Este 11 körül volt, amikor már majdnem sikerült elaludnom a munkámtól fáradtan, amikor a Los Angeles-i házam csöndjébe belehasított a telefonom hangos csörgése. Morogva vettem fel és fáradt hangon szóltam bele.
- Igen? – kérdeztem rekedtesen.
- Alice? Szia felkeltettelek? – szólt bele hang alapján Leslie az egyik legjobb barátnőm, akit már gimis korom óta ismerek.
- Leslie szia már majdnem elaludtam de nem baj. Mizu?
- Kinyitnád nekünk az ajtód? – mondta nem kis meglepetésemre mire meghallottam másik legjobb barátnőm Meg nevetését. Válasz nélkül lecsaptam a telefont és lefutottam ajtót nyitni ami előtt ott állt mindkét barátnőm akiket már több mint 12 éve ismerek és nagyjából egy hónapja nem láttam.
- Mit kerestek itt? – kérdeztem miközben levakarhatatlan vigyorral beinvitáltam és szoros ölelésbe zártam őket.
- Van egy hírem, amit mindkettőtöknek egyszerre akartam elmondani – válaszolta Leslie miután elengedtük egymást.
- Csak nem a te gazdag, sármos és kedves Nickedről van szó? – néztem kacéran Leslie barátnőmre.
- Nem mondok semmit – mondta és titokzatosan elindult a nappalim felé.
- Én is erre a témára gondoltam – nevetett Meg velem együtt.
Követtük barátnőnket majd Meggel leültünk Les elé és minden figyelmünket rászentelve vártuk hogy elkezdjen beszélni.
- Mond már Les nem azért vezettem ide háromnegyedórán keresztül teljes csöndbe hogy ne mondj semmit! – mérgelődött Meg amit valamilyen szinten megértettem.
- Tehát – kezdett bele miközben a zsebében matatott – Ugyebár emlékeztek Nickre.
- Nehéz lenne elfelejteni ugyanis 2 éve csak róla beszélsz – válaszolta Meg.
- Hé nem csak róla beszélek – mondta felháborodva.
- Nem értek veled egyet, de folytasd – nevettünk Meggel.
- És tegnap este – mondta hangosabban hogy elhallgattasson minket – arra értem haza munkából hogy csinált nekem vacsorát ami tudjátok hogy nagyon ritka – folytatta mi pedig felvont szemöldökkel bólintottunk – Ettünk boroztunk és meglepően finom lett a vacsora...
- A lényeget! – türelmetlenkedett Meg amin muszáj voltam nevetni.
- És egyszer elkezdett beszélni a jövőről és hogy hogyan képzeli el.
Meggel ennél a résznél már annyira bezsongtunk hogy egymás kezét szorítva vártuk a sztori egyre inkább kiszámítható végkifejletét.
- Miután végzett a kis monológjával látszott rajta hogy valamitől izgul – mondta és a kezét ami eddig pulóvere zsebében tartott ökölbeszorítva kivette – Egyszer csak felállt és letérdelt elém majd megkérte a kezem – a végére vigyorogva kinyitotta a kezét amiben egy gyönyörű eljegyzési gyűrű csücsült. Amint megláttuk visítozva borultunk az ölébe és már bombáztuk is a kérdésekkel.
- Mikorra tervezitek az esküvőt?
- Nagy vagy kicsi lesz?
- Hol akarjátok tartani?
- Mik lesznek a színek?
- Hány koszorús lány lesz?
Soroztuk meg kérdéseinkkel, amikre szinte választ se vártunk.
