"Hesla nem fenékig tejföl élete vitathatlanul is a tetejére fordul mikor végre talál egy nyomot ami az apjához vezethet. Asgard híres a titkokról és mikor a lány oda kerül, még nem is sejti mi minden vár rá. Talán még a kutató életét is visszasírja...
Visszatérteeeeem! De nem tudom meddig szóval addig is köszönöm azoknak akik olvasnak, mikor feljövök, borzasztó jó látni, hogy ennyien vártok az új részekre! <3 Puszi a pocira.
Az első érzés ami fogad, az a tompa lüktetés a halántékomnál, amit fogalmam sincs mi okozhatott. Pislogok, hogy megszokjam a szemembe sütő nap fényét, a kezem valami puha anyagba botlik. Magam mellé nézek, hirtelen pánik fog el, hogy mégis hol vagyok, de az emlékek hamar megrohannak. Einstein - Rosen híd, Asgard, Thor, verekedés. Összeszorítom a fogamat, tekintetem körbe járatom a szobán ahova ájult állapotomba hozhattak. Valami hatalmas teremhez hasonlít ahol általában a bálokat szokták megünnepelni, kivéve, hogy itt éppenséggel hálószobának használják. Egy francia ágy foglal középen helyett - amin jelen pillanatban én is ülök -, attól jobbra pedig egy vasajtó amin különféle motívumok ékeskednek. Eléggé furcsa ízlésük van, kizárásos alapon pedig a fürdőre szavaznék, ha feltennék azt a kérdést, hogy mi van az ajtó mögött. Fürdő, tuti fürdő, mivel a szekrény - ami mellesleg bazi nagy, mert hát miért ne? - előttem terpeszkedik. Balra egy csodálatos erkély van, ami fenséges kilátást biztosít még innen ülve is. A lágy szellő beszökken rajta, felborzolja az amúgy is borzos hajamat, de legalább egy pillanatra megszűnik a tompa lüktetés. Meg kell találnom apámat, mantrázom magamban miközben lecsúszok az ágyról és felkapom a tenisz cipőmet a lábamra. Az a szerencse, hogy nem vetkőztettek le, mormogom magamban.
- Hova igyekszel, midgardi? - hallok meg magam mellől egy ismerős hangot. A gúnyos fekete! Suhan át az agyamon a neve, vagyis a beceneve amit magam ragasztottam rá. Felé fordulok, összefonom magam előtt a karjaimat.
- Megkeresem az apámat, lecseszem amiért ilyen rossz apa volt, majd vissza megyek a Földre. - vázolom fel neki a tervemet ami legalább 800 éve a célom. Szemöldöke felszökken, cinikus szemekkel mér végig, de ezúttal én se állom meg, hogy ne fecséreljek rá pillantást. Az első találkozáshoz képest most lazán van felöltözve, egy zöld posztó inget és bőrnadrágot visel. Ahhoz képest nem is rossz, ismerem el magamban, de gyorsan elhesegetem ezt a gondolatot, amúgy is, leütött vagy nem tudom mit csinált, mert Thor tuti nem tudott semmit tenni.
- Jut eszembe. - Szólalok meg mikor ő is szólásra nyitja a száját, de nem engedem neki, hogy folytassa mivel nem vagyok kíváncsi milyen hülye beszólást akar rá mondani. - Mit csináltál, hogy egy érintéstől összeestem?
A szeme huncutan felcsillan, mint akinek nagy titka van, amit vagy megoszt, vagy eltusol egy szép kis hazugsággal.
- Az legyen az titkom, midgardi - feleli, majd felszegi az állát és méltóságteljes léptekkel az ajtó felé veszi az irányt. Mikor észreveszi, hogy nem követem, felvont szemöldökkel visszafordul.
- Talán itt akarsz maradni? - érdeklődik gúnyosan. Összefonom magam előtt a karjaimat.
- Nem, de ha szeretnéd, hogy utánad menjek, akkor kérj meg, nem vagyok kicseszett gondolat olvasó, asgardi. - vágok vissza leplezetlen undoksággal amin csak elvigyorodik.
- Ez tetszik - jegyzi meg, majd int az ajtó felé és újra elindul, ezúttal viszont követem is. A zsigereim remegnek az adrenalintól, a szívemben vadul dobog az izgalomtól. Oly régóta várom ezt a pillanatott, hogy végre megadhassam azt a fájdalmat amit legalább egy évszázada hordozok. Loki léptei kopognak a márványpadlón, a fáklyák egyre jobban ritkulnak, ahogy kifelé igyekszünk. Hirtelen Loki megáll, maga elé enged, tekintetében pajkosság ül ahogy rá pillantok.
- Csak a hölgy után - mondja mézes - mázas hangon. Horkantok, felszeget állal előre megyek. Abban a pillanatban ismerős szempárt látok meg, olyat ami már kiskorom óta rémálomként kísért. A tőröm után nyúlok amit a combomra erősítettem, neki iramodok. A szemeim lángolnak a haragtól, a gyilkos fegyvert csapásra emelem. Lelki szemeim előtt megjelenik a kép ahogy átdöföm a szívét, a vér forró spriccelése, a megkönnyebbülés ami elfog tölteni, hogy elégtételt vettem. Elvigyorodom, előre lendítem a pengét ahogy közelebb érek, de hirtelen szerte foszlik minden és egy cellában találom magam. A tőr a falnak ütközik és visszacsapódik, felsértve a kezemet.
- Mi a franc?! - csattanok fel indulatosan és megfordulok, hogy Lokinak essek, de az áruló a sárga fény másik oldalán áll, és bugyuta mosollyal integet.
- Te csirkefogó! Megállj csak, a kezeim közé foglak és meglakolsz azért, mert átvertél! - indulok felé, de feltartja a kezét.
- Én a helyedbe megállnék - figyelmeztet, de fittyet se hányok a szavára, tuti megint át akar verni. Viszont ahogy a falnak megyek, arra számítva, hogy könnyedén át tudok hatolni rajta, helyette visszacsapodok a falnak. Fájdalmas nyekkenés csúszik ki az ajkaim közül. Loki hangosan kacag a nyomoromon, a falba kapaszkodva kelek fel. Éles fájdalom nyíllal az oldalamba, rögtön oda kapom a kezemet, hogy tompítsam.
- Mit röhögsz, hülye gyerek? - sziszegem idegesen, hajam függönyként takarja el az arcomat. Gúnyosabb "ehehe" hangzik fel, felemelem a tekintetem, hogy lássam az arckifejezését.
- Téged, amiért ilyen naiv kis midgardi vagy. - fonja keresztbe maga előtt a karjait. Felhorkantok, egyszerűen nem bírom elviselni a tudatott, hogy átvert. Mondjuk mit is vártam? Nem ismer, össze vertem a testvérét és utána még elvártam, hogy mutassa meg nekem az apámat? Nekem teljesen elmentek otthonról. Megkeményítem a vonásaimat.
- Nem szeretnél csatlakozni? - egyenesedek ki a fájdalom ellenére. Hitetlenkedő, kissé leereszkedő mosolyt villant.
- Viccelsz? Ez a hely undorító. Pont hozzád illik - fordul sarkon, majd kimegy az óriás, aranyveretekkel diszített ajtón. Rohadék, szorítom ökölbe a kezemet és levágom magam a földre, majd felhúzom a térdemet. Vajon meddig leszek itt?
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
