A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

16. a terv életbe lép

Megdermedtem a kérdés hallatán, és újra leperegtek a szemem előtt a történetek. Hátráltam pár lépést, mire Juan kivette a kezemből a telefon és kihangosítva az asztalomra helyezte azt. Lerogytam az ágyra, ahol pár pillanattal ezelőtt olyan boldog voltam, és ahol most visszacsöppentem a jelenbe. Az arcom a kezembe temettem. A fiú a kezemre tette a sajátját.

-Deby... nem muszáj elmondanod...-suttogta. Rá néztem. A szemében aggodalom, féltés, és megértés tükröződött. Megráztam a fejem.

-Nem... el tudom mondani.

-Biztos vagy benne?-hangzott a kérdés a mobilból.

-Azt hiszem.-mondtam bizonytalanul. Lehunytam a szemem, magam elé képzelve az egészet, onnantól kezdve, hogy Olívia felhívott, hogy beszéljük meg a dolgot, egészen addig, hogy itt kötöttem ki. Sóhajtottam, és belekezdte.

-Reggel Olívia felhívott, hogy menjek át hozzá, hogy megbeszéljük a történeteket. Nem gondoltam semmi rosszra, így átmentem...-megakadtam. Lepergett előttem minden újra és újra. A levegő nem akart beáramlani a testembe, így fuldokolni kezdtem.

-Deb. Deb.-kezdett el rázogatni a srác. Nem tudtam rá figyelni. Homályosan hallottam, hogy a telefonból kérdés hangzik de nem jutott el a tudatomig, hogy mi az.

Juan szemszög

A lány a szemem előtt kezdett el fulladozni. Szólítgatni kezdtem, de nem használt.

-Juan mi történt?

-Nem tudom. Olyan mintha nem kapna levegőt.-dadogtam.

-Pánik rohama van.-mondta Jeremmy, mire én is pánikba estem.

-És mit csináljak hogy jól legyen?

-Érd el, hogy ne vegyen levegőt. Akkor az oxigén szintje normál érték felé közeledik, és regenerálódik.

-Jó de hogy?-suttogtam, majd visszafordultam a lány felé. Hirtelen ötlettől vezérelve az arcához hajoltam, megcsókoltam. Az ajkai kissé kiszáradtak a roham miatt de még így is mézédesek voltak. Elállt a lélegzete, majd viszonozza a tettem. Kis idő múlva elváltunk egymástól. Még mindig szaporán vette a levegőt de lényegesen lassabban.

-Köszönöm.-mondta.

-Jól vagy Debra?-hallottuk Ulrich hangját a telefonból, amiről el is feledkeztem.

-Igen. Azt hiszem.-mondta. A hangja reszelős volt, és kimerült. Ahogy a tekintete is. Most vettem észre a szeme alatti sötét karikákat.

-Deb el tudsz szabadulni, úgy két órára?-kérdezte Melissa. A lány elgondolkodott, majd vállat vonva felelt.

-Megpróbálhatom.

***

A házuk melletti erdőnél vártam a lányra. Már vagy fél órája itt kellett volna lennie. A telefonján vagy százszor, de semmi. Lassan az árnyékban maradva araszoltam az épület felé, mikor hirtelen kivágódott az ajtó, mire megtorpantam, izmaim megfeszítettem, és ugrásra(menekülésre) készen állva kémleltem a terepet. Egyből megnyugodtam, mikor egy jól ismert barna hajkorona tűnt fel a bejáratnál.

Egyenesen az erdőbe ment, én pedig követtem. Egy kis mezőn állt meg. Ott vártak a többiek, egy idegen nő kíséretében.

-Debra. Üdvözöllek. A nevem Amanda. Én fogok segíteni neked.

A lány csak bólintott. Hirtelen Thomas és Jeremy jelent meg, a kezükben egy óriási káddal.

-Feküdj bele Debra- mondta Ulrich mire tiltakozni akartam, de a pillantása elhallgattatott.