Az idő egyre lasabban telt. Minden nap ugyanazt a rutint éltem át, ugyanazokkal az emberekkel, és ugyanott. Az unalom szinte már kezdett felemészteni engem, kevés választott el attól, hogy teljesen őrületbe kergessen ez a hely és a körülöttem élő emberek. Magányos voltam, egyetlen barátom sem volt, senki sem próbált ismerkedni, nem is erről volt híres Arkham. Ha egy épelméjű bekerült a sok őrült közé, nagy valószínűséggel már megfertőzte a hely mérge, és ő maga is megőrült. Ettől féltem én is. Nem tudtam aludni, egész éjszaka a szomszédos cellák tulajdonosai püfölték az omladozó falat, amik épp, hogy nem estek össze, az emberek sikongattak, volt, aki magában beszélte meg másnapi teendőjét minden egyes áldott nap. Akármennyire is próbálkoztam, nem tudtam kiverni a fejemből Jerome - ot. Folyton azon kattogott az agyam, vajon eszébe jutottam - e, vagy sem. Egy hajszál választott el attól, hogy feladom a várakozást és inkább sodródom az árral, azaz én is az őrültek közé fogok tartozni, ám a hitemhez kötöttem magam, nem engedtem belőle, még akkor sem, ha egy hang a fejemben azt súgta ideje feladni. Az ágyban feküdve gondolkodtam el az elmúlt pár napon. Arra sem volt erőm, hogy felkeljek sétálni egyet, vagy csak szimplán megmosakodni. Csak feküdtem a koszos lepedőn, fejemet lógatva az ágyon. Mikorra visszaértem a gyengélkedő osztályról, már teljesen kiürült szervezetemből az érzéstelenítő és az altató, ám addigra már egész jól begyógyultak sebeim, egy - két lila folttal megúsztam az ütéseket. Féltem, ha visszamegyek a társalgóba megint bántani fognak, viszont már elfogadtam a tényt, hogy akármi is vár majd rám, nehéz lesz és meg kell vele küzdeni. A cellában feküdve olvasgattam a falba karcolt üzeneket, életemben soha nem éreztem azelőtt ilyen nyomasztó érzést. Hasonlóan vélekedtem, mint azok, akik előttem voltak bent, de úgy éreztem, ha még egy napot ki kell ott bírnom öngyilkos leszek. Egyszerűen kikészített a hely, maga. Egy váratlan pillanatban megszólalt a riasztó csipogó hangja, majd a piros fénye járta be a szobákat. Felkaptam fejemet a zaj irányába, majd a rácsokhoz siettem. Meglepetten a fejemhez kaptam, szinte alig hittem szemeimnek. Mikor azt éreztem nem bírom tovább, az életem megmentője vágtatott be a vas ajtón, hatalmas vigyorral arcán. Eljött értem. Egy boldogsággal teli borzongás járta végig testemet, majd egy hatalmas mosolyt pendítettem felé.
- Megjöttem, kislány! - nevetett Jerome. - Már sokadjára mentelek meg!
YOU ARE READING
HELLO, MY FRIEND!
Fanfiction¬ egy lány, kinek hazája gotham. a hely, ahol annyi ember vesztette életét, viszont mégis jenna szeretett otthona. jerome, az őrült fiú régi barátja, jenna újból gotham utcáira merészkedik annyi hosszú év után, ám a város korántsem olyan, mint amily...
