, hiszen köztünk nemigen lehet semmi. Mindkettőnk jobban jár, ha elfelejtjük a történteket. Bár én képtelen voltam rá, hiszen a gondolatba is belebizsergett a hasam és kipirosodott az arcom.

Elidőzött a tekintetem Jungkookon, ahogy az ágyra dőlve szundikált. Nemsokára pedig azon kaptam magam, hogy szélesen mosolygok. Nem bántam, hiszen melegséggel töltötte el a szívem, ahogy őt figyeltem. Arcára egy vékonyka fénynyaláb vetült az ablak irányából, vonásai pedig teljesen simák és ellazultak voltak. Ha nagyon csöndben voltam, sőt még a levegőmet is visszatartottam, hallhattam halk lélegzetvételeit. Annyira nyugodt volt az egész helyzet és légkör, mégis ki kellett szakítsam magam belőle. Azon gondolkodtam, hogy felébresztem őt, hiszen biztosan nem volt kényelmes úgy aludnia, de végül mégis inkább hagytam. Így még aludhatott tovább, ha felkeltettem volna biztosan nem feküdt volna még vissza pihenni. Gyengéden a fiú fejére simítottam tenyeremet. Alig értem hozzá, féltem, hogy felébresztem, úgy simogattam meg. Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, arcomon halvány mosoly húzódott.