HELLO, MY FRIEND!

°8; Gyilkos Gondolatok°

Míg Jeromeal kiveséztük életünk összes eseményét, szinte megállt körülöttem a világ. Mintha csak mi ketten lennénk. A gyomrom liftezni kezdett minden egyes szónál, amit kiejtett a boldogság miatt, amit éreztem.
- Figyelj, drága. Van egy tervem. - hajolt közelebb hozzám, majd vérfagyasztó mosoly gördült szájára. - És Te kellesz hozzá... - suttogta fülembe. A hangja mámorító volt, ha akartam volna se tudtam volna ellenálni.
- És mégis mi az? - duruzsoltam hallkan.
- Nyugi, szivi. Idővel minden kiderül. Legelsőnek ki kell jutnunk innen. - tekintett körbe a penészes falakon. - De ha beszélni mersz valakinek erről az egészről... Kinyírlak. Értetted? - kezdett el hangosan kuncogni. Bólintottam egyet, ajkaim kissé legörbültek. Nem hittem volna, hogy meg tudna ölni, de valamilyen gondolat motoszkált az agyamban, hogy képes lenne rá. A családja váltotta ki belőle ezt az agressziót, fájdalmat, gyilkolási hajlamot, őrültséget. Nem okoltam ez miatt. A teremben lévő emberek mint valamilyen megrázó élmény részesei lehettek, nem tehettek róla. Mivel jól tudtam Jeromenak milyen nehéz gyerekkora volt, az anyja és az ikertestvére miatt, nem csodálkoztam annyira az átalakulásán, sokkal inkább a külsején. Mikor legutóbb láttam, egy ártatlan vörös, szeplős kisfiú volt, aki a naplóját bújta egész nap, most viszont seb helyekkel ellátott, szürkéskék szemű, mosolygós viháncoló férfi lett belőle.
- És hogyan akarsz kijutni innen? Mindenütt őrök vannak. Szinte képtelenség elhagyni ezt a helyet. - értetlenkedtem karomra támaszkodva.
- Ne beszélj ilyen hangosan. - csitítgatott az őröket bámulva. - Természetesen nem csak mi jutunk ki. Vannak még ismerőseim itt, volt időm barátkozni. - nevetett fel. - Kislány, sokat kell még tanulnod...
- Az biztos... - suttogtam magamnak. - És mégis kik azok a barátok, akik jönnek velünk? És mi lesz a szökés után?
- Csitt! - nyomta ujját számra. - Túl sok a beszéd. Ne kérdezz annyit! Mint már említettem, idővel mindent meg tudsz majd. A tervemnek tökéletesnek kell lennie. Nem szeretnék megint meghalni. - mutogatott az arcára. Jerome titkolózó volt, szinte senkinek sem árult el semmit, régen is csak a naplójába írta elfojtott érzelmeit. Kíváncsi voltam a tervére, és arra is, hogy milyen szerepem van benne, de nyilvánvalóan a számba rágta, hogy nem fogja elmondani nekem, akármennyire is közel állok hozzá, ha ez a tét, képes lenne megölni engem.
- Tehát akkor ki kell jutnunk innem. Remek. Hogyan szökjünk meg? - hajoltam kicsit közelebb arcához.
- Pszt! Te nagyon újonc vagy, ez látszik rajtad. Nem kéne ennyit kotyogni... Régen nem beszéltél ilyen sokat. - ütögette meg barátiasat vállamat. - Na, ha már nem tudod befogni a cuki szádat, elmondom a tervet. - mosolygott egyre szélesebben. - Meg kell ölnünk Bruce Wayne - t.