HELLO, MY FRIEND!

°23; Egy Új Környezet°

Lassan nyitogatni kezdtem szemeim, ám látásom elég homályos volt. Pislogni kezdtem, megdörzsöltem szemeim, látóköröm egyre élesebb lett, kirajzolódott a körülöttem lévő szoba berendezése. Egy kissé sötét szobában találtam magam, pár asztal és jó sok tervrajz gyülemlett a szobában. Az ajtóhoz lépkedtem, kicsit még kómásan vánszorogtam sötét ajtóhoz. A kilincset lenyomtam, viszont az ajtó nem nyílt. Be lettem závra. Dübörögni kezdtem, abban reménykedve valaki a segítségemre szolgál, de nem jött válasz. A szobában nyomasztó hangulat terjengett, szinte kellemetlenül éreztem magam a négy fal között, melyen egy ablak sem volt található, csak egy asztali lámpa szórta a fényét az egész szobába. Lehuppantam a székre, melyből az imént álltam fel, majd sóhajtottam egyet. Körbe néztem a szobába, s mivel hasztalannak éreztem az üldögélést, gondoltam bele kukkantok a másik Valeska fiú gondolkozásmenetébe, megnéztem a tervrajzait. Mivel sosem volt az erősségem a matek, így alig értettem valamit a felírt jegyzetekből, a rajzokon át láttam valamennyire, viszont nem tudtam megfejteni mi is lehet Jeremiah pontos terve. Bekapcsoltam a monitorokat, melyek a falat díszítették, meglepetésemre pedig a kamera felvéleteleit játszották le. Abban a szent pillantatban kezdtem érezni, hogy nekem nem ott lenne a helyem és nem kellett volna turkálnom más holmijai közt. A monitorokon az összes szobát szemmel tudtam tartani, viszont meg akadt a szemem az egyik monitoron. Jerome mosolygott benne, egy elég szűkös szobában volt, ám mosolya még akkor sem gördült le szájáról, mikor rá eszmélt, hogy a négy fal közé van szorítva, ahol alig fér el. Az ajtó nyitódni kezdett, én pedig elkaptam tekintetem a képernyőkröl, s mint aki semmit sem csinált sétáltam nyugodtan az ajtóhoz. Jeremiah lépett be rajta, elég szorongó embernek tűnt, sosem volt el lazulva.
- Látom fel fedezted a szobát. - tette le kabátját az ajtó mellett álló fogasra.
- Ja... Árulj el valamit. Miért ide vagyok bezárva? Mit akarsz tőlem? - sétáltam közelebb a fiúhoz sejtelmes tekintettel.
- Ez egy nagyon egyszerű válasz. Nem volt több cella. Persze nem ez az egy ok. Azt hiszem van mit beszélgetned a testvéreddel. - mutotatott az ajtó felé, amin Renee lépett be.
- Nem szeretnék beszélgetni... - fordultam hátat a közelgő lánynak. Makacs személyiség voltam, sosem szerettem közeledni a számomra idegen emberekhez. Renee habár az ikertestvérem volt, egy idegennek számított a szememben. Semmit nem tudtam róla, s nem is akartam megismerni, semmilyen emlék nem kötött hozzá.
- Nem szeretnélek bántani. Viszont ha továbbra is a testvéremmel maradsz, kénytelen leszek durvább módokhoz folyamodni... Na azt hiszem megyek is. Beszélgessetek nyugodtan... - viharzott ki a teremből Jeremiah. Ledobtam magam a székre, majd figyeltem, ahogy testvérem közeledik hozzám.
- Jenna! Olyan rég láttalak. Annyi kérdésem van hozzád. - fogta meg vállamat kezével, minek hatására elhúzódtam tőle.
- Nem tudom mit akarsz, ahogy azt sem, hogy ennyi év után miért vagy ilyen kedves hozzám. Nem ismerjük egymást és nem is akarlak megismerni. Azt hiszed mi leszünk a legjobb testvérek csak azért, mert hirtelen feltűntél? Kelj fel, mert ez a valóság, már megváltoztam. - tettem karba kezeim. Talán kicsit nyersen és durván fogalmaztam, de jobbnak véltem tisztázni a dolgokat mindenek előtt.