Joker vére

Páros munka

Dick azonnal szóvá tette hogy miért csináltam ekkora őrültséget. Nekem viszont nem volt kedvem csevegni. Felmentem a szobámba és úgy tettem mint egy depressziós, a sarokba ültem. Levettem magamról a maszkomat és a ruhámat. A családomról volt egy kép a régi táskámban és arra emlékeztem vissza. - Anya... - próbáltam elfojtani a zokogásomat. - Apa, Charlie... - és ekkor tört el nálam a mécses. - Megfoglak találni! - mondtam kicsit hangosabban. - Ígérem.
A látomás is ott kóválygott a fejemben ám leginkább az elfelejtésén voltam. Az Arkhamban járkáltam ám nem Batgirlként hanem Kezeltként. Elítéltként és ezek után lázadás tört ki egész Gothamben. Mindenki kiszabadult. Ennyire emlékeztem, viszont nem akartam ezen annyit rágódni. Leballagtam a konyhába ahol csak én és a beköltözött vállú Jason ült. Valami csokit evett amiből furcsa mód többet is tartott magánál. Eggyel fejbe dobott aminek először nem örültem aztán már nem érdekelt. Felbontottam majd beszélni kezdett hozzám.
- Ügyes voltál! - félmosoly csúszott a szám. - Azzal meg amit Dick mond, ne is törődj. Azért beszél ilyeneket, mert ő nem tud őrültséget csinálni. - itt Tim lépett be a beszélgetésbe. Az arcán kívül szerintem minden be volt kötözve.
- Jól vagy? Nem kellene ágyban lenned? - szavaimra Jason öléből kivett egy csokit és el bukdácsolt mellém. Előttem ülő srác ki volt készülve mivel elvesszük az édességet. Segítettem Timnek leülni és ekkor Alfredet láttuk sétálni.
- Alfred! - szóltam oda. - Hogy van Damien?
- Az állapota rohamosan fejlődik ám Dick úrfit még mindig nyugtatgatja Bruce úrfi, sőt még Barbara kisasszonynak is el kell jönnie. - kissé boldoggá váltam Barbara érkezésére, viszont Dick. Mi zaklatta fel ennyire? Damien vagy esetleg az én bolondságom?
- Mikor érkezik? - egy nem sokára hagyta el a száját.  - Tim, te ismered Miss Marsit vagy Supergirlt? - tettem fel a kérdést a mellettem ücsörgő fiúnak.
- Igen, persze mivel liga tagok. - értetlenül néztem rá.
- Milyen liga? Ah, hagyjuk. - legyintettem egyet majd Dickhez indultam. A lépcsőnél hallgatózni kezdtem.
- Nem, nem és nem. Miért? - A széken ült fiút le kellett fognia Wayne-nek. - Miért tehette? - a két férfi egymás szemébe nézett majd Dicknek könnybe lábadt a szeme. - Miért történt ez velünk? Idehozott Tim egy... egy szörnyet. Ez a lány többre képes mint hiszitek. Bajt fog ránk hozni. - ekkora már elegem lett belőle majd oda rohantam az előbb, szidó sráchoz és beolvastam neki.
- Dick Grayson ha ennyire eleged van belőlem, elvárnám hogy legalább a szemembe mond! Elmegyek ha ennyire zavar a jelenlétem. Rendben? - Brucenak ekkor lett elege belőlünk.
- Hagyjátok abba! Elég! - ijedt tekintettel néztünk rá. - Azt akarom hogy együtt menjetek küldetésre. Úgy majd jobban megkedvelitek egymást. - mondta majd felfutott a lépcsőn. Dickre pillantottam aztán pedig a képernyő elé ültem. Madárijesztő.
Dr Jonathan Crane. Gothami professzor aki az emberek félelmeit tanulmányozta majd megőrült és páciensein kísérletezett tovább az Arkhamban. Ideggázt kever ki amivel ki tudja váltani az emberek legbelső félelmeit is. - írta Bruce.
- De mi a gyenge pontja? Soha nem írod ide. - fakad ki belőlem majd az aktával együtt a szobámba kuckóztattam be magamat. Napokon át odabent ültem és át olvastam gaztetteit. Tim 4-5 óránként benézett és hozott ételt meg italt. Június 30 -ka körül jártunk, szép délelőttnek nézhettünk elébe. Akkor végre ki mozdultam a szobából. Persze csak a reggeli miatt. Őszintén, Alfreden is látszott az aggódás felém ám próbálta elnyomni. Visszatérve az elmúlt napjaim helyére, Grayson véltem felfedezni. Ott térdepelt a szoba közepén és az aktákat bogarázta.
- Hey, miért turkálsz az én dolgaim között? - hirtelen rám kapta ijedt tekintetét.
- Csak... meg akartam tudni miért ástad be magadat ide! Itt vannak az újabb dossziék. - kérdőn néztem rá, ő pedig elindult kifelé.
- Mi kifogásod lenne ha együtt néznénk át? - megragadtam a karját.
Kezeim zölden ragyogtak fel újra majd végül jött a várva várt képek. Dick és Barbara közös életet mutatta be. Grayson Robin korszakától egészen máig.
- Rendben. Mire jutottál eddig? - ültünk le a földre.
- Crane egy új fajta gázt kever ki ami az eddigi legerősebb. Ez a csávó nem normális.
- Miért talán Nygma vagy Cobblepot normálisabb? Nem hiszem. - majd egyszerre fel nevettünk.
- Egyet biztosan tudok. A Gothami dokkoknál lehet viszont nem tudtam megállapítani mi lehet a toxinban. - kissé szomorkásan lehajtottam a fejemet.
- Együtt rájöhetünk. - mosolygott rám a fehér fogaival. Felálltam és vele együtt a barlangba indultunk. A nagy lépcsőn elszántan ballagtunk le, közben pedig észrevettem Timet aki csodálkozva nézett minket Alfred társaságában. Átöltözve később neki láttunk az ügyünkbe. Jobban bele kellett ásnunk magunkat.
- Akkor a dokkoknál lehet! De miért pont ott? - kérdezte önmagát Éjszárny. Mit sem törődve vele tekintettem vissza a képernyőre majd megakadt a szemem valamin. Joker. Rosszallóan néztem azt az öntelt mosolyát amit élőben is láttam, nem is egyszer.
-Te okoztad ezt... a szörnyeteget ami belőlem lett... a szüleim halálát. Mindenért te vagy a hibás. - suttogtam magam elé. Annyi düh gyűlt össze bennem akkor ami azóta is bennem van. Grayson aggódó tekintetére lettem figyelmes aki eléggé különösen fordult felém.
- Sajnálom amit mondtam. - ki kerekedett szemekkel fürkésztem a fiút. - Tényleg! Figyelj aggodalmas is voltam mert mégis küldetésnek számított. Hát.. - vakarta meg a tarkóját majd így folytatta. - remélem meg... tudsz... nekem bocsájtani. - egy mosolyt küldtem felé amivel jeleztem hogy nem egy harag tartó típus vagyok. - Köszönöm.... - sóhajtott egyet.
A lépcsőn hallottam hogy valaki éppen sétál lefelé. Az én Vörös Robinomat láttam aki egészen boldognak tűnt. 
- Kértek vacsorát?
- Majd legközelebb. - szólaltunk meg egyszerre Dickkel. - Tim... - álltam fel az asztaltól. - tudod én örülök amikor látlak. Te melyik ügyön dolgozol?
- Egyenlőre semmin de neki kellene állnom a Pingvin múltkori rablására. Sok szerencsét. Vigyázz magadra! - súgta a fülembe az utolsó mondatát. Visszasietve Dicket elzavartam a helyemről majd így szólt hozzám.
- Neked tetszik? - válaszul a motoromhoz indultam.
- Lehet túlságosan. - vigyorogtam majd el vesztünk az éjszakában.