Joker vére

Biztonságban?

Anna imádott sétálni velem. Felelősséget vállalhattam miatta. Hajnalban indultunk a Metropolisig menő vonathoz ahová lehet hogy nem volt jegyünk de mégis a végében jól el bújtunk. Ahogy beértünk a nagy városba le segítettem Annát és próbáltunk elvegyülni. Tele volt élettel ez a pörgős hely. Gothamnek a szöges ellentéte. A legközelebbi telefonfülkébe siettem azonnal tárcsáztam Connert. Muszáj volt segítséget kérnem valakitől. Roy már így is sok mindent tett értem. Tudtam hogy Anna nem maradhat velem. Joker emberei mindenhol ott vannak.
- Halló, tessék? - nem tudtam mit is mondja neki.
- Szia Conner. Tudunk valahol találkozni? - halkan suttogtam a telefonba.
- Attól függ ki vagy? - mosolyogtam Annára és ennyit mondtam.
- Egy régi barát, talán nem is annyira régi. Azt hiszem az elhagyott Werner épülete jó lenne. Szerinted? - a telefonban csönd uralkodott már azt hittem letette de mikor újra megszólalt reményt hozott nekem.
- Rendben. Egyedül megyek. - azt hiszi csapdába akarom csalni.
- Felőlem hozhatod Clark-ot is. -nevettem el a végét aztán letettem. Sietni kezdtem a megbeszélt helyre úgy is tudtam hogy Superboy azonnal ott terem. Elkezdett gyanítani valamit amit őszintén nem bántam. Csupán azt akartam tudatni vele hogy élek, de ezt Brucenak nem mondhatja meg. Így is elég sokan tudják már azt hogy életben vagyok. Diana, Oliver, Roy és M'gann. Akkor pedig Conner és Clark tudta meg. A Warner épület eléggé elhagyatott és üresnek bizonyult ezért választottam azt. Anna volt az egyetlen akit féltettem. Miért nem szállítottam még el a nagybátyjához? Mert ahol lakott annak helyén egy romokban dőlt hazát láttam. Tehát velem kellett maradnia. Örökre. Szomorú és kétségbe esett voltam.Azért kértem segítséget Connertól, mert ő volt legközelebb. Mikor megjelent ugyan abba a fekete pólóban melynek közepén van egy vörös S betű már akkor tudtam hogy mit fog mondani. Valahol Clark is itt lehetett. Kiléptem az árnyékból, mögöttem Annával. Ami akkor történt arcával azt nem tudtam megfejteni. Azonnal odajött és megölelt. Tehát hallottam Bruce-tól.
- Te... élsz. Hogyan? - nézett rám kérdő arccal aztán megjelent Clark. Mindketten ijedten nézték mozdulataimat lehetséges hogy azt hitték szellemet látnak.
- Húgod is van? - tette fel kérdését az előbb említett személy.
- Figyeljetek... ő nem a testvérem és igen nem haltam meg. Clark Annát helyezd biztonságba, kérlek. Én pedig elmegyek. Hazamegyek. Azt hiszem. Segítsetek ennek a szegény lánynak felnőni. Conner Joker életben van? - mindent egyszerre zúdítottam rájuk de hát ennek így kellett történie. Fekete pólós fiú válaszra nyitotta száját.
- Tudomásunk szerint a Gotham alatti csatornákban bujkál. Wayne nyomozásai erre utalnak. - itt megállt néhány percre aztán folytatta. - Hogy érted azt hogy hazamész? Brucék örülni fognak neked. Elnyomta őket a gyász. - elgondolkodtam egy röpke pillanatra ezen, de jobbnak láttam elmondani nekik tervemet.
- Ne szóljatok neki arról hogy élek. A szülőházamhoz megyek vissza. Abba az elhagyatott porfészekbe. Ha majd erősebb leszek akkor vissza fogok térni hozzájuk. - Anna megfogta kezemet, én pedig lenéztem gyönyörű kék szemeibe. Leguggoltam hozzá és ezt mondtam:
- Ők jó emberek, meg fognak védeni téged. - ragaszkodott hozzám aminek örültem. Sajnos nem maradhatott velem. Veszélyes lett volna. Ránéztem Clarkra majd Connerre aztán elengedtem Annát és nekik hátat fordítva indultam el. Néhány órás út után lepihentem. Elgondolkodtam vajon miért teszem is ezt? Megakarom védeni őket. Jokertől. Esős időre változott az eddig napos időjárás de én mentem tovább. Folyamatosan. Ahol a víz összegyűlt egy kisebb tócsában megláttam saját magamat. Arcom fehér maradt mint Jokernek, szemeim viszont zöldebbek lettek mint amilyenek voltak. Egy szörnyként könyveltem el magamat. Nem tudtam küzdeni ez ellen. Miért nem haltam meg akkor mikor Joker kísérletezett velem? Kérdések sokasága lepte el fejem nagy részét de ezeken áttörve ballagtam tovább. A régi házunknál már egy ideje nem jártam. Ugyanolyan mint Mikor utoljára láttam. A felrobbant ház darabjai ugyanott csücsültek mint akkor. Leültem és egy hosszú bottal kardozni próbáltam. Gyerekként Charles-szal is ezt csináltuk. Nélküle viszont már nem volt ugyanolyan. Eldobtam hát azt a nyamvadt botot és ismét elgondolkoztam. Török ülésbe telepedtem le és mintha varázs erőm lett volna minden közeli állat körém gyűlt. Egy kisebb őzike kúszott ölembe én pedig félénken megsimogattam. Tudtam kontrollálni az erőmet. Látni láttam a vele történteket de nem mutattam számára semmi olyat. Fogalma sem volt ki vagyok viszont én tudtam róla mindent. Hátradőltem a friss fűbe és néztem az eget. Azt a kéket. Este felé magamra hagytak de másnap visszatértek hozzám. Napról napra megtanultam irányítani az erőmet, az érzéseimet. Harcolni sem felejtettem el hisz rablók többsége kiakart néha rabolni a közeli kisváros felé menve, de én nem hagytam magamat. Álnevet használtam hogy mindenki tudja hogy én csak egy senki vagyok. Emlékeim viszont álmomban kísértettek.