Életem a sport

19. Fejezet

-Nekem most a szokásosnál fél órával hamarabb el kell mennem. -mondta Roslai miközben már az ajtót nyitotta. Akkor esett le a tantusz. Majdnem 45 percig hagytuk magukra a vendégeinket.
-Figyu ezer bocsi, hogy egész végig ott ültetek a nappaliban. Bocsi csak úgy elszállt az idő.- próbálltam mentegetőzni.
-Nem baj. Elvoltunk.....- mondta és közben a tekintetét Jamesra emelte.
-Akkor majd valamikor megszervezzük azt az ottalvós bulit.- mondtam miközben átöleltem.- Sziasztok!- köszöntem el töllük.
-Helló!- köszönt Brandon is. De a visszaköszönést már nem hallottuk, mert Brandon valamiért becsapta az ajtót. Ekkor hirtelen felkapott elkezdett csókolgatni és felültetett a cipősszekrényre. A nyelvünk most még hevesebben táncoltak egymással. És én éreztem, hogy egyre jobban ver a szívem. Nekem nincs semmi szívbajom vagy ilyenek, csak Brandon bárhányszor hozzám ér egyből gyorsabban kezd verni a szívem.
-Brandon..... Mennünk....... Kell.......- mondtam alig érthetően mert ő még mindig csak csókolgatott. -Hidd el én is maradnék de egyszerűen muszály mennem. Ekkor már csak puszilgatott. Még mindig baromi gyorsan dobogott a szívem, de mostmár még röhögtem is. Nagyon csikis vagyok. És annyira csikis puszikat ad.
-Jól van na. -mondta és azt vettem észre hogy kicsit szomorúan. Felálltam a szekrényről. És bementem a szobámba gyorsan összekészülni. Megfogtam a papírt az asztalomról. Felkaptam az edzős táskámat és rohantam vissza Brandonhoz.
-Elmehetek az edzésedre?- kérdezte vicces francia akcentussal miközben meghajolt.
-Én szívesen megengedném de az edző adhat erre engedélyt.- válaszoltam olaszosan, mivel én ugyebár nem tudom olyan jól utánozni a franciákat mint ő, és nekem olaszból  van egy nyelv vizsgám.
-Indulhatunk?- kérdeztem.
-Felőlem mardhatunk is.- mondta huncut és kicsit perverz mosollyal az arcán. Ettől egy kicsit kirázott a hideg.
-Na induljunk mert a végén nem lesz időm beszélni az edzővel.- jelentettem ki miközben kihúztam az ajtón. Bezártam az ajtót és már száguldottam is le a lépcsőn. Ő meg utánnam futott. A végén egyszerre értünk az ajtóhoz. Ott mámegálltunk és lihegve elkezdtünk röhögni. Nem tudtuk mi volt benne a vicces, csak úgy röhögtünk. Mikor kipihentük magunkat megfogta a kezem és elindultunk. Útközben vettünk fagyit.
-Megkóstolhatom a fagyid?- kérdezte.
-Aham persze.- megfogtam a kiskanalat amit a sétáló pohárhoz adnak (de én akkor is szoktam venni amikor csak simán tölcsérbe kérem) és ráraktam egy kevés fagyit. Odanyújtottam neki, ekkor hirtelen rákentem az orrára. Elkezdtem röhögni. Ő ekkor meg az egész gombóc fagyijával közelített az arcomhoz.
-Na gyere csak egy kicsit! Csak hogy még édesebb legyél!- modta miközben egyre gyorsabban közelített a fagyival. Így futkároztunk fagyival akezünkbe.