Kalózok Legendája

6. Menekülési kísérlet

Amint kiléptem az ajtón, furcsa mód, nem kellet hunyorítanom, de még a szememet sem becsuknom. A Napnak még volt pár órája, hogy lebukjon a tenger alá, az eget sötétséggel bevonva, de az ég most inkább...inkább gyönyörű szép narancsárga színbe ömlött, mint az éppen most meggyújtott tűz. Ezt a gyönyörű látványt, sajnos nem volt sok időm bámúlni, mert gyorsan le kellet buknom a melletem magányosan áldogálló, három fahordó mögé, amikben a szagukról megállapítva rum volt, de ezt nem vettem volna biztosra. A hordók mögül, ki-ki kukucskáltam. A matrózók végezték dolgukat, ki felmosott, ki a vitorlát húzta be, társaival együtt. Biztos vannak, menekülő csónakok...Gondolkoztam. Elkötöm az egyiket, és kievezek vele a száraz földre! Igazából, ez nem is volt olyan rossz ötlet! Az éjj sötétje alatt pont eltudok surrani, de volt pár bibi, ami miatt sántított ez a terv. Például, hogy jutok el észrevétlenül a hajó túlfelére, ahhol a csónakok vannak. Nem tudom, hogy kell evezni egy csónakot, de nem lehet valami nehéz és hogy...Ahh...ez lehetetlen...De akkor is meg kell próbálni! Gyerünk Corin, bátorság! Ha kitudtad nyitni azt az ajtót, akkor áttudod verekedni magad körülbelül huszonöt ilyesztő kalózon, eltudod kötni azt a csónakot, és az éj leple alatt elszökni. Most komolyan! Hiszen olyan sok különbség igazából nincs is, a két tevékenység között... nem, tényleg nincs...ááá semmiség... Körülbelül tizennyolc méter van az árbócig, utánna még pár méter a csónakokig. Gyorsan körülnéztem, hogy nem találok e valami fedezéket. És szerencsémre volt: Egy nagy vászon lepedő, mely alatt pupozódva tornyosultak az ismeretlen tárgyak. Csak odáig kell eljutnod...talán még sikerül is! A matrózok úgy is a saját dolgukkal vannak elfoglalva! Sikerülni fog! Bíztattam magamat, kissé bizonytalanul. És hirtelen, nem is tudom mi történt...hirtelen felálltam, a jellegzetes szagú fahordók mellől, majd megiramodtam a vászon felé. Talán az adrennalin, vagy talán a kijutni akarás érzete miatt indultam meg. De a lényeg, hogy úton voltam.
Hihetetlen, de sikerült eljutnom a
vászon lepelig, majd lekopuroktam, a relytéjes kupac és az árbóc faskos, erős törzse közé. Most
hálát adtam Istennek, hogy nem abroncs szoknyában vagyok, mert azzal a hatalmas ruhával egészen biztos, hogy nem fértem volna be.
De ha már ott kuporogtam, a koszos, öreg fedélzeti padlón, megnézem mi van ez alatt a relytéjes vászon alatt. Megragadtam a furcsán érdes anyagot, majd bekukucskáltam alá.
"Nagy meglepetésemre", ágyúgolyók voltak alatta. Ágyúgolyók, hát persze...Mi más is lehetne ez, kalóz hajón, mint ágyúgolyók...Gondoltam.
Hirtelen, de csak egy pillanatra kinéztem az árbóc mögül, de ennyi pont elég volt, ahhoz, hogy felmérjem a terepet. A mentő csónakok, nem voltak olyan messze, de ott több volt a dolgozó matróz, ugyhogy még gyorsabbnak kell lennem. Bebújok a kis csónakot fedő lepedő alá, majd kívárom, míg valami csoda folytán leeresztik a vízbe... Gondoltam végig magamban a tervet. Olyan közel már a cél. Ne add fel, ne lankadjon a bátorságod.
De amikor felálltam ebböl a kényelmetlen pocizíóból, hogy is mondjam...a dolgok valahogy nem úgy sültek el, ahogy kellet volna nekik.
Mikor kiléptem kis kuckómból, egyenesen belebotlottam egy jó nagy darab, alkohol szagú kalózba, szinte visszapattantam sörhasáról.
- Te meg hogy...- Ennyit tudot mondani dörmögős hangján. Én meg ilyedtemben, az elöttem álló kalóz kardjához nyúltam. Fémes hang kíséretében a kardott kicsúsztattam az övén logó tokból. Meglepetésében a kalóz nem is tudott mit csinálni, de a körülöttünk lévő kalozók, már mind rám figyeltek. Megrémültem. Nem tudtam mit csináljak. Gyorsan felmásztam a hajó fedélzetének párkányára, és kardomat két kézzel fogva, az engem szűk körben figyelő szórakozott tekintetű kalózbandára fogtam. Most két választásom van, vagy leugrok a
mögöttem hullámzó tenger vízébe, és megfulladok, vagy szembeszállok a kalozókkal. Esküszöm, egyik jobb mint a másik...
- No csak, no csak! - Szakította meg gondolatmenetemet Henry, aki biztos addig került elém, amíg gondolkoztam. - Nem hittem volna, hogy ez a ruha, ilyen jól fog állni rajtad! - Jelentette ki, és addigra már pont ott állt elöttem, én meg kardomat egyenesen ráfogtam. Hogy, képzeli, hogy letegez...Még pofátlan is... - Olyan jól...kiemeli az alakját! - Mikor szórakozottan kijelentette, a kalózbanda is felnevetett. Ekkor nálam valahogy betelt a pohár...kardom végét ekkor Henry nyakához fogtam. Ő
ekkor rám nézett tengerkék szemeivel, tekintetében már nem szórakozottság látszott, inkább valami féle komolyság, egy halovány kaján mosoly kíséretében.
Henry ekkor hirtelen felugrott a hajó vékonyka párkányára, és velem szemben állva, kardjàt kihúzta, majd támadó állásba állt. - Na, gyere hercegnő! Mutasd meg mit tudsz! - Mondta kihívóan.
- Rendben. De ha én győzök, elenged egy mentőcsónakkal és élelemmel! - Mondtam bátran. Erre a kalózbanda összesúgott.
A Kapitány, kis elgondolkodás után válaszolt.
- De ha én győzök, akkor ma este velem vacsorázol! - Egészítette ki az alkunkat. Erre a kalózok tömege, ismét hozzá tette frappáns hozzászólását. Sokat gondolkodtam, mire meghoztam a döntésem.
- Megeggyeztünk! - Jelentettem ki bátran. Mire a Kapitány széles mosolyra húzta száját és a kalóz bagázs nagy ujjongásban tört ki. Harry kezét nyújtotta, amibe én félénken bele helyeztem saját kezemet, majd olyan erősen, és olyan hirtelen rázta meg azt, hogy azt hittem sosem lesz vége.
Na, nézzük az esélyeimet: Kardvívást akkor tanultam...sőt kardot utoljára akkor fogtam, mikor apám elment. Igazából, az egyensúllyal nem lesz gond, mert táncolni tudok, és ahhoz, mint tudni illik, elengedhetetlen a remek egyensúly. És ott van még a...Henry máris támadott. Hát ezt nem hiszem el, ismét a gondolatomba vágott... Egyre jobban idegesít ez a pasas.
- Szép! - Jegyezte meg tömören Henry, mikor kivédtem első, hirtelen ért támadását, majd visszahárítottam. És most én következtem. Támadtam. A halovány, Nap nyújtotta sárgás fény megcsillant kardjaink ezüstös fémszerkezetén, ahogy össze-össze csatogtak, a másik fél kardjának ütődése miatt. Ahogyan, az én szívem egyre gyorsabban vert, úgy a zajos tenger vize, egyre csak csendesült, a Nap sárgás fényével egybefolyva.