ráktérítő; knj&wbb (BEFEJEZETT)

| a n g l i a; 1 |

„35. Első kezelés, pipa. Az onkológai orvosok általában nem törődnek velem, mint ahogyan senkivel sem. Az egyik nővér érdeklődik, hogy milyen érzés, ha kikotorják belőlem, kérdezi, szépen, kedvesen, a copfja visszafogott, tincsei izzadtan és rakoncátlanul tapadnak a homlokához. Hangos vihogásba kezdek a hármas kórteremben, amelyik a legközelebb van a nővérpulthoz (súlyos esetek kizárólag közel kerülnek a nővérekhez), a nővér – aki egyébként egy fiatal ápoló lehetett – nem érti, majd mondom: „nem olyan, mintha megujjaznának", talán szúrós lehettem. Mivelhogy más nem törődött velem, semmi kérdése nem volt senkinek sem, csak neki – a neve Shin Hwarin –, vittem neki csokoládét. Meghálálta. De nem mintha kellett volna, én voltam a hálás. (Egyik éjszakán sírtam, mert féltem és rettegtem a haláltól, mármint, te ezt el tudod képzelni, Namjoon? És ő, Shin Hwarin, ez az igazán tapasztalatlan ápoló bebújt mellém, a már streilizálatlan ágyneműk közé, simogatott, a karomat, az arcomat, mintha így valóban nem fájna. Hát ezért kapott csokoládét.)

Az onkológiai kezelés után, hazaindultam, majd az ambulanciai osztályon megláttam Jungkookot, törött karral. Az egyik ápolóval beszélgetett, minek mondjam a nevét? Hiszen úgy is tudod. Mindketten észrevettek – előbb Jeon Jungkook, az elvetélt magzatom apja, majd ő, a lány, aki, nem tudom, hogy bármit is levett volna."

Repülővel mentek Angliába, Namjoon, Jimin, és a gyakorta szótlan Taehyung, Jimin barátja. Egymás mellett ültek, de nem igen szóltak egymáshoz. Legfeljebb Jimin Taehyunghoz: ő volt a legbeszédesebb hármójuk közül, Namjoon az ablaknak döntve a fejét, gondolkozott, hátha így könnyebb, bármi könnyebb, a feledést és felejtést megelőzve a bűn hordása is.

Az éjszakákat kempingben töltötték, valahol London szélén, Waltonnál. Úgy gondolták, hogy majd, ha sátrat építenek (aminek nem véletlen, hogy nem nézték meg az összerakás útmutatóját)

telt az idő, így próbálták kompenzálni az abba beleavasodott elvesztést.

Feladó: Kim Namjoon [kim.namjoon@empas.co.kr]

Címzett: Park Nari: [nari.95@hotmail.co.kr]

Tárgy: [nincs tárgy]

2018. 09. 13.

"Kedves Csip!

Tudhattam volna, hogy ez az egész a te műved: maga az utazás, a bankkártya, a medvék - maradt-e valami a szerény tulajdonodból, amit szétosztogathatnál másnak? Boldoggá tenne, ha visszaírnál. Boldoggá, ha tudnám, jól vagy odaát. Jimin, és én nehezen bírkózunk a hiányoddal, néha kicsit „sok" ezért is: beszél, beszél, leginkább Taehyunghoz, aki szokatlan módon csendesebb jóval, és hallgatja. Néha esténként sír, és én a hátam mögül hallom, hogy Taehyung magához szorítja, valamit súg a fülébe, de azt olyan halk módon teszi, hogy én aligha értek belőle valamit. Egyébként, szimpatikus, nagyon.

Sátrat építünk (hetedszerre sikerült összerakni), konzerveket eszünk, külön főzünk. Írtad, valahogyan dolgozzam fel, vigyek magammal embereket, bárkiket, hát, most itt vagyunk, így próbálunk élni nélküled. Minden nap felhívom a barátaidat (medvék), de unszimpatikusak. Nem, az egyikük nem az, Grizzly, aki optimistán és pozitívan áll hozzám, Jeges nem szívlel, de nem tudom miért, Panda joggal haragszik rám, hiszen hagytalak veszni, és ha ő én lennék, akkor én is ezt tenném magammal. Vigyáznom kellett volna rád, azonban ez nem történt meg, amint kiköltöztem a kollégiumból, és saját albérletbe kerültem, minden más fontosabb lett nálad.