1. Győzelem (Befejezett)

9. Fejezet

Egy héttel később, 3 szálloda, 5 pofon és számos veszekedés után a démon bele egyezett abba, hogy elmenjünk bulizni.
Igen, tisztában voltam azzal, hogy ez mekkora önzés részemről. Próbál védeni, próbál elviselni és én ezért hisztizem neki, önző kis dög vagyok, de szükségem van rá. Nem érdekel, hogy bújócskát játszunk, nekem szükségem volt rá. Ki kell szakadnom a monoton minden napokból, mert bele őrülök.
A démon megengedte, hogy elmenjek vele vásárolni. Vettünk egy magas sarkút, aminek a sarok részénél szegecsek vannak. Imádom ezt a cipőt. Kaptam egy egyszerű, fekete mini ruhát és egy szexi fekete bőrdzsekit is. Vett a hétre 5 doboz cigit, Nikolai azt mondta, hogy osszam be. Nagy nehezen, de sikerült megtartanom a bulira egy fél dobozzal belőle. Viszont az engedelmek ellenére, nem hívhattam fel a családomat. Nem is igazán akartam beszelni senkivel, Dominicon kívül, de ezt megtagadta tőlem. Pedig biztos vagyok abban, hogy kerestetnek, hiszen egy teljes hete tűntem el szó nélkül. A fenébe is, jó hogy keresnek. Fayetteville egyik legértékesebb személye vagyok. Nikolai azt mondta, hogy veszélyes lenne felhívnom a bátyám, de az égre ez a veszélyes. Nem bujkálhatunk az emberek elől is. Igaz, a paróka és a kontaktlencsék miatt, még a saját anyám se ismerne fel, de akkor is. Könnyen lebukhatunk, és fura mód ez csak engem érdekel.
A hotelban megittam egy negyed üveg whiskyt, Niko azt mondta, hogy ne vigyem túlzásba és kedveztem neki egy kicsit. A klub ahova mentünk, nem volt annyira jó hely, mint a Napforduló, de nézzük a jó oldalát. A semminél jobb. Ki akartam szállni az autóból, de a démon megragadta a karomat.
-Mi van? – fordultam vissza hozzá.
- Vannak szabályaim. – kezdte. – 1. az este folyamán egyszer sem veheted le a napszemüvegedet, te akartad ezt a megoldást a lencsék helyett, és nem láthatják meg a szemeidet. Nem érdekel, ha hasra esel, mert nem látsz, a szemüveg marad! 2. ha azt mondom, hogy megyünk, akkor megyünk. Nincs vita vagy hiszti! 3. ha cigizni szeretnél, szólsz nekem és kikísérlek. És végül a legfontosabb: 4. nem mész el egy férfival se, még két centiméterre se, sehova!
Gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.
-Nem kell féltékenynek lenned, én egyetlen imádott házi démonom.
Csúnyán nézett rám.
-Elfogadod a feltételeimet, vagy indítsam a kocsit és menjünk vissza a motelba?
- Igen, apa így lesz. Nem fogom odaadni az első fiúnak a szüzességem, ígérem!
- Azt már nem tudod odaadni senkinek. – sóhajtott és kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját és elindultunk befele.
10 teljes percig vártunk a sorunkra. Nem hittem el. Én soha nem várok. Felmutatom az igazolványom és bent vagyok. Erre most ott álltam egy démonnal és idegbeteg módjára kivártam a soromat. Felemelő érzés volt.
Miután bementünk az idegeim a helyükre simultak. Bent hangosan dübögött a zene, a tánctéren a testek egymásnak ütköztek. Niko egyből a bárpulthoz vezényelt és leültünk egy bárszékre.  A csapos lány egy pillantást vetett Nikora majd, rohant hozzánk kiszolgálni. Ezt a szerepet mindig Dom tölti be, mosolyog egyet és az össze felszolgáló lány minket akar kiszolgálni.
-Mit kértek? – kérdezte hülye vigyorral.
Végig a démont bámulta, szerintem észre se vette, hogy én is ott vagyok.
-Whiskyt kérünk. – szólaltam meg végül. –Tisztán. 4 pohárral. – mosolyogtam rá.
Ahogy kimondtam lenézően rám nézett. Bárcsak tudná, ki vagyok. Bárcsak levehetném a hülye napszemüvegemet és láthatnám az arcán a csodálatot irányomban. De nem tettem meg. Nem érné meg. A lány 2 perc után visszajött 4 pohár whiskyvel. Niko pénzt dobott neki, nem is méltatta figyelemre. Elvett egy pohárral és lassan kortyolgatni kezdte. Mire megitta a felét én lehúztam a maradék hármat. Nem az ízét akartam érezni, hanem a hatását.
-Kérünk még négyet. – kiabáltam a lánynak.
5 perc telt el mire kihozta. Niko ismét pénzt adott neki, de a figyelmét nem. A lány lemondóan elfordult a többi vendéghez.
-Nem kellene ennyit innod. – jegyezte meg Nikolai.
-Nem kellene ilyen lassúnak lenned. – vágtam vissza.
Halványan elmosolyodott. Majd végig engem nézve, lehúzott három pohár alkoholt. Az utolsó poharat elém tolta.
-Most már kvittek vagyunk.
Szemét!- gondoltam magamban miközben lehúztam az italomat.
Felálltam a székről, megragadtam a kezét és elkezdtem kifele ráncigálni. Mikor kiértünk a klubból elengedtem a kezét. Elővettem a cigimet és felé nyújtottam. Csak a fejét rázta.
-Nem fogsz bele halni egyetlen egy szál cigibe. – mondtam. –A bulikban a bátyám is szívja mindig velem. Ráadásul te démon vagy, nem hiszem, hogy valaha is tüdőrákba halnál bele.
Sóhajtott egyet és kivett egyet a dobozból. Én is a számhoz emeltem és meg gyújtottam.
-Ugye milyen jó érzés? – kérdeztem miközben kifújtam a füstöt.
-Ennél vannak jobb dolgok is. – válaszolta.
- Például?
Vállat vont.
-Van egy jó hírem. – mosolyogtam rá. – Ha bemegyünk te is táncolni fogsz.
-Nem! Te táncolsz én, nézlek.
- Hmm.. nem is tudtam, hogy erre izgulsz. – felnevettem. – Te is táncolni fogsz, csak ezen az egy estén, csak ebben a pár órában érezd magad jól. Felejtsd el, hogy ki vagy. Felejts el mindent, csak érezd a zenét és a táncot.
Egyszerre dobtuk el a cigit. Oldalra fordította a fejét és rám nézett.
-Néha egész elviselhető tudsz lenni. –mondta.
Hangosan felnevettem és elindultam befele. Nik természetesen jött utánam.
A tánctér közepére nyomultunk be. Én azonnal táncolni kezdtem, ringattam a csípőmet, egyszerűen csak élveztem a zenét. Niko csak állt előttem és bámult. Forgatni kezdtem a szemeimet, a napszemüveg miatt úgyse látja. Végighúztam a kezeimet a mellkasán. Átöleltem a nyakánál és a füléhez hajoltam.
-Csak élvezd! – kiabáltam. – Add át magad a zenének!
Kezeit rá tettem a csípőmre és mozgatni kezdtem az említett testrészemet. Nikot is táncra ösztönöztem, nem csinálta rosszul. Sőt! A testünk számtalanszor egymáshoz préselődött. Egy rövid idő után észrevettem, hogy a démon is élvezni kezdi a táncot. Büszkeség fogott el. Az én picike fiacskám végre hallgatott Destiny nénire. Hangos nevetésben törtem ki saját idióta poénom miatt. Nikolai lenézett rám és elmosolyodott. Hol vannak ilyenkor a kamerák? Emberek, a kőszívű démon élvez valamit és még ki is mutatja. Képet, valaki egy képet!
Megálltunk a táncban és csak mosolyogtunk egymásra. Niko közeledni kezdett felém, rég nem ijedtem meg egy csóktól se, de ez valahogy különlegesnek ígérkezett.
Mielőtt ajkaink összeérhettek volna, Niko elengedett és kirohant az épületből.
-Most meg kellett volna csókolnod. – mondtam lemondóan és elindultam utána.