Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

A maszk alatt

Az éget felhők hada borítja. Hamarosan vihar lesz...Érzem. Tudom. Hogy honnan? Mondjuk talán hatodik érzéknek...Vagy jóslásnak, de én megérzem az ilyet...Még ha süt is a nap tudom, hogy mikor lesz vihar, lesz, vagy nem...És most egy giga vihar van készülődőbe....Hopp egy villám én meg mondtam...Meredtem ki az ablakon. A zene tombolt a fülemben, a vonaton ülök. Hazafelé tartok. Szerencsére péntek, és egyhetes őszíszünet vár ránk. Könyököm az ülés karfárjára tettem tenyerembe téve fejem támasztom meg, barna fürtjeim hideg kezemre hullanak, jégkék szemeim pedig még mindig az abalon merednek ki a világra. Előttem Ayame a legjobb barátnőm ül. Fekete hosszú haja összefogva előre simította, ami még így is az ölében van, vörös szemeivel meredt előre. Ki az ablakon ő is a természetbe. Hm...Vajon van otthon valaki?...Vagy csak Fujiko, a mostohám?.....Fhu...Remélem nem....

                         ************

Felszáltam a biciklire. Egy kézfogással és öleléssel búcsúztunk egymástól.

-Szia!-intett Ayame

-Szia!-mosolyogtam és elmentem...Otthon letámsztottam biciglim, Alpha a fekete 2 éves labrador retriver, azonnal a nyakamba ugrott. Egy kis szeredgetés múlva bementem a házba.

-Akane! Te vagy az?!- hallatszott az erőteljes női hang. Remek, mégis csak itthon van abanya...

-Igen asszonyom...-fhu de utálom ezt a szót....Letéve táskám és levetve kabátom bementem a szobá, mostohám elé állva.

-Szóval ma mit műveltél?!-nézett rám lesújtó tekintetével, vagyis gondolom, mert fejem le van szegezve.

-Írtunk ma Irodalomból, és 4-es lett...-hadartam

-4-es?!...H...Mond miért nem vagy hajlandó tanulni?-Még hogy nem tanuok...Akkor mit csinálok?! Pitét sütök?!-Hm?! Válaszolni luxus?!-állt fel a fotelből, és mellém jött, még minig testel a fotel felé vagyok fordulva, szemem meg a padlót páztázza...-Mit képzelsz magadról?!-lendítette kezét és egy hatalmasat adott a tarkómra..Az ütés erejétől a földre rogytam.-Te ronda cafka! Képtelen vagy legalább egy nap nem szégyenbe hozni engem, meg apádat?!-Fogta meg a vállam majd úgy lökötthogy szemtőlszemben legyek vele, és adott egy pofont.-Húzz a szobádba és holnapig ne is lássalak!-üvöltötte a szobám fele mutatva...Mintha mi sem történt volna feláltam szúrós szemeibe néztem, és érzéstelen arcotmutatva, meg fordultam majd felrohantam a lépcsőn egyenest a szobámba. Bezártam az ajtót és a szobám egyik kis sarkában zokogtam ki az előbbieket...Miért pont engem szúrki mindig?! Sosem mutatom se neki, se senkinek, hogy menyire török össze nap mint nap...Nem akarom, mert akkor evvel, csak neki adnám meg az örömöt....De nem...Most már nem tudom mit tegyek.....Anya...Bár itt lennél...Vagy csak legalább tanácsot adnál...Nem tudom mi tévő legyek...Már 18 vagyok de nem tudok hova menni....Nem bírok ki még egy, vagy két évet itt...Nincs elég pénzem sem, hogy jobb életet bisztosítsak magamnak, és a hugomnak....Talán ő szenved itt a legjobban...De nem engedem, hogy átélje azt amit én! Hisz még csak 12....hét éves voltam amikor anyánk rákban meghalt....Kin meg csak egy éves...Neki nincs sok emléke anyáról de nekem nagyon is sok...Emlékszem, hogy éjelente hogy eltudjak aludni énekelt, apa meg felolvasott egy könyvből....De ez sajna neki nem adatott meg...Hallottam hogy csapódik az ajtó....

-Kin?!-gyorsan felpattantam a földről letöröltem arcomról a könnycseppeket, és ki rontottam az ajtón.

-Igen.-futottam le a lépcsőn.-Remek lenne hozzád egy két szavam, kis aszony!-jött ki a konyhába a szörnyeteg. Kezében egy ostorral. Látam ahogy lendítí...

-Neeee!-kiáltottam, és az ütés erejétől a földre zúgtam.

-Akane Kimura! Téged hívtalak vagy ezt a kis senkiházit?!