♦ A FALAKON TÚL ♦

♦ C H A P T E R 3. ♦

Az ebédlőben olyan csend volt, hogy szinte hallani lehetett, ahogy a sarokban egy pók szövi a hálóját. Egy pillanatra kitekintettem az iskolatársaim felé, és szinte egytől egyik az összes tanuló döbbenten és ijedten figyelte az incidensünket. Még a konyhás néni a távolból is szája elé tett kézzel, aggodalmasan nézett rám...

- Te... - Ahogy meghallottam Tristan vészjósló hangját egyből visszafordultam felé. Egy pillanat alatt újra magához láncolt sötét tekintetével - Tudod, mennyibe kerül ez a póló?

- Sajnálom, nem volt szándékos - nyüszögtem saját magamat is meglepve, hogy mennyire erőtlen a hangom.

- Ha működne a bocsánatkérés, nem lennének bűnözők a világban - söpört le pólójáról egy apró krumplidarabot.

- Sajnálom - ismételtem újra.

Nem tudtam hova tenni ezt az egész jelenetet. Most jön az, hogy rám szállnak a diákok és kicsinálnak? Rám dobnak valamit az emeletről? Egy hónapon belül el fognak zavarni...?

- Hajaaj, koszos ruhában mégsem maradhatok egész nap - nézett végig magán nevetgélve a Sátán, aztán újra rám nézett - Te. Nyald le.

- Tessék? - döbbenve jojózott a tekintetem a fölém magasodó srác arca és a pólója oldalát 'díszítő' folt között.

- Süket vagy? Azt mondtam nyald le a koszt a ruhámról. Ez a Te mocskod...

- Nem csinálom - dadogtam, mire Tristan szája gúnyos mosolyra húzódott.

- Te most ellentmondtál nekem? - kérdezte és az egyenruhám gallérját megmarkolva egy határozott mozdulattal felrántott az ebédlő padlójáról - Nekem nem szoktak ellent mondani.

Nagyot nyeltem. Az arcunk alig pár centire volt egymástól, szinte éreztem a leheletét a számon. Lábujjhegyen egyensúlyoztam és még így is le kellett hajolnia ahhoz, hogy egy vonalban legyen az arcunk.

- Hagyd Tristan, elég. Lányokat nem bántunk - szólt a háttérből egy göndör hajú srác unott hangon. Ő lehet a Sátán sleppjének egyik tagja...

- Te. Megjegyeztelek - nézett rajtam végig Tristan és elengedett.

Tim rögtön a karom után kapott és megtámasztott, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat.

- Minden rendben?

- Nem hiszem... - válaszoltam, miközben a távozó Sátán hátát figyeltem - Bajban vagyok, igaz?

- Hallottad Lucast, lányokat nem bántanak.

- Én erre azért nem vennék mérget - jegyeztem meg epésen, majd a sugdolózó tanulók közt utat vágva elhagytuk az ebédlőt.

♦

Három nap telt el a Tristannal történt afférom óta, és pont három napja nem hallottam róla semmit. Pedig meg voltam győződve, hogy másnap reggel egy adag szemét fog a nyakamban landolni, aztán lelöknek a lépcsőn és bordatöréssel kórházba kerülök. Röhejes, de tengernyi lehetőséget végigpörgettem a fejemben, és igyekeztem mindenre lelkileg felkészülni...

A diákok között azóta persze én vagyok az a lány, aki ellentmondott az iskola urának, és akár hányszor végigvonulok a folyosón, lekezelő pillantásokkal méregetnek végig.

- Ethelyn? - Tim kedves hangja zökkentett ki a gondolataimból. Kihúzta a mellettem lévő széket és táskáját az asztalra téve leült mellém - Mit tanulsz?

- Mindent - sóhajtottam - Igyekszem minden tananyagból felzárkózni...

- Tudok valamiben segíteni?

- Köszi, megbirkózom a feladattal egyedül is - viszonoztam barátom mosolyát - Ez a könyvtár hatalmas, minden anyaghoz minimum 12 könyvet találok.

- Igen, a Thomas M. Gale könyvtára az egyik legjobban felszerelt könyvtár egész Londonban - nézett végig büszkén a hatalmas termen Tim.

- Nyugis itt.

- Figyi... - kezdett bele néhány perccel később Tim tétova hangon - Bocsánatot szeretnék kérni. Szégyellem, hogy múltkor az ebédlőben, nem álltam ki melletted.

- Ugyan már - legyintettem - Bőven elég, ha csak az egyikünk arcát jegyzi meg az a bunkó. Amúgy meg látod, hogy nem történt semmi. Annak a Lucas srácnak igaza lehetett. Ennyire patkány még Tristan sem lehet, hogy egy véletlen baleset miatt rászáll egy lányra.

- Legyen neked igazad Ethelyn, mert bennem még van egy megmagyarázhatatlan rossz érzés...

Elmúlt nyolc óra mikor elindultam hazafelé a suliból. Ma nem dolgoztam, ezért is volt ennyi időm tanulni. Büszkén állapítottam meg, hogy a betervezett anyagokból sikerült felkészülnöm, a maradék tananyagot a másik két szabadnapomon be fogom tudni pótolni, ha ilyen ütemben haladok a tanulással.

Tim korábban hazament, mert a cselló tanára már várta. Mióta újgazdag lett, csupa fura és 'gazdag' szokása lett. Bár az is igaz, hogy a legtöbbet a szülei unszolására kénytelen csinálni, ilyen a csellózás is. Azt azért megígértem neki, hogy az első csellóversenyén az első sorban ülve fogok szorítani érte.

Hideg szél borzolta össze barna tincseimet, a felhők teljesen eltakarták a hold keskeny sarlóját. Lendületes léptekkel haladtam a metró felé, nem csak amiatt, hogy a várható eső előtt hazaérjek, hanem azért is, mert olyan érzésem volt mintha követne valaki. Tim biztos átragasztotta rám a paranoiáját... csodás!

A táskámban kezdtem matatni a bérletem után, mikor befordultam a következő utcasarkon és hírtelen a semmiből egy alak termett előttem, aki rám vetette magát. Ösztönből vergődni kezdtem, ahogy a két kar szorosan tartott, de semmit nem használt. Egy félreeső utcába cibált, amit néhány sápadt öreg utcai lámpa világított meg.

Az alak letaszított a földre, de kezét, amivel a számat szorította egy pillanatra sem mozdította el. Olyan váratlanul történtek a dolgok, hogy csak azután tudtam szemügyre venni a támadómat, miután lenyomott a hideg betonra.

Fiatal srác volt, az arca nem volt ismerős, az egyenruhája viszont annál inkább. A Thomas M. Gale egyenruháját viselte. Ugyan úgy, ahogy az a másik fiú is, aki időközben felbukkant mellettünk...

- Nahát, milyen harcias - röhögött a testesebb srác, aki szorított - Egy kicsit most játszani fogunk. Hidd el, élvezni fogod.

Mint egy őrült, úgy rugdostam és vergődtem az erős karok között, de nem volt semmi haszna. A vékonyabbik, aki később érkezett, az egyenruhám blúzának gombjaival bajlódott, miközben a másik a nyakamat kezdtem csókolgatni.

Kétségbeesetten kezdtem néma zokogásba, hatalmas könnycseppek patakoztak végig az arcomon. A tehetetlenség, az undor és az adrenalin kombinációjától szinte teljesen elvette az eszem...

- Fiúk, fiúk elég. Tudjátok, hogy lányokat nem bántunk.

Egy századmásodpercnyi idő sem kellett, hogy rájöjjek, kihez is tartozik ez az arrogáns hang. Tökéletesen emlékeztem, ahogy az ebédlőben ez a hang arra kért, hogy nyaljam le a pólójáról az ebédmaradékomat...

A két srác egy pislantás alatt engedett el és büszkén álltak meg Tristan jobbján.

A Sátán ellökte magát a faltól és mellém lépve leguggolt reszkető alakom elé.

- Nem bántjuk a lányokat, csak móresre tanítjuk őket - húzódott gonosz, sátáni mosolyra a szája.

♦♦♦

Drágáim, elkészültem a 3. fejezettel. Ez most egy picit rövidebb lett, mint az előzőek, de cserében tartalmasabb is. Legalábbis szerintem. :)

Jó olvasást, a véleményeiteket pedig szívesen olvasnám!

Ket

[ FACEBOOK: https://www.facebook.com/afalakontul/ ]