Youngblood ( 5SOS fanficiton)

× Lie to me ×

You look happy
You look happy

(...)

Now I wish we'd never met

Cause you're too hard to forget

While I'm cleaning up your mess

I know he's taking off your dress

And I know that you don't

But if I ask you if you love me

Hope you li-li-li-lie

Lie to me

× LUKE ×

- Hé, haver, jobban vagy már? – kérdezte Calum, mikor a fiúkkal együtt vissza szállt a kocsiba, amivel épp a koncertre tartottunk. Megcsóváltam a fejemet válaszul. 

Már reggel óta szörnyen sajgott a fejem, borzalmas hányinger kerülgetett ami miatt az is megfordult a fejünkbe, hogy lefújjuk a koncertet. Kényelmesebb lett volna, valamint a logika is ezt kívánta. Tudtam, hogy fizikailag képtelen vagyok ugyan úgy lenyomni, mintahogyan általában szoktam. De a valóságban sajnos nem igazán engedhettük meg magunknak, hogy vissza lépjünk. Főleg nem egy kis migrén miatt.

Ha össze szorított fogakkal is, de így kellett végig csinálnom. Nem számított, mennyire nincs most kedvem ehhez; a tomboláshoz, a zenéhez, a rajongókhoz. Mindig is azt tartottunk szem előtt, mi a banda érdeke. Ez az egy, szentebb volt minden másnál, nekem pedig eszem ágában sem volt az első kis döcögésnél hátat fordítani ennek. Azzal elárultam volna minden értéket, amit eddig képviseltem... elárultam volna a fiúkat, akik támogadtak, ha bármi gondom akadt. Nem tehettem ezt velük, akármilyen önző is voltam.- Pocsékul nézel ki – állapította meg kedvesen Michael, aki épp ekkor helyezkedett el kényelmesen Calum mellett a hátsó ülésen.
- Kösz – mormogtam vissza, akár egy durcás kisgyerek. Láttam, amint Calum visszafogottan elmosolyodik.
- Biztos menni fog? – szólalt meg aztán újra, a jelenleg szőke hajtincsekkel hódító tag.- Ahham, minden sima lesz – feleltem, mert tudtam, ezt akarja hallani. Mind ezt akarták hallani.- Tessék, fájdalomcsillapító – a hang irányába fordítottam a fejemet. Ashton épp a kocsi ajtaját húzta be maga után az egyik kezével, míg másikkal egy levél aspirint nyújtott felém. Színtelen, érzéketlen tónusra számítottam tőle – amit félig meddig, a felszín alatt meg is kaptam – mégis bújkált a gesztusban, a hangjában valami féle gondoskodás, és kedvesség, ami megmelengetett legbelül. Ezek szerint mégsem utál annyira, mint azt előzetesen, tegnap este mutatta... talán még van remény.- Nem kell? – húzta fel értetlenkedve a szemöldökét, mikor már túl sok idő eltelt ahhoz, hogy senkinek ne legyen feltűnő, mennyire meglepett a fiú reakciója.

- De – sóhajtottam, picit megrázva a fejemet, mintha ezzel akarnám előzni a bambulást.

Lassan a tablettáért gyúltam, amit aztán óvatosan vettem ki Ashton kezei közül, nehogy véletlenül is hozzá érjek. Balgaságnak tűnt ennyire kínosan ügyelni valami apróságra, mégis szükségét éreztem. Ezzel tudatosítottam magamban is; vége. Nem szerettem volna Ashtonnak még több gondot, és fejfájást okozni. Noha gyanítottam, előbb utóbb úgyis megteszem ismét.