Egyedül jobb?

1

Szeptember-6 egy pénteki nap volt, amikor fáradtan utaztam hazafelé a barátnőmtől mivel, hogy hónapokon keresztül nem fogunk találkozni gondoltam egy hetet ott töltök addig is vele legyek míg el nem utazok. A vonatállomásra jött velem, hogy elköszönjünk egymástól, aznap már fájt, hogy el kell válnom tőle hónapokra a hülye fejem miatt amiért külföldre kényszerültem. Csak ültem mellete és keservesen nézve bámultam az arcára láttam rajta, hogy nagyon fáj neki, hogy el kell váljunk egymástól hónapokra. Csak ültem mellett közben figyeltem a szemem sarkából mikor gördül ki a könycsepp a szeme alól de nem, nem történt meg mivel vagy visszafolytotta vagy már az előző nap a valamon kisírta magát, hogy mennyire fáj az neki, hogy hónapokra el kell engedjen. Valahogy nekem nem sikerült elsírnom magam viszatartva, hogy ne lásson gyengének egy két sós könnycsepp kicsordult a szememből, amit próbáltam nem tovább csorgatni. Hallk szavakal próbáltam megnyugtatni amiket a fülébe súgtam, így hatásosabbnak éreztem ha a fülébe súgom:
"-Szeretlek és mindig itt leszek veled bármi történjen!" -Erősen vert a szívem és a hideg futott végig a hátamon és az arcára adtam egy lágy puszit.
"-Én is szeretlek és soha nem hagylak magadra!" - Lágyan zokogás közben a vállamra hajtva a fejét, ejtette ki a szavakat amibe belegörcsölt minden porcikám.
A a vonatállomáson azt kívántam bár megállna az idő és, hogy a vonat soha ne érkezzen be a megállóban. A fejét a vállamra hajtva és a kezemet erősen fogva vártuk a vonatot, míg megérkezik. Azt a hetet amit vele töltöttem felért 1 hónapos találkozásra annak ellenére, hogy amikor megismerkedtünk hónapokon keresztül nem találkoztunk, de azokat a kimaradott időket nem volt időm kárpótolni. Ez a nyavalyás idő, ha nem létezne menyire más lenne az emberek élete. Megszólalt a bemondó ami a vonatom érkezését mondta be, Szerelmem arcára néztem és még szomorúbbnak láttam mint eddig. Felálltam a hideg kőröl amin ültünk, mert nem akartunk a többi utas között ülni, akik úgyszintén a vonatot várták, inkább a vonatállomás másik felébe mentünk. Megfogva a kezét és magamhoz húztam a szemébe néztem látva benne a félelmet, szeretetet, szomorúságot, boldogságot és azt a fájdalmat, hogy el kell válnom tőle. Gesztenyebarna szeme csillogott, ahogy a nap feléje sütött a szintúgy gesztenyebarna haja világosan fénylet a napon, nagyon imádtam a termetét, mivel nálam úgy két fejjel kisebb volt amit ki is használtam az idők során amikor meg akart csókolni. A vonat jelzésére hevesen kezdet a szívem verni a tenyerem meg izadni kezdet a stresztől,hogy most látom a Szerelememet nem utoljára szerencsére de hosszú időre nem fogom őt látni. Megcsokoltam a puha és kissé kiszáradt száját amit anyira szeretem csokolni és harabdalni sosem teltem be a csokjával csak többet és többet akartam belőle,az ajkam az ajkához érve ugy csokoltam mint első találkozásunkkor itt is esedezve vártam,hogy megadja az engedejt,hogy a nyelvem az övezet érhesen. A szálya anyira passzolt az enyémhez,mint amikor egy kisfiú egy Lego-darabot keresve össze ileszt a masik darabhoz és látván paszolnak egymáshoz. Levegő hiányában szenvedve elvált a csokunk mivel,hogy a vonat is egyre közelebb érkezet a megáloba ahol már az utasok gyurakodva álltak a megálló mellet. A szemébe néztem és egy lágy puszit nyomtam a szájára.Majd sietettve engem,nehogy a vonat itt hagyon. A vonatkabinak az ajtajában megáltam és úgy néztem visszafele a Szerelmemre ahogy egyre és egyre távolabb került tőlem.