Fájdalom mardosta szívemet mely csontom velejéig hatoló kínt okozott.
Mióta eszemet tudom a gyötrelem az én társam. A legjobb barátom ki soha sem tágított mellőlem. Hűséges követő és szerető is egyben.
Vétkek súlya nyomja a lelkem már évtizedek óta.
Öltem, be vallom!
Gyönyörű volt látni ahogyan vergődik és megfullad saját vérében.
Nem szenvedett túl sokat. Egy egyszerű mozdulattal vágtam el a nyakát.
Most félsz? Pedig nem kell.Nem ártanék én senki fiának sem.
Elárulok egy titkot arról akit megöltem.
Nagyon szerette a levendulát.
Talán túlságosan is. Ez okozta a végzetét.
Ez okozta a halálom. Milyen csodálatos volt véget vetni a szenvedésnek.Az összes teher lehullott rólam és a mélybe zuhant.
Emlékszem még,az nap esett a hó és a hideg csípte az arcom. Olyan émelyítő volt, mégsem fáztam.
Tudtam, hogy az én levendulám soha sem fog elhervadni és ez a szívem melegen tartotta.
A kórházban volt már amióta csak ismertem. Ott született és élt.
Meglátogattam, mint ahogy minden egyes nap szoktam. Nem hétköznapi volt,hanem gyönyörű és különleges vörös.
Mikor beértem a rozoga, fehér vasajtón a kórterme felé mentem. Már nem volt ott ahol eddig.
Az orvos tájékoztatott, hogy reggel meggyilkolva találtak.
Az én kis levendulám..
Megölték a levendulám!
Mérhetetlen nyugodtság lepett el. Az orvos bizarnak tartott pedig én normálisnak éreztem magam. Nincsen velem semmi baj. A világgal van baj amiben élek!
Egy váza volt a kórteremben amiben ott hevert az én hervadt levendulám.
Eltört.
Vágott, és én is vágtam.
Lehullot, mint egy virág szirom, pedig valójában már csak egy hulla volt.
Őrült nevetés ijesztettem meg, majd könnyek folyása felkeltett. Én vagyok a zajforrás.
Nem érthetnek meg, senki! Még az én virágom se!
Azt hittem, hogy te soha sem hervadtsz, nem is tetted ezt.
ELROHADTÁL!
A halált választottad helyettem.
Hitvány levendula voltál.
A kivégzésem előtt állok.
Ma tényleg végem van?
Remélem.
