Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Nala, kelj fel! Mennünk kell! Most!
– Hmm..?? – arra számítok, hogy reggeli napfény teríti be a szobát, de még az első sugarak is alig látszanak. – De hiszen még sötét van.
– Nem maradhatunk tovább, összeszedtem a cuccod. – Dallas sietős, a kómás fejem pedig csak épphogy kezdi felfogni a helyzetét.
– Valami történt?
– Egy férfi utánad kérdezősködött a portástól.
– Mi? Te kimentél?
– Ki. És tőlem is érdeklődött, nem fog kelleni sok idő, mire rájön, hogy itt vagy. Gyere már! – Dallas felhúz az ágyból, kikerülök a meleg takarók alól a hideg levegőre, ami még a szobában is fagyos. Hát akkor odakint.
– Várj, át kell öltöznöm.
– Dehogy kell. Jól vagy így! – Már kívül is vagyunk az ajtón, egyik kezében a táskáink,a másikban az én kézfejem.
– Te vagy az egyetlen férfi, aki így gondolja. – A kómásból hisztissé válok. Elengedi a megjegyzést a füle mellett, vagy csak nem hallotta nem tudom. A legszívesebben visszarohannék a szobába, visszabújnék az ágyba, és duzzognék, mint egy gyerek. Valahogy ébredés után nem vagyok toppon, főleg ha pizsamában, abszolút nem elengedő alvás után rángatnak ki a hideg hajnalba.
Dallas kinyitja nekem az autó ajtaját, ami már első blikkre bárkinek gyanús lehet, nem hogy akkor, ha jobban megnézi az ember. Olyan nincs, hogy nem hívja ránk valaki azonnal a rendőrséget, ahogy meglátja ezt a roncsot.
– Maradj itt. Visszaviszem a kulcsot a recepcióhoz!
Bedobja a táskákat a hátsó ülésre, és elrohan a kivilágított helység felé. Egy kocsi van, amit nem láttam, mikor ideértünk. Szép, új, drága. Vajon a férfié, aki engem keresett? Mindegy. Úgyis perceken belül elhúzunk innen.
Lesüllyedek az ülésben, érezve még az álmosság súlyát magamon. Ha most lehunyom a szemem, akkor simán el tudnék aludni. Csak egy picikét.
Épphogy visszamerülnék az álomba, ami félbeszakadt percekkel ezelőtt, feltárul a hozzám nyíló ajtó, és valaki a karomnál fogva húz ki. A felkaromon lévő szorítástól azonnal zsibbadni kezdek, ahogyan a vér nem jut tovább az ujjaimhoz. Magához húz, és azonnal megcsap egy ismerős illat, amit ezer közül is felismernék. Felnézek a férfira, aki mint egy mániákus szorongat, most már mindkét kezével. Nem látok mást, csak sötétséget, olyat, amitől egy teljesen másik férfit látok benne.
– Jacob? Mi a fasz? Engedj el! – azonnal vergődni kezdek a kezébe, mikor rájövök, hogy nem fog bántatni. Legalábbis remélem.
