Another Timeline

Nem mindennapi baleset

Viszonylag komor napokat élünk manapság és mindezt az évszaknak köszönhetjük, az együttállás alapján az esős időszak és a szürkület egybe esik most. Ez elég ritka és lehangoló jelenség, sosem tudjuk mikor ér véget pontosan, csak bölcseink számításai közelítik meg a dátumukat. A reggelek és az éjszakák közel meg különböztethetetlenek, a Nap soha nem nyugszik le teljesen, de nem is igazán delel, állandó homály övez mindent és mindennek fejében mindig felhős most az égbolt, nyirkos a levegő és mindenhol pocsolyák vannak. Most őszintén ez kinek tetszik? Egyértelmű, a pitiáner tolvajoknak... Gondolj csak bele, ködben és szürkületben elég nehéz bárkit is látni, de legalább van mit csinálnom.

-Hahó, Bakatel! - néztem körbe keresvén őt - Hát merre császkálsz megint, nem is csatlakozol hozzám?! - csalogattam elő a hangommal.

Nem kellet sok, szép bézsbundája szinte ki sem látszott a sártól és a belegabalyodott ágaktól, vígan rohant felém egy nyúllal a szájában dicsekvően, hisz neki már meg is van a reggelije. Míg ő kiélvezte köret nélküli főételét én összeszedtem a szerény felszerelésemet és a sátorfámat, fellöktem drága Bakatelemre a nyerget és rákötöttem minden cipelni valót.

Már nem sok, maximum pár órányi járóföld a kisváros.

***

 Teljesen mindennapi volt az utunk, a városhoz közeledve az egyezmény alapján leszálltam drága hátasomról és leszedtem fegyvereimet magamról.
A város határai könnyen felismerhetőek, amíg a Gróf úr keze elér, addig ér a macskaköves út is. Nem túl nagy város lesz ez a mai, az ide vezető úton talán két szekér fér el egyszerre és gazdagnak sem lehet túl gazdag, hiszen kifogott rajta az idő vasfoga. Foltokba lesüllyedtek a kövek, a téglák és már sár lepi be őket. Az erdő alig van kicserjézve, nehezen járható vadászösvények látszódnak ki pusztán, de részben azokat is elfedi a patak csorgása, a madarak dallama.
-Shh figyelj rám kicsit, nincs semmi baj. Most ezt szépen felvesszük rendben? Tudod, hogy nem szeretik, ha nincs rajtad. -próbáltam a beszédemmel nyugtatni Bakatelt és közben rá adni a marhabőrből készült szájzárat. - Ha így ficeregsz és csapdosod rám a nyáladat nem leszünk jóban kis hölgy!
Erre felfigyelve rám meresztette egyszerre kérlelő, de veszélyesen alantas tekintetét, majd hagyta, hogy rátegyem.

Megközelítve a városfalt rothadt emberhús csapta meg az orromat, fancsali arccal körbe néztem, de nem voltak kint gyalogőrök, pusztán a fal tetején állt két nyílpuskás alattuk pedig pár szerencsétlen lógott. Végig pásztáztam a zárt kapun és bekopogtam a lesablakon.

-Menlevéllel jöttem! -közben elkezdtem a nyeregzsebéből előhalászni a papírt, amit az út menti fogadóban a pult táblájára szegezett ki Dolwin város egyik hírnöke.

-Fegyverét kösse a medvéjére az irományokat pedig adja ide. -fekete bőr marok nyúlt ki az ablakon, nem teljesen csak pont annyira, hogy bele tudjam tenni, amit kért.

-Tessék Uram, parancsoljon! -feltépte a viaszpecsétet, melyet a fogadós ütött újra rajta.

-Dolwin város és környéke, hírként hozom elétek! Ifjabb Dolwin gróf jutalmat ajánl azon harcos szellemű hős számára, ki eme nehézkes időkben megszabadítja városunkat bajától, akasztóra juttatja alantas tolvajait. -mormogta halkan az orra alatt lassan, pont úgy, mint aki tegnap tanult csak meg olvasni. 

Megnézte a lap alján a Gróf úr pecsétjét, majd rám és valakire a falon belül a távolba biccentett.Ezzel a lendülettel be csapta a lesablakot és gépies nyikorgás, recsegés vette kezdetét. A kapuk elkezdtek kitárulni előttem és az utca befogadott magába. 

-Harci osztályú, nem emberi kísérőért 1 hlota/fő a bér. - szólt rám az őr miközben tartotta a tisztes távolságot Bakateltől. - vagy pedig kint hagyja.

-Ugyan Uram, nézzen végig rajta, szinte mosolyog. Senkinek sem tudna ártani esküszöm. - túrtam mélyen bele a buksiján lévő erős dús szőrbe.

-1 hlota. - Nézett rám száj húzva, nem éppen a leglelkesebb tekintetével.

-Ugyan már egy hlotáért egy hétig bérlem máshol a szobám, nem igaz hogy ennyit eltudnak kérni csak mert..... -motyogtam magamban. 

Elővettem erszényem szerény tartamát és a tenyerébe nyomtam a kért összeget. Intett a fejével és ezzel átengedett. A fal mögött volt közvetlen talán a városka egyetlen fogadós kocsmája, nem túl felkapott, de egyáltalán nem nevezném lepukkantnak. 

Kővel ki rakott falak és akác támaszos kíséret végig a tetőig, tetejét pedig nyirkos nád fedte le nem sokkal a harmadik emelet felett. Mellette nyitott istálló volt, szalmával megtömve, jócskán tele üres helyekkel. Bakatelt oda vezettem, vittem a karámjába egy vödörnyi vizet majd terheit leszedve róla elindultam, be a fogadó mélyébe.
Nem értem el az ajtót az első emelet ablakából bútorok csörömpölése és egy női hang ütötte meg a fülemet, reflexszerűen felfigyeltem.

-Hé ezt nem... Ne, hát nem érti nem teheti! - szinte el sem hangzott végig a mondandó azzal lendülettel egy női alak zuhant felém az ablakból.