1. Győzelem (Befejezett)

32. Fejezet

A házunk előtt kiszálltunk az autóból. Nem is tűnt fel, hogy ennyire honvágyam volt. Minden olyan nyugodt volt, és most, hogy megjöttem tudtam, hogy a nyugalomnak vége. Bementünk a házba. Csend volt. Én mentem elől a bátyámmal kézen fogva és utánunk jött Nikolai. Anyáékat a nappaliba találtuk.  Anya, amikor meglátott felsikított és elkezdett felém rohanni. Magához rántott és a vállamon sírt. Sajnáltam a ruháját, tudtam, hogy a vérem befogja majd az ő blúzát is. Anya hosszú időn keresztül ölelt én pedig a velem szembe található tükörben néztem magam.
Már nem az voltam aki, június 21.-én eltűnt. Tornacipőm orra véres volt. Koptatott farmerom térde kiszakadt és poros. A fekete felsőm hátulja és eleje is át volt szakadva, ráadásul tiszta vér volt. Az arcom pár helyen be volt lilulva, a szám is felszaladt. A hajam csapzottan meredt minden fel, a szemeim pedig máshogy csillogtak. A szemeim megteltek élettel, mert ez így is volt. Oly sok idő után ahhoz, hogy újra élni kezdjek, meg kellett halnom. Ez azért vicces.
-Hol voltál? – törte meg anya a csendet. – Mi történt veled?
Gyengéden eltolt magától, majd alaposan végig mért.
-Tiszta vér vagy Destiny. – mondta elfehéredett arccal.
- Ülj le és elmondok mindent anya.
Anya ismét felsikított és a szájához kapott. Szerintem meglátta a bátyámat.
-Mi történt veled kisfiam?
- Semmi bajom anya.
- Ezt ne mond nekem!
- Anya mindent elmondok, de kérlek, ülj le.
Anya elindult én pedig halványan elmosolyodtam.
Sarah a konyhából jött ki, apa a dolgozó szobájából. Apa engem és a bátyámat is megölelt, majd leült szokásos foteljába. Sarah csak nézett minket a tipikus „mibe keveredtetek már megint" nézésével.
-A tékozló és hálátlan lány haza tért. Mily csodálatos dolog. – mondta gúnyosan a nővérem.
- Sarah ne legyél undok a testvéreddel! – szólt rá egyből anya.
A nővérem egy szemforgatás kíséretében leült.
-Mi történt? – nézett rám apa.
- Szóval.. – kezdtem bele életem legveszélyesebb és mégis legcsodálatosabb kalandjába.
Elmondtam az első találkozásomat Killiannel, azt, hogy Nikolai megmentett. Aztán, hogy motelról motelra jártunk. Kihagytam, azt a részt, hogy mennyire elviselhetetlen voltam. Elmeséltem az első találkozásomat a többi fél vérrel. A csatát, ami a démonok között zajlott, hogy a karjaim közt meghalt egy lány. Eldicsekedtem azzal is, hogy megöltem egy démont és ezzel megmentettem egy életet. A legjobb barátnőm életét, meséltem Ethanről is, hogy igazi barátokra leltem kalandom során. És végül elérkeztünk a mai naphoz. Elmondtam, hogy Killian választás elé állított, de nem választottam. Elmondtam, hogy meghaltam, de végül visszatértem. Itt anya a szájához kapott.
-Tudom, hogy mindezt nehéz megemészteni, de ez a színtiszta igazság. – fejeztem be.
Sarah ekkor hirtelen felpattant.
-Azt hittem, hogy ennél mélyebbre nem süllyedhetsz! – mondta gúnyosan a nővérem. – Húgom, te beteg vagy! Ennél jobb hazugságokkal szoktál előállni. Jaj, démonok üldöznek, majd meghaltam, de itt vagyok blabla szöveg. Szánalmas vagy Destiny! Eltűntél több mint egy hónapra, és ezzel tudsz előállni, szép vagy! És te is! – fordult hirtelen a bátyám felé. – Te pedig még mellé is állsz, amikor hazudik. Legalább te mondanád el az igazat, azt hittem ennél érettebb vagy öcsém! De benned is csalódnom kellett, hát tudjátok mit? Éljetek tovább az álmok világába és hazudjatok tovább a kamu kis világotokról, ahol démonok ölnek embereket. Inkább mondanád el, hogy Destiny csak a szokásos kurválkodással töltötte az idejét!
Nyeltem egy nagyot. Nem hittem volna, hogy Sarah tud újat alkotni, de megtette. Fájtak a szavai. Fájt, hogy nem hisz bennünk. Fájt, hogy hallottam a gyűlöletet a hangjában felém és Dom iránt. Nem akartam sírni, de a könnyeim elindultak.
-Szóval, te lennél az undok nővér. – hallottam meg Nik hangját. Meglepődtem. – Sarah, ugye?
A nővérem bólintott.
-Azt hiszed, hogy mese? – nézett rá. – Szerintem a testvéreid azt kívánják, hogy bárcsak mese lenne, de nem az! – ekkor villantott. A jobbomról elvillantotta magát a szoba másik végébe, majd vissza mellém. – Fél démon vagyok. Én voltam az, aki próbált vigyázni a húgodra. Az elején nagyon nehéz volt őt elviselnem, de rájöttem, hogy Destiny egy igazán értékes személy, és sajnálom, hogy ezt te nem veszed figyelembe. Igen, voltak rossz pillanatai, de oka van rá. De legbelül, ő tökéletes. És ő nem csak egy szép arc, csinos testtel és gazdag szülőkkel. Destiny bátor, erős, életre való, egy igazi harcos. A démonok? Igaziak. Meghalt? A bátyja karjaiba halt meg miután egy kard átszakította a testét. A kardot a démon, Dominicnak szánta, a húgod pedig fogta magát, és a bátyja elé vetette magát, mert igazán szereti. Meghalt, hogy a bátyja éljen. Nekem ez új volt, soha nem láttam még ilyet. Láttam már gyilkolni embereket, hogy megóvják az életüket. Láttam olyat, aki simán felajánlotta a testvére életét, azért, hogy ő maga éljen. És jött a húgod. Megvívta a maga kis csatáját, majd emelt fővel vállalta a halált. És tudod mi a legrosszabb Sarah? – fordult most a nővéremhez. – Láttam a tekintetét. Láttam a húgod tekintetét, és tudom, hogy bármikor megtenné ezt újra. Tudom, hogy bármikor eldobná magától az életet a bátyjáért. Kevés ember tenné ezt meg, inkább lennél rá büszke Sarah!
Tátott szájjal meredtem Nikolaira. Amikor rám nézett fájdalmat láttam a szemeibe, és pedig bátorítóan rá mosolyogtam.
Anya könnyei a hallottak alatt is megállás nélkül folytak. Apa szemeibe is könnycseppek csillogtak, Sarah pedig levegő után kapkodott.
-Ez mind igaz. – szólalt meg a bátyám. – Az én önfejű és makacs húgom csak úgy ellökte volna magától az életet. Soha nem fogom tudni megköszönni ezt neki!
Gyengéden megszorítottam a kezét.
-Nem csak úgy! – néztem a szemeibe. – Miattad! És tudod, hogy érted bármire képes vagyok! – mosolyogtam rá.
- Destiny, drágám. – suttogta anya. – Miért? Miért történt mindez?
- Mert Papnő vagyok.
- De ha meghaltál. – kezdte apa. – Akkor, hogy lehetsz most itt velünk?
- Nem lehet tudni. – vette át a szót Nikolai. – Halott volt, de visszatért. Hogy miért és hogyan azt nem lehet tudni.
- Megmentetted a bátyádat. – mondta apa miközben felállt. Hozzám sétált, majd felhúzott és erősen magához ölelt. – Te vagy a legbátrabb teremtés, akivel valaha találkoztam kislányom. Én és édesanyád igazán büszkék vagyunk rád, és nagyon örülünk, hogy mind a ketten ismét velünk vagytok, nem is tudom elképzelni az életem az én drága ikergyerekeim nélkül.
Apa elengedett, aztán anya sétáét hozzám. Erősen magához vont.
-Sajnálom! – suttogta. – Sajnálom, hogy nem voltam az anyukád Destiny! De ígérem neked, hogy ez megváltozik, de kérlek, kislányom ígérj meg nekem egyetlen egy dolgot.
Bólintottam.
-Vigyázz magadra nagyon nagyon, mert soha nem akarlak elveszíteni egyikkőtöket se!
- Vigyázni fogok magamra! – ígértem meg, bár nem tudom, hogy betudom-e tartani vagy nem.
- És ki a barátod? – nézett apa hirtelen Nikre.
Nikhez sétáltam és megfogtam a kezét. Felnéztem rá, ő épp engem nézett. Éreztem, hogy elpirulok. A fene vigye el!
-Ő Nikolai Zharkov nagyherceg. – mondtam ki a nevét a titulusával együtt.
Anya oldalra fordította a fejét.
-Te szereted a lányomat. – mondta megvilágosodva. – És a lányom is szeret téged.
- Igen asszonyom ez így van.
Anya legyintett.
-Nyugottan hívj Debbynek. Nem vagyok én még olyan öreg.
- Egy démon! – mutatott Sarah Nik felé. – Nem is ember, de ti elfogadjátok őt? – akadt ki.
- Félig ember is! – emlékeztettem.
- És megmentette a lányunkat. – mondta apa. – Démon nem démon, elviselte a húgod természetét egy teljes hónapig, és amikor visszahozta hozzánk, egy másik lányt kaptunk vissza. Egy lányt, akit ismertünk, és éveket kellett várni arra, hogy visszakapjuk. Szerintem, megérdemli a tiszteletünket Sarah.
- Miért van az, hogy Dominic és Destiny bármit csinálhatnak? – csattant fel. – Ha felgyújtanák a házat, vagy meggyilkolnának egy embert, akkor is szentként tekintenétek rájuk. Miért? – a nővérem szemei könnyesek lettek. – Mitől jobbak ők nálam? Miért különlegesebbek számotokra?
- Nem akarunk soha tökéletesnek látszani. – mondtam neki.
- És tudod nővérkém, van szívünk. Szerezz egyet te is! – tette hozzá Dominic.
Sarah felkapta a táskáját és kiviharzott a szobából.
Megfogtam Nik kezét.
-Fent leszünk! – kiabáltam a lépcsőfordulóból.
Nagyon lassan értünk fel az emeletre. Már az ajtóban csókolózni kezdtünk.
Meg akartam fogni a kilincset, de csak a levegőt markolhattam meg. Kipattantak a szemeim.
Az utcán voltunk, pár sarokra a házunktól. Nem értettem.
-Mi ez az egész? – néztem Nikre.
- Killian azt hiszi, hogy meghaltál. – mondta. – Most már biztonságban vagy!
- És ez jó, nem?
- De igen! Ez a legjobb dolog a mai napon. Ma, amit tettél, felnyitotta a szemem a cselekedeted. Láttam a tekinteted, és tényleg megijesztett. Tudom, hogy újból megtennéd, Dominicért vagy értem és én ezt nem hagyhatom! Ha nem vagyok veled, akkor biztonságban leszel. Döntöttem! – Nikolai a szemeimbe nézett. – Rájöttem, hogy mégiscsak jó démon akarok lenni és nem jó ember. Elmegyek Destiny!