HAIKYUU x READER [✔]

Soha sem engedlek el! Oikawa<3

Öngyilkos gondolatok WARNING!
***

(Név)-chan. Egy gyönyörű lány, jó családi háttérrel és tanulmányi eredménnyel. Nem mellesleg, Oikawa Tooru a barátja. Olyan tökéletes életnek tűnik. A hangsúly, a tűniken van. Igazából, emögött az élet mögött nagy ár van. Igazából, a szülei nem szeretik egymást már rég. Bár nem válnak el, (Név)-chan tudja, hogy nem sokára elfognak. A nővére az egyik legjobb egyetemre jár. Mindig hozzá hasonlítgatják az emberek. Ő ilyen tökéletes, ő olyan szuper, mindig is jobbak voltak a jegyei stb... (Név)-channak semmire sincs ideje amit szeret. Az animézésére, a (Hobbyra 1), (Hobbyra 2). Mert mindig csak arra járhat amit a szülei mondanak. Mindenki elvárja hogy tökéletes legyél. Nem akar megfelelni senkinek! SENKINEK! Még saját magadnak se tudsz, nem hogy másnak! Miért várják el az emberek... Miért?! Valamint ha belenézel a tükörbe csak egy maszlagot látsz. Egy csúnya, duci, fura, összetört lányt. Nem érted mit láthat Toruu benned. Szereted őt, de már úgy érzed ez az egész kezd befuccsolni. Mindig mondja hogy szép vagy, hogy vicces, és szép az alakod. De csak egy szó hangzik el ilyenkor a fejedben.
- Hazug~
- Hazug~
- HAZUG~!
Eldöntötted, hogy véget vetsz a folyamatos kínzásnak, összehasonlításoknak, és hogy mindenki szebb nálad. Megírtad ezt Oikawának egy levélben. Majd szépen elkezdtél sétálni a város felé. Utoljára rácsodálkoztál mindenre.  A fákra, a virágokra, az égre. Mert most látod utoljára. Amikor oda értél a kijelölt helyre nagyot sóhajtottál. Végre vége. Oda sétáltál a híd közepére és felálltál a szélére. Szépen lassan mind ezt. Jobb lesz így mindenkinek. A szüleidnek nem lesz rád több gondja. Nem kell soha többé tükörbe nézned. És Tooru együtt lehet egy olyan lánnyal akit megérdemel. Jó lesz így... Nyugtatgattad magad.
- (NÉV)-CHAN!!! NE MERD MEGTENNI! - üvöltött rád valaki. A szíved nagyot dobbant, és megláttad Oikawát feléd loholni. Pár másodpercig hezitáltál, majd becsuktad a szemed, és leugrottál. De nem érezted a zuhanó érzést. Valaki fogott téged. Kinyitottad a szemed, és láttad hogy a karodnál fogva húz felfelé.
- Engedj el Tooru! - kiáltottál rá sírva.
- Soha! - mondta, majd elkezdtél kapálózni.
- Sajnálom (Név)-chan! SAJNÁLOM! Nem vettem észre hogy hogy mennyi problémád van, és mennyire küszködsz! Én vagyok a legrosszabb barát a világon! Kérlek ne menj el... Nem bírnám elviselni a gondolatot hogy elveszítselek. Álom szép vagy, vicces kedves, és mindig elviseled hogy ennyit foglalkozok a röpivel! Ne tedd! - sírta el magát ő is.
- Tooru... - majd lassan oda nyújtottad felé a másik kezedet. Így szépen lassan felhúzott, majd megölelt.
-Szeretlek mindennél jobban! - szorított még jobban magához.
- Én-én is!!! - sírtad el magad még jobban.
-Soha többé nem engedlek el! - majd  szenvedélyesen megcsókolt. A fájdalom amit éreztél eltűnt. Csak elkellett volna mondani neki. 18 évesen összeköltöztetek. És innentől a történetek tündérmese.
***