Szememet lassan nyitni kezdtem, viszont túl homályosan láttam ahhoz, hogy be azonosítsam a körülöttem lévő környezetemet. Egy kéz megsimította az arcomat. Hideg volt, de rettentően puha. Pislogtam párat, amire kezdett kitisztulni a látásom. Jerome sebes arcát láttam meg elsőnek, majd egy idegen arcot a sarokba ülve.
- Hol vagyunk? - motyogtam lázadozva.
- Egy biztos helyen. Végre már, hogy felébredtél. Kezdtél unalmas lenni... - bigyesztette le ajkait, mire a sarokban ülő hahotázni kezdett.
- Mi történt? - támaszkodtam kezemre, aztán felültem az elnyűtt ágyon. Hatalmas szobába feküdtem, viszont elég régi ház lehetett.
- Meglőtt téged valamelyik mocsok, aztán összefutottam a megmentő sereggel, és kijutottunk. - mosolygott Jerome, akár egy boldog kisfiú, aki megkapta a kívánt cukorkáját.
- Ez meg ki háza? És ki a megmentő sereg? - dörzsöltem meg szemem, de ahogy kinyújtottam kezem belenyílalt a fájdalom oldalamba. Odapillantottam, de egy igényesen rátapasztott sebtapasz védte sebemet a fertőzések ellen.
- Látom a kis baleset sem térített el hitedtől, és továbbra is tartod a kíváncsiskodó szokásod. - nevetett fel a vörös. - Ez itt Jonathan háza, de hívd csak Madárijesztőnek, azt jobban szereti. A megmentő sereg a sarokban ülő Jervis Tech, Madárijesztő, Mr. Fagy, és Tűzbogár. A többiek épp ételt készítenek. Mind a csicskáim... - suttogta fülembe, majd megint vihogni kezdett. Kicsit sok volt nekem ez az információ, még emésztettem magamban a történteket. Az ajtó nyílni kezdett és beléptek rajta az előbb említett emberek. Mr. Fagynak egy kupola szerű dolog védte kobakját, Tűzbogár egy bonyolult szerkezettel felszerelt lány volt, Madárijesztő volt számomra a legijesztőbb személy a szobában, főleg az érdekes madárijesztő jelmeze miatt. Jervisen semmi furcsa nem volt, kalap díszítette fejét, kezében pedig egy zsebórát szorongatott. Mindannyian rám meredtek. Tűzbogár letette az asztalra a nekem szánt ételt.
- Egyél. Ki kell pihenned magad. Durva lesz a mai nap. - mosolygott a lány. Egyből falatozni kezdtem az ínycsiklandó étekből, az Arkhami ételek után egy szendvics is isteni elemózsiának bizonyosult.
- És most hogyan tovább? - törölgettem le a morzsákat szám széléről, majd széles mosolyra húztam.
- Most, szivi, az lesz, hogy elmegyünk és megöljük Bruce Waynet, a polgármestert, és természetes James Gordont is. - nevetett fel Jerome, majd vállamra tette kezét. Nem tudom miért, de akaratomon kívül is mosolyra húzódott a szám. Tetszett az élet, amit ők éltek. A szabadságot, azt, hogy számukra nincsenek szabályok, sem törvények. Ki szerettem volna próbálni ezt az életet.
YOU ARE READING
HELLO, MY FRIEND!
Fanfiction¬ egy lány, kinek hazája gotham. a hely, ahol annyi ember vesztette életét, viszont mégis jenna szeretett otthona. jerome, az őrült fiú régi barátja, jenna újból gotham utcáira merészkedik annyi hosszú év után, ám a város korántsem olyan, mint amily...
