1. Győzelem (Befejezett)

24. Fejezet

Nem tudtam, hogy mit kellene tennem, így fogtam magam és visszamentem a klubba. Nikolai pedig közölte, hogy a motelba lesz és villantott egyet. Bent elkezdtem Ashleyt keresni. Nem érdekel, ha egy férfiról kell lerángatnom, akkor is beszélnünk kell.
15 percen keresztül kerestem őt, míg meg nem találtam Ethannel táncolni. Odamentem és elrángattam a férfitól, ki a klubból. Végignézett rajtam.
-Miért viseled Nikolai kabátját? – kérdezte.
A lehelete bűzlött a piától, és egyenesen se tudott állni.
Én teljesen józannak éreztem magam.
-Várjál csak. – nézett végig rajtam ismételten. – Tiszta kóc a hajad, és fel van duzzadva a szád, ráadásul Nikkel tűntél el. Mit csináltatok ti?
- Én.. – nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Most először nem tudtam elmondani, hogy lefeküdtem egy férfival.
- Na, ne. – mondta megvilágosodottan. – Ti ketten..
- Szexxeltem vele. – mondtam ki végül.
Barátnőm szája nagyra nyílt. Szemei kimeredtek és szerintem még levegőt is elfelejtett venni.
-Te és a bátyám lefeküdtetek? – kérdezte percekkel később.
- Hát, ha szigorúan nézzük nem feküdtünk, hanem álltunk.
- Miért?
- Azt mondta, hogy az övé vagyok. Veszekedtünk, mindent egymás fejéhez vágtunk, majd nem tudom megtörtént Ash.  – halványan elmosolyodtam. – És fenomenális volt, elhiheted. Ash, én ilyet még soha nem éreztem. Nem próbált gyengéd lenni, csak a nyers erőt és a vágyat éreztem.
- Állj, állj, állj, állj! – dadogta. – A bátyámról beszélünk, nem vagyok kíváncsi a részletekre, kösz!
- Bocs. – motyogtam. – Kimondta a nevem. Azt mondta, hogy akar, hogy számítok neki.
- Tudom. – mondta. –Már akkor tudtam, amikor elsőnek találkoztunk. Nikolai minden áron meg akart védeni, láttam a szemében a fájdalmat a te fájdalmad láttán. Láttam, ahogy óvón magához von. És jót tesztek egymásnak. Te is megváltoztál, de ő is. Éreztek, lélegeztek, de ami a legfontosabb éltek mind a ketten, és ezt ti teszitek egymással.
- De nem lehet. – suttogtam.
- Miért? Miért ne lehetne?
- Nem mondhatom ki, Ash, nem tehetem meg. Ha kimondom, hogy mit érzek utána tényleg valóságos lesz számomra, de így nem az. Nagyon nagy részem azt szeretné, ha valóságos lenne, de egy kis részem tudja, hogy az nem lenne jó.
- A szív és ész vitája? – kérdezte. – Hallgass a szívedre! Mindig a szívünkre kell hallgatnunk. Az eszünk csak meg akar minket óvni az esetleges pofára esésektől, de az igazi életben pofára kell esni nem egyszer nem kétszer, hogy aztán talpra tudj állni, a szíved tudja, mi kell neked Destiny!
- Nem számít, neki legalábbis nem. Most is visszament a motelba, gondolom, gondolkodik. Megbánta, ebben biztos vagyok.
- Nikolai nem bánja meg a tetteit, soha. Amit megtesz, az minden féle képen a hasznára van. Láttam, ahogy rád néz. Szeret, téged hidd el. – elmosolyodott. – Most pedig a motelba villantalak én pedig visszajövök szépen bulizni. Meghódítottad a jégkirály szívét bébi, erre még egy nő se volt képes. – és megragadta a karom, majd villantott.
.............................................................................

Nem tudtam gondolkodni, hogy mit is mondjak igazából. Ashnek nem ment könnyen a landolás majdnem elvágódtunk, de sikerül megtartanom. Fura volt látni egy részeget, aki nem én vagyok. Nem mondott semmit, csak mosolygott és eltűnt.
Nem tudom, hogy meddig állhattam az ajtóban. Lehet, hogy csak percekig, de órák is eltelhettek mire beléptem.
Nikolai az ágyon ült és nagy meglepetésemre ivott. Nagyot nézett, amikor meglátott. Én nem tettem semmit, csak leültem a fotelba. Hirtelen kevésnek éreztem bent a levegőt és kicsinek a szobát.
-Mi lesz ezután? – törte meg hirtelen a csendet.
Kicsit megijedtem a hangjától.
-Tudom, hogy hiba volt. – suttogtam. – Tudom, hogy ez nem jelent semmit. Nyugi, nem élem bele magam semmibe. Több egyéjszakás kalandom is volt már, mint mondtam nem számít. Sőt, fizetned se kell. – mosolyogtam.
Az ellenkezőjét csináltam annak amit Ashley mondott. Tudtam, hogy Nikolainak nem jelentett semmit. És azt is tudtam, hogy hiába van szükségem erre az érzésre, nem lehetek önző. Nem mondhatom ki. Nem köthetem ezzel magamhoz, és amúgy is. Nem bírnám elviselni ha, elhagyna, pedig erre sor fog kerülni, nem mondhatom ki.
-Számított. – mondta.
- Tessék? – meredtem rá.
- Én, mindent azért csináltam, hogy távol tartsalak magamtól. Az első pillanattól kezdve csodáltalak téged. Csodáltam, ahogy elküldted Killiant a fenébe, ahogy szembe szálltál velem, de közbe mégis aggódtál értem. Mindig szembe szálltál velem, ha én azt mondtam, hogy ez piros te azt mondta, hogy az fekete és előtted ezt senki nem merte megtenni. Senki, nem mert nekem ellent mondani. Csodálom a bátorságodat, megmentetted Ashley életét, és tudom, hogy megtennéd megint. Lucifer fájdalmat okozott neked, de te túlélted és még akkor is azt mondtad neki, hogy rohadjon meg. – elmosolyodott. – Igazad volt. Én is vágyom a boldogságra és a szeretetre. Hazudtam neked, a jó démon nem attól jó démon, hogy nem érez, hanem a tetteiben mutatkozik ez meg. Szeretem, hogy melletted embernek érezhetem magam, igazi férfinak. Te voltál az első nő, aki nem éreztette velem, hogy én sem ember sem démon nem vagyok. Te elfogadtál annak, aki vagyok, és én, csodállak ezért. – sóhajtott egyet. – Hallgattam, ahogy minden este szuszogsz mellettem és nem érhetem hozzád, féltem, hogy bemocskollak téged. Rád vágytam, már régóta. És nem az elmúlt két hétről beszélek, hanem az elmúlt 318 évemről. Te kellettél, hogy megtaláljam magam. És ezt köszönöm neked! Tudom, hogy csak azért mondtad el magadról a legrosszabb dolgokat, hogy én a legjobb démon lehessek, azt akartad, hogy csak egy rossz embert lássak benned, de nem ez történt. Ahogy megnyíltál előttem, úgy kezdtelek jobban és jobban akarni. És a Pokolba is, nem akarok jó démon lenni. Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy miattam kell a parókát és a lencséket hordanod, mert imádom, hogy ennyire különleges és csodálatos vagy. A nevedet is csak azért nem mondtam ki, mert féltem, hogy elárul engem, és tudom, hogy ezzel neked okoztam fájdalmat, és hidd el, hogy sajnálom, nagyon nagyon sajnálom, és remélem, egyszer meg tudsz nekem bocsátani ezért. A makacsságod és az önfejűséged az őrületbe tud kergetni, de te így vagy tökéletes Destiny.
Oldalra fordítottam a fejem. Tudtam, hogy ezt a mozdulatot tőle szoktam el. Éreztem, ahogy a szemeim megtelnek könnyekkel.
-Nem értelek. – suttogtam. – Miért mondod ezeket nekem?
Felállt az ágyról és lassan hozzám sétált. Megfogta az arcomat és mélyen a szemeimbe nézett.
-Most őrültséget fogok tenni. Biztos vagyok abban, hogy ez lesz az egyik legnagyobb őrültség, amit tettem egész nyomorult létezésem során, de nem játszhatok tovább. Muszáj kimondanom.
Nyeltem egyet.
-Szerelmes vagyok beléd Destiny!
És vége lett.
Minden erőm elszállt, a könnyeim megállás nélkül folytak és hangos hüppögésbe kezdtem.
Túl szép volt és túlváratlan. De ami a legrosszabb: túl veszélyes.
-Amikor elmondtad, hogy mi a szerelem akkor értettem meg. Akkor tudatosult bennem, hogy én beléd szerettem. És igazad volt, minden szavad igaz volt a szerelemmel kapcsolatban. Bármit megtennék azért, hogy megvédjelek! Akár egy egész várost elpusztítatnék, ha a te életedről lenne szó!
Nem tudtam mit mondani, nem tudtam megszólalni. Egyszerűen ez túl sok volt. Bármilyen fájdalmat képes vagyok elviselni, de ha a szeretetről van szó az más téma. Igen vágyom rá, de amikor megkapom, megrémülök tőle.
-Kérlek, mondj valamit! – suttogta.
- Nagyon régen volt már az, hogy egy férfi ilyen szépeket mondjon nekem. – találtam meg a hangomat. – De én nagyon félek Nikolai.
- Mitől? – nézett rám.
- Ettől az érzéstől. Megfogadtam, hogy többé nem leszek szerelmes, mert félek. Számomra a szerelem szó egyenlő a fájdalommal, és félek átadni magam ennek az érzésnek. Tudod, én fura nő vagyok. Számomra egy érzés addig nem valós, amíg nem mondom ki. És félek kimondani. Félek, hogy ha kimondanám, utána elveszítenélek, és akkor megint mi maradna? A fájdalom. És nem tudom, hogy mennyi fájdalmat tudok még elcipelni. Soha nem gondolkoztam egy éjszakánál tovább, és most jött egy ember, akit félek, hogy elveszítek.
- Engem nem tudsz elveszíteni! – suttogta.
- Ígéred?
- Ígérem! – nézett a szemembe.
- Én..nem tudom. – aztán felhagytam azzal, hogy védjem magam. Törjek össze a végén, de nem érdekel. Mindig az ittnek és a mostnak élek, hisz a többi nem számít, mert csak a mát tudom megélni. Bele néztem a szemeibe. – Szeretlek Nikolai!
És kimondtam.
Az érzések elöntöttek. A fájdalom helyét átvette a vágy. Már nem éreztem azt, hogy én csak egy fél lennék, egésznek éreztem magam.
Éltem, jobban éltem, mint valaha, és ezt neki köszönhetem.
Nikolai arcán hatalmas mosoly jelent meg, majd lágyan megcsókolt.
Én pedig élveztem a pillanatot.
Éltem. Miatta éltem.
Megmentett engem, és ezt soha nem tudom, majd meghálálni neki.