HELLO, MY FRIEND!

°11; A Terv°

Kíváncsian figyeltem Gordon reakcióját Jerome jelenlétére, de nem volt túl boldog a fiú láttán.
- Látom nem ápoltok valami jó kapcsolatot. - húztam számat Jerome - ot bámulva.
- Csak várd ki a végét, kislány. Ha a tervem jól megy, és te is jól fogsz szerepelni, ez az ember fog megszabadítani innen, persze ő erről nem tud. - kacsintott egyet aztán közelebb hajolt hozzám. - A feladat egyszerű. Össze kell ugrasztani azt a két férfit. - mutatott egy középkorú, rövid fekete hajú férfira, és a mellette ülő hosszú sötétbarna hajúra.
- És ez mire jó? Meg hogy csináljam? - kérdeztem kétségbeesetten. Ha ezen múlik, hogy kijutunk - e, már veszett ügyünk van.
- Csak menj oda, add elő magad, és mikor verekednek Jimbo, és az őrök úgyis odamennek leállítani őket, addig mi ki tudunk szökni. A többi pedig titok egyenlőre. Ha össze fog jönni a terv, a kinti őröket el tudom intézni. Vannak ismerőseim, akik becsempésztek nekem fegyvert... - nevetett a vöröske. Összeállítottam gondolatban a tervet, azt, hogy mi - mi után fog következni, mit kellene tennem.
- Mennyire vagy biztos abban, hogy működni fog a terv? - idegesen járkáltam körbe - körbe a piszkos padlón.
- Kilencvenkilenc százalék! Ismerem már Jimbo - t, mint a rossz pénzt... Volt már alkalmam találkozni vele. - húzott halvány mosolyt Jerome piros ajkaira. Tekintetem végig arcán vándorolt. Habár folyton ördögien bámult a körülötte lévő emberekre, mindig láttam a szemében egy kis félelmet. Hiába játsza el azt, hogy nem fél senkitől és semmitől, tudom jól, hogy ez nem az igazság. Elég csak arra gondolnom, mikor szomorúan ült lábait felhúzva a hideg talajon a lakókocsijuk előtt. Mikor az édesanyja nem foglalkozott azzal, hogy a fia kint fagyoskodik. Bárki bármit mond, megértettem, mit élhetett át, akkor is, ha nekem szerencsére nem ilyen gyerekkorom volt. Halvány mosolyt dobtam felé, amire összeráncolta szemöldökét.
- Mit mosolyogsz? - simította meg lassan arcomat.
- Semmit... Csak eszembe jutott, milyen voltál régen. Gondoltál te rám valaha is? - szegesztem komoly tekintetem felé.
- Néha... Tudod, amióta elmentél, lemondtam rólad. Rossz döntés volt, de feladtam. Vártam, hogy egyszer visszajösz. Olyan kicsi voltam még. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem. De minek a múlton rágódni, mikor itt a jelen. - kezdett el ő is körbe sétálni.
- A tervre visszatérve... Mi lesz ha kijutunk innen? Mit fogunk tenni? - húztam fel szemöldököm. Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mit fogunk tenni a szökés után, ez aggasztott a legjobban.
- Majd meglátod. - kacsintott egyet, majd intett egyet kezével az áldozatok felé. - Megteszed? Összeugrasztod őket, a kedvemért?
Hezitáltam pár másodpercig, majd kiböktem a végleges válaszom.
- Megteszem.