♦ A FALAKON TÚL ♦

♦ C H A P T E R 4. ♦

A metrótól hazáig szinte rohantam, csak az utcánkba beérve lassítottam a lépteimen. Az ingem nyakát megigazítottam, a zakómon igyekeztem a gyűrődéseket kisimítani. Útközben elkezdett cseperegni az eső is, de nem bántam. Az eső most a segítségemre volt.

Miután a ruházatomat többé-kevésbé rendbe hoztam, már csak az arcommal kellett kezdenem valamit. Sosem voltam olyan lány, aki agyon sminkeli magát. Napi rendszerességgel csak szempillaspirált használok, de egy esetleges munkával töltött fárasztó nap és egy végigtanult este másnapján korrektort szoktam a szemem alatti karikákra kenni.

Mostani ábrázatomon viszont egy több rétegben felvitt vakolat réteg sem segített volna... Biztosan nem, mert nem a külsőm volt 'szétcsúszva', hanem a lelkem. Egyszerre éreztem megaláztatottságot és haragot. Megszégyenülve és ijedtnek éreztem magam amiatt, amit Tristan és a csicskái műveltek, de mindemellett hihetetlenül dühös is voltam. Sose gondoltam volna, hogy egy emberben egyszerre ennyi érzés kavaroghat...

Mindig is nagy volt az igazságérzetem. Ha olyat láttam, vagy olyannak voltam a részese, hogy a gyengébbet bántják gondolkodás nélkül cselekedtem. Viszont eddigi életem során sosem voltam olyan helyzetben, ahol én lettem volna az igazságtalanság áldozata és ez bevallom, megrémített. Nem csak a szituáció riasztott meg, hanem az is, hogy milyen - eddig számomra ismeretlen - érzéseket keltett bennem.

Ökölbe szorult a kezem. A harag egyre jobban mélyült bennem...

- Megjöttem - ahogy átléptem a lakásunk küszöbét egyből megcsapott a kellemes, édes illat. Ez croissant, a kedvencem!

- Üdv itthon, Drágám! - kiabált ki anya a konyhából - Ma jó sokáig maradtál.

- Tanultam.

- Nem hiába kerültél be a gimibe. Okos vagy és szorgalmas!

A szüleimtől mindig rengeteg támogatást kaptam. Kiálltak mellettem és támogatták - szinte - minden döntésemet. Imádom őket!

- Köszi anyu - válaszoltam, miközben a cipőmet tettem el a helyére.

- Drágám, minden rendben? Nem szoktál ilyen visszafogott lenni - lépett ki anya a konyhából és sokatmondóan végigmért.

- Persze, egyszerűen csak fáradt vagyok és a fejem is fáj. Zuhanyozom és le is fekszem.

- És mi lesz a vacsorával? - kérdezte aggódva. Igen, az étkezés a mi családunkban kardinális kérdés.

- Ettem pár falatot a könyvtárban - hazudtam - Tényleg nem vagyok éhes.

- Rendben szívem, ahogy gondolod. A vizes dolgaidat tedd be a szárítógépbe aztán feküdj le. Szeretlek!

- Én is téged - válaszoltam és bezártam magam mögött a szobám ajtaját.

Tényleg jó kapcsolatban vagyok anyával, sok mindent megbeszélünk, de ha megtudná, hogy mit tett a Sátán, azonnal rohanna hozzá és egyesével tépné ki az összes hajszálát és etetné meg vele. Azt hiszem egyértelmű, hogy kitől örököltem a vehemens viselkedésemet... Ami pedig Tristan illeti, nem kell ide anya harcos amazon énje. Olyan fékezhetetlen dühöt és haragot érzek iránt, hogy az már szinte őrjítő. Egy biztos, a Thomas M. Gale Gimnázium kicsi kettőnknek.

Borzalmas éjszakám volt. Hánykolódtam, forgolódtam és mikor sikerült elaludnom, akkor is Tristan gonosz és gúnyos mosolya kísértett. Az a szemét, még az álmaimba is belemászik? Hát ennek semmi sem szent?

Zaklatottan vánszorogtam ki a reggelimért. Megettem a tegnapi croissant és csomagoltam még kettőt uzsonnára is. Kell az energia, ha szembe akarok szállni a Sátánnal!

- Ma még a szokásosnál is korábban mész - Anya álmos hangja szakította félbe a gondolataimat.

- Fontos elintéznivalóm van reggel.

- Nahát, nagyon elszánt vagy.

- Az vagyok! Ma a kezembe veszem a dolgokat.

- Tudnom kéne valamiről? - nézett rajtam végig anya gyanakvóan.

- Semmiről - nyomtam egy puszit aggodalmaskodó szülőm arcára és már indultam is.

Igen, anyu teljesen jól látta. Elszánt vagyok, mert ma elintézem azt a semmirekellő, gazdag ficsúrt, aki megalázott.

A gimi folyosóin csak néhány diák lézengett fel s alá, unottan várva az órakezdést. Tim a távolból igyekezett felém, fülig érő mosollyal a száján.

- Szép jó reggelt! - üdvözölt kedvesen.

- Neked is! Milyen volt a cselló órád?

- Pfff, dög unalom - legyintett - De jól ment amúgy. Egy rejtett tehetség vagyok.

- Nahát, gratulálok!

- Hé Ethelyn, minden okés? Olyan fura vagy... - kérdezte bizonytalanul Tim, miután a szekrényeinkhez értünk.

- Persze, csak nem aludtam valami jól az éjjel.

- Csak nem rosszat álmodtál?

A kérdésére nem volt alkalmam válaszolni. Ahogy kinyitottam a szekrényem ajtaját, valami undorító sárhoz hasonló sötét trutyi folyt ki belőle, végigáztatva a könyveimet és az összes cuccomat.

- Mi a fa...? - ugrott hátra Tim reflexszerűen, miközben én csak földbegyökerezett lábbal bámultam a szekrényből csordogáló iszapot. Pontosan tudtam, hogy kinek a műve, és azt is pontosan tudtam, hogy ezt a valakit, hol találom meg.

Hangosan bevágtam a szekrényem ajtaját, és az udvar felé igyekeztem. Még hallottam, ahogy barátom a nevemet kiabálja, de nem érdekelt. Kitártam magam előtt a vastag ajtót, és a hátsókert végében álló Shakespeare szobor felé indultam.

Tristan alakját messziről kiszúrtam. Háttal állt nekem, szokásos két oldalbordája - Lucas és Ethan - jóízűen nevetett valamin, amit magyarázott nekik.

- Tristan Howard Cross, te seggfej!

A hangom keresztülszántotta a teret, a kertben lézengő tanulók mindegyike engem bámult. A Sátán a nevét hallva felém fordult és megint megjelent az arcán az a bosszantó, gúnyos mosoly.

Abban a pillanatban szakad el nálam a cérna. Határozott léptekkel, szinte már futva indultam meg Tristan alakja felé. Néhány centire álltam meg tőle és jobb karom szinte magától mozdult. Kezem ökölbe szorult és akkora lendülettel vágtam állba, hogy az kibillent az egyensúlyából, megtántorodott és hátraesett.

- Tristan!

Két haverja egyszerre ugrott a földön elterülő test mellé, aki csak az eget bámulta. Lassított felvételként nyúlt az állához Trisan és óvatosan megtapogatta a fájó testrészt.

- Azt hiszed, hogy bármit megtehetsz, csak mert a szüleid gazdagok? Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de a pénzük nélkül nem érsz semmit! Játszod az iskolában a macskajancsit, miközben egy senki vagy. Ha eltűnnél, senkinek nem hiányoznál! - hadartam, majd mint aki jól végezte dolgát hátat fordítottam és elindultam vissza a gimibe. Pár lépés után még egyszer hátranéztem a vállaim felett. Tristan a könyökére támaszkodva nézett utánam, de valami nem stimmelt. Képzeletben láttam magam előtt a sötét, sátáni tekintetét, de ez most más volt. Tátott szájjal és hatalmas, csodálkozó szemekkel nézett rám. Ettől a Tristantól kirázott a hideg.

♦♦♦

Drágáim, köszönöm az eddigi pozitív hozzászólásokat, mindegyik nagyon jólesik! :) ♥️

Ket

[ FACEBOOK: https://www.facebook.com/afalakontul/ ]