Recovery - h.s [hun] // befejezett

8.

!! OLVASD EL !!

Sziasztok! Először is, remélem mindenkinek nagyon jól teltek eddig az iskolai napok és a hétvégék is! Másodszor, csak annyit szeretnék mondani, hogy előre is elnézést, ha nem lesz ezentúl hetente rész! A szakgimnázium harmadik évében vagyok, itt van a kisérettségi a nyakamon novemberben, majd tavasszal is, plusz májusban az előrehozott érettségi, ezenkívül természetesen a rendes dolgozatok minden tantárgyból sem maradhatnak el, szóval elég sokat kell tanulnom az évben, főleg azért is, mert jövőre érettségizem rendesen, és nem most kéne rontanom az átlagomon. Mivel tavaly is tudtam tartani a heti egy részt a többi könyvemnél, így bízom benne, hogy ez idén is menni fog, de semmit nem ígérek, így kérlek titeket, hogy nézzétek el nekem az esetleges pár napos csúszásokat! Köszönöm szépen a megértéseteket, szeretlek titeket, és igyekezni fogok!♥ Jó olvasást kívánok, remélem tetszeni fog a rész! Xx. 

H A R R Y

A következő napokban a Lily felé irányuló haragom a semmivel lett egyenlő. Azonban ő egyetlen egy szót sem szólt hozzám, amióta leteremtettem őt. Unalmas volt a munka így, hogy nem beszélgettünk. Csak a síri csendet lehetett körülöttünk hallani tekintve, hogy napközben csak mi ketten voltunk az őrsön. Ijesztő, haragos, síri csendet. Bár nem panaszkodhatok, hiszen én sem erőltettem meg magamat, hogy beszéljek vele.

- Ez egy két emberes munka. Ha egyedül csinálnád, akkor órákba telne - mondta White. Azt a feladatot adta nekem, hogy borítékba tegyem a leveket, és bélyegezzem fel őket. Úgy nagyjából 400 levélről volt szó, és még ennél is több borítékról. - Szerintem Lily szívesen segítene neked - mosolygott rá White Lilyre, mire a lány egy hamissal visszamosolygott rá.

Egyesével összehajtogattam a leveleket, beleraktam őket a borítékba, majd átadtam azt Lilynek, aki felbélyegezte őket, utána pedig ráírta a feladó nevét és címét. És ez csendben folyt. Fél óra után már kezdett idegesíteni.

- Csendterápia, mi? - kérdeztem. Nem reagált. - 'Ne legyél ennyire gyerekes, Harry' - vékonyítottam el a hangomat, hogy őt utánozhassam. Ujjai közül letette a tollat, majd karjait a mellkasa előtt keresztezte.

- 'Ne gondold azt, hogy ez miatt a kibaszott barátod vagyok' - mondta elmélyített hangon. Csodálkoztam, hogy le merte utánozni a hangomat.

- Azért, hogy beszélgess valakivel, muszáj a barátodnak lennie? - kérdeztem.

- A hangulatingadozásaid az őrületbe kergetnek, Harry - újra elkezdte leírni a dolgokat a borítékra, amikor is észrevettem, hogy mennyire erősen nyomja a toll hegyét a borítékra.

- Azt hiszem, hogy megint előjött a bipoláris énem - vicceltem. Abbahagyta az írást, és szemeit rám vezette.

- A bipoláris zavar pont nem az a téma, amin viccelődni kellene - csattant fel. A hangja ideges volt, tele dühvel. - Ha ilyen meggondolatlan vagy, akkor inkább ne is beszélj hozzám.

- Oké, bocsánat - nem értettem, hogy egy ártalmatlan vicc miatt miért kapta fel ennyire a vizet. Nem voltam meggondolatlan, vicces próbáltam lenni. Lily bólintott egyet, majd visszatért a bélyegezéshez, amit azelőtt elkezdett, hogy felcsattant volna.

- Ki az? - kérdezte pár perc csend után.

- Ki ki az? - kérdeztem vissza, miközben egy újabb levelet borítékoltam be.

- A pólódon. Ki az az All Time Low? - kérdezte kíváncsian.

- Egy banda. Egy király banda valójában.

- Soha nem hallottam róluk - közölte.

- Soha? - kérdeztem vissza meglepődve. - Pedig nagyon jók. Rengeteg koncertjükön voltam már. Meg kell őket hallgatnod!

- Talán majd utánuk nézek - válaszolta. Az emberek állandóan azt mondják, hogy majd rákeresnek egy bizonyos előadóra vagy bandára, de ezt soha nem valósítják meg. Bár róla el tudtam képzelni, hogy ezt tényleg megcsinálja.

- Mutathatok most egy számot, ha szeretnéd - semmi erőfeszítésbe nem telne, főleg úgy, hogy minden egyes album megvan nekem, amiket valaha kiadtak.

Lily beleegyezett, így bekapcsoltam az egyik kedvencemet, a Remembering Sunday-t. Halkan dúdoltam a dalt, miközben dolgoztunk, közben pedig őt is néztem, hogy lássam a reakcióját a számra.

- Jó, nem? - kérdeztem meg, amint az utolsó dallam is lecsengett. Nem úgy nézett ki, mint aki meglepődött a szövegen.

- Később utánuk nézek - volt minden, amit mondott. Úgy vettem ezt, mint aki utálja őket már most, amit én fel sem tudtam fogni.

*****

Másnap reggel én érkeztem meg elsőként az őrsre. Szar volt, hogy én voltam ott az egyedüli ember. A csönd majdhogynem megőrjített, miközben a reggeli kötelességeimet teljesítettem.

- Elnézést a késésért - kért Lily bocsánatot, miközben az asztalára pakolt le. Nem késett el, csak húsz perccel később ért be, mint szokott. Egyik rendőr sem volt itt, és még hét óra sem volt.

Bár az sem érdekelt volna, ha elkésett volna. Engem csak egy valami érdekelt. - Mit gondolsz róluk?

- Kikről? Az All Time Low-ról? - kérdezte, mire bólintottam. - Nos, a zenéik igazán passzolnak a bandának a nevéhez. Mindegyik annyira depressziós volt.

- Melyikeket hallgattad meg? - kérdeztem. Néhány szám sokkal jobb volt, mint a többi. Azokat kell hallania, hogy teljes képet kapjon róluk.

- Csak beírtam a keresőbe a bandanevet, és meghallgattam az első párat, amit kidobott.

- Egyik sem tetszett? - egyet biztosan meg kellett kedvelnie, egyszerűen nem lehetett nem szeretni őket.

- Volt egy szám, a Jasey Rae azt hiszem. Az elég jó volt - elmosolyodtam a tudatra, hogy az egyik kedvenc számomat mondta. - Nem igazán az én zenei ízlésem, amit játszanak, szóval nem tudom, hogy mit gondoljak róluk.

- Miket hallgatsz? - kérdeztem, miközben a kávégép felé vettük az irányt.

- Ami a rádióban megy - válaszolta. Azok a zenék szarok voltak, nem is értem, hogy azokat hogyan lehet hallgatni.

- Megmutatnom neked munka után, hogy mi is az az igazi zene - ígértem meg.