I Don't Care! (Loki Fanfic)

21.Fejezet

Cassy az ágyán ült és széttekintett szobájában. Ahogy végig vezette tekintetét a világoslila alapon királykék színű rózsa mintás falakon, a sötétkék függönyökön, a szépen megmunkált szekrényeken és polcokon át, egészen a levelekkel és indákkal benőtt plafonig, amiről egy kisebb kristály csillár lógott, egyszerűen minden emléke mintha visszatért volna. Az egész szoba őrizte a gyerekkorát, a régi plüssállatoktól kezdve, a mesés könyvekig és rajzokig. Olyan volt mintha visszament volna az időben. A hálószobája szinte teljesen érintetlen volt, minden pontosan ott volt ahol annak idején hagyta.

A lány lassan végig simított a levendula színű takaróval lefedett ágyon, majd elmosolyodott és felállva az erkély felé vette az irányt. Az eső még mindig hatalmas erővel zuhogott, így a hercegnő nem merészkedett ki, csak az üveg mögül bámulta a cseppeket. A borult időjárás miatt eddig észre sem vette, hogy lassan esteledett. Órák óta itt van már és még nem evett semmit reggel óta. Erre a gondolatra megkorrdult a gyomra.

Hirtelen kopogást hallott az ajtó felöl.

- Szabad! – kiáltotta Cassy, miközben lassan elfordult az ablaktól.

A mahagóni ajtó lassan kinyílt és egy férfi lépett be rajta. Szemlátomást a negyvenes éveiben járhatott már. Fekete haj és borosta díszítette kissé már ráncos, de vidám arcát. Zafírkék szeme kedvességet és nyugalmat sugárzott. Ahogy a lányra nézett, lassan elmosolyodott és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.

- Szervusz Cassyde! – szólalt meg mély hangján, miközben vállát megtámasztotta az egyik indával felfuttatott oszlop szerűségnek. – Igazán régen találkoztunk már, lehet te már nem is emlékszel rám, de azért reménykedek, hogy pár emléked megmaradt rólam.

A hercegnő a férfi hangja hallatán megborzongott. Az a kék szem, a vonások, a rendezett fekete haj, mind olyan ismerős volt neki. Tudta, hogy már látta ezt az alakot valahol. Pontosabban legútóbb ebben a kastélyban.

- Apa? – szólalt meg alig halhatóan a lány. Ahogy ezt kimondta, hirtelen minden értelmet nyert fejében.

A férfi lassan még szélesebb mosolyra húzta száját, majd ellökte magát a faltól és oda sétált az ágyon csücsülő Cassy-hez.

- Örülök, hogy azért nem felejtettél el teljesen, kislányom! – mondta, majd kedvesen magához húzta, és megölelte lányát. – Pedig, tényleg régen láttuk egymást utoljára. Pontosan tíz éve, nem de?

- De. – mosolyodott el a hercegnő is. – Miért nem jöttél, meglátogatni? – tűnt el a jókedv lány arcáról hirtelen.

- Sajnálom prücsök, szívem szerint minden hétvégét veled töltöttem volna, de sajnos a királyságnak szüksége volt rám. – simogatta meg szomorú mosollyal lánya fejét a király. – Tudod, mostanában nem úgy mennek a dolgok a birodalomban, ahogy az jó lenne.

- Tudom. – sóhajtott egy nagyot Cassy. – És ezt az egészet meglehetett volna oldani, ha én hozzá megyek Thor-hoz, igaz?

- Nem tudom, lehet. – vakarta meg tarkóját az uralkodó. – Minden esetre jobb lett volna a helyzetünk, de már mindegy. Ez a te életed, azt teszed, amit jónak látsz.

- Bárcsak így lenne! – nevetett fel kényszeredetten a lány.

Pár percig csöndben ültek és gondolataikkal küzdöttek. Aztán a férfi lassan megszólalt.

- Egyszer majd eljön az az idő is, hidd el. – nyomott egy puszit a hercegnő fejére. – De most ne ezen morfondírozz! Inkább meséld el, hogy mi történ az óta amióta nem láttalak! És ne felejts ki semmit, minden részlet érdekel!

A hercegnő részletesen beszámolt az elmúlt tíz évről. Miután az apja végig hallgatta, még beszélgettek egy kicsit, majd a férfi távozott a szobából, mivel még hátra volt neki pár királyi ügy lerendezése.

Cassy csak elterült ágyán és a plafont bámulta. Nem gondolta volna, hogy az apja viszontlátása ennyire fellelkesíti majd. Pár perc néma elmélkedés után, úgy határozott, hogy kipakol bőröndjéből.

Miután elrakta ruhái nagy részét, elégedetten ült le ágyára, magához vette utazó táskáját és előhúzott belőle egy vaskos könyvet.

- Mágikus képességek. – olvasta fel hangosan a címet. Ezt a könyvet, amit az utóbbi időben állandóan magánál tartott, megkapta búcsúajándékul a királyi családtól. Legalább ez maradt neki, emlékül.

A lány fellapozta a könyvet és már éppen belemélyedt volna az olvasásba, amikor is valami kihullott a könyv lapjai közül. A hercegnő érdeklődve nyúlt utána, hogy megnézze, mi az, ám keze megállt félúton.

Cassy hatalmas szemeket meresztve nézte a földön lévő kék rózsát. A virág szirmai zafírkéken ragyogtak, akár csak a lány íriszei.

A hercegnő nagy nehezen erőt vett magán, és kezébe véve a növényt, visszahelyezkedett ágyára. Némán tapintotta meg a virág szirmait, majd kezét végig vezette a száron. A tüskéket kikerülve, ujjai egyenletesen siklottak, míg véget nem ért útjuk, és a lány leejtve őket, landoltak a levendula színű takarón.

Cassy-nek hirtelen összeszorult a torka. Kezét szája elé kapva hagyta, hogy könnyei utat törjenek maguknak. A hercegnő remegő kézzel az orrához érintette a rózsát. Érzékszerveit lebénította a virág varázslatos illata. A sós könnyek lassan folytak végig a lány arcán, egyenesen a virág szirmaira érkezve.

Cassy lelkét mérhetetlen fájdalom és hiányérzet töltötte el. Csak egyetlen egy ember tudta, hogy mi a kedvenc virága, egy bizonyos herceg.