Sors, te szemétláda!

Bemutatkozás

Sziasztok! 

Itt Zoé Miller személyesen. Valószínűleg hallottatok már rólam, hisz a híres-neves Noah Centineo a legjobb barátom, még hozzá az egyetlen. Annak, aki viszont nem ismer had mutatkozzak be. Szóval Zoé Miller vagyok egy 17 éves gimnazista lány. Seattle-ben születtem 2000. 11.25.-én. Hosszú barna hajam van, nagyon sötét barna szemeim és átlagos test alkatom. Illetve egy pár piercingem(egy a fülemben és egy az orromban). A szüleimről annyit kell tudni, hogy nagyon jól kijövünk egymással, mindenben mellettem állnak és tudom, hogy  bármit elmondhatok nekik. Van egy bátyám Matthew Miller, 19 éves, végzős. Ugyanabba a gimibe járunk, ami az elején még elég furcsa volt, de már hozzászoktunk. Amikor kisebbek voltunk nagyon jó volt a kapcsolatunk, Matt volt az egyetlen, aki tényleg mindig mellettem volt, akármi történt. Sajnos ezt, már csak múlt időben tudom mesélni. Az elmúlt évek nagyon nehezek voltak számunkra, és Matthew eltávolodott tőlem, de nem tudok rá haragudni. Én is ezt tettem volna a helyében. Erről majd később mesélnék. Ilyen sablon dolgokat, hogy mi a kedvenc színem stb. nem igazán írnék le, ha nem haragszotok. Nem ezért vagyok itt. Szeretném elmondani, hogy miért kellett elköltöznünk a szülővárosomból egészen San Francisco-ig és tudjátok csak úgy elmesélni a mindennapjaimat, hátha valakit érdekel.

Hogy mégis hogy kötöttem ki Noah Centineo mellett, mint legjobb barát? Hát ez egy elég érdekes sztori. Szóval, amikor én megismertem Noaht már szerepelt jó pár sorozatban/filmben, de én sosem voltam az az ember, aki emlékszik a színészekre főleg, ha nem fog meg a karaktere, sem a film. Vagyis mondhatjuk úgy, hogy Noah már eléggé felkapott volt, amikor mi találkoztunk. Azt szeretném leszögezni, hogy nem azért vagyunk legjobb barátok, mert híres meg mittudomén. Noaht azért szeretem úgy, mint a saját bátyámat, mert olyan amilyen. A személyiségét szeretem és nem érdekel, hogy híres. Na kanyarodjunk vissza a meséléshez. 

Éppen egy orbitálisan rossz napon voltam túl a suliban, és péntek lévén úgy gondoltam, hogy elmegyek kicsit kiengedem a fáradt gőzt. Világ életemben imádtam táncolni és kicsiként szerettem volna táncos lenni, de egy baleset miatt ezt az álmomat fel kellett adnom, tehát most már csak bulikban táncolok, meg otthon a szobámban. Minek után úgy döntöttemminden mindegy alapon, hogy jó akkor tényleg megyek, amint hazaértem a suliból egyből neki álltam keresni valami megfelelő ruhát, amiben nagyon dögös vagyok és még kényelmes is. Így esett a választásom egy feszülős fekete, kicsit szaggatott nadrágra és egy elég mélyen dekoltált bodyra. A hajamat kiengedtem és megcsináltam a szokásos "party" sminkemet, ami abból állt hogy szemhéjpúdert és tust is használtam. Igazából elég jól sminkelek, hisz a barátnőimet, amikor fotózom én sminkelem ki, van benne egy kis rutinom, de suliba ezt nem alkalmazom, mert minek. A tükörbe nézve konstatáltam, hogy eléggé kimaxoltam a dögös jelzőt, így elraktam a szükséges dolgokat és elindultam kedvenc San Franciscoi szórakozó helyemre, az Angelbe. Még akkor találtam rá erre a helyre, amikor ideköltöztünk konkrétan azon a héten. 4 éve. Elég sokszor voltam már itt ahhoz, hogy törzsvendégnek számítsak, sőt volt hogy a tulaj Mr. Moore megkért ugorjak már be segíteni egy kicsit. Nagyon sokszor meghallgatott és segített már nekem, számomra Ő is a családomhoz tartozik. Nos ott tartottam, hogy lementem az Angelbe, leültem a szokásos bárszékemre és kikértem a szokásos italomat. Úgy durván saccolva 10 perce lehettem lent és pultossal beszélgettem, amikor egy nagyjából Matt korabeli srác odajött hozzám és felkért táncolni. Természetesen igent mondtam, hisz erre vártam. Gyorsan lehúztam a kis innivalómat és hagytam, hogy vezessen a srác a táncparkettre. Meg kell hagyni elég jól táncolt és aranyos is volt. Körülbelül 20 perc múlva visszatértünk a bárpulthoz és megittunk egy-két rövidet. Én már elég kótyagos voltam, de nem voltam atomrészeg szóval tudtam tartani magam, amikor a táncpartnerem elkezdett fogdosni, még hozzá elég erőszakosan. Kezét a combomra helyezte majd egyre próbálta feljebb csúsztatni a kezét hiába feszegettem le az ujjait magamról. Sajnos a pultos srác éppen a vendégekre figyelt, Mr.Moore bent volt az irodában, így nem tudtam kitől kérhetnék segítséget, mert igazából a mellettünk ülök rohadtul leszarták, hogy éppen ott szenvedek mellettük. Már a tehetetlenségtől majdnem sírva fakadtam, amikor valahonnan a semmiből, mint egy őrangyal meg jelent egy srác. Mai napig emlékszem, mit mondott, hiába történt már 3,5 éve.

-Már megbocsáss, de levennéd a kezed a barátnőm combjáról, mielőtt én teszem meg?- hangja enyhén rekedtes volt és semmi jót nem sugallt. Szerintem ezt a srác is érzékelte, mert egyből elengedett és még bocsánatot is kért, majd elment. Én csak ültem ott ledöbbenve, próbáltam felfogni, hogy most éppen mi is történt, amikor arra eszméltem föl, hogy a megmentőm leül mellém.

-Ugye jól vagy, nem bántott?-aggódó, kiskutya szemeivel vizslatott engem, miközben ez a kérdés elhagyta a száját.

-Nem, nem semmi bajom.  Jól vagyok. Köszönöm, hogy segítettél kedves...-itt egy kicsit megakadtam, hisz a nevét ugyebár nem tudtam.

-Noah. Noah Centineo.-kicsit félve nézett rám, én meg nem értettem, de ráhagytam.

-Köszönöm kedves Noah. Nagyon rendes volt Tőled, hogy segítettél. Én Zoé vagyok. Zoé Miller.

-Igazán nincsmit. Kérsz valamit inni?

-Hmm, egy tequilát elfogadnék köszönöm.

-Rendben, akkor egy tequilát és egy kólát szeretnék kérni.-fordult a pultos sráchoz, aki bezzeg most itt lebzselt előttünk.

Miután megkaptuk, amit Noah kért beszélgettünk még egy kicsit, majd idejét láttam, annak hogy hazamenjek. 

-Figyelj Noah. Nagyon örülök, hogy megismertelek, de nekem sajnos mennem kell.-álltam fel a székről..vagyis inkább próbáltam. A szék megborult velem együtt, és ha Noah nincs ott, akkor valószínűleg elborulok. Immáron újra megmentett.

-Szerintem jobb lesz, ha hazaviszlek.

-De hisz ittál nem?

-Nem ittam alkoholt.

-Akkor mégis miért voltál itt?

-Gondoltam benézek, érdekesnek tűnt a hely.-volt valami furcsa a hangjában. Mint később kiderült a rajongók elől sétált be ide, gondolván hogy itt nem ismerik majd fel, és igaza lett. Ott bent, akkor az Angelben senki sem ismerte fel.- Na gyere had segítsek.

Elsétáltunk a kocsijáig, majd segített beülni, becsatolta az övemet, és mire ő megkerülte a kocsit én elaludtam.

Másnap egy teljesen idegen helyen ébredtem föl, és eléggé hasogatott a fejem. Rántotta és kávé illata csapta meg az orrom, így az összes erőmet, amit csak másnaposan össze tudtam szedni összeszedtem és elindultam az illatok irányába. Egy konyhában kötöttem ki, mily meglepő módon és egy mosolygós arccal találtam szemben magam. Halványan rémlett, de teljes káosz volt az egész este.

-Jóreggelt Zoé. Hogy aludtál?-vigyorgott rám, miközben elém tett egy nagy tányér rántottát és egy bögre kávét. Nem tudom, milyen mágiát használt, de pontosan úgy csinálta a kávét, ahogy szeretem. 

-Jóreggelt... meglehetősen jól. Figyelj nem akarok paraszt lenni, de nagyon nem emlékszem, hogy mi történt az este, esetleg fel tudnál világosítani?

-Persze!- nevetett fel, majd szépen elmesélt mindent. Estig nála maradtam beszélgettünk, kaját rendeltünk majd hazavitt. Egész este beszélgettünk és egyre jobban megismertük egymást. 

Na hát ez a nagy története annak, hogy mégis hogyan kötöttem ki Noah Centineo mellett 3,5 éve. 

Ez még csak az egyik volt a kismillió történet közül, amit el fogok nektek mesélni, szóval készüljetek, ennél lesznek durvább sztorik is. 

Zoé voltam, sziasztok!