Ezüst ketrec /Deidara f.f/ /Befejezett/

Homok csapda

Becsuktam szemeim, és hagytam meg történni. Ajkaink egymásra tapadtak. Hirtelen minden megszűnt körülöttem...Amikor elváltunk egymástól, elmerültem kék szemeiben.

-Szeretlek..-suttogta. Vörös arcom láttán elmosolyodott...Én meg szorosan átöleltem...Belebújtam teljesen. Ő is szorosan magához ölelt.  Miután elváltunk még egy puszit nyomott homlokomra. Aztán ki ment. Fhu...dőltem ágyamra. Nem tudom hogy miért, de hirtelen álom szökött szememre, és elnyomott... 

Kb olyan este 10:00 óra lehet mikor egy hangos kiáltással könnyben úszó szemekkel ébredtem fel. Az álmom annyira meg rázott, hogy nem bírtam magamban tartani...Csak hátammal a falnak dőltem és lábaimat felhúzva zokogtam...Nem...Ez nem lehet...Csak egy álom volt!...Nem történhetett meg...Azonban hirtelen ki csapódott az ajtóm.

-Mi a baj Akane?! Mi történt?!-jött egy ismerős rémült hang. Meg sem bírok szólalni, így nem válaszoltam. Hallottam, hogy léptei közelítenek felém, és éreztem ahogy mellém ül.-Mi történt?-kérdezte ismét csak most lágyabb hangon, kezét jobb vállamra téve. Odabújva hozzá sírtam mellkasán.-Jól van nyugodj meg, most már nincs semmi baj..-simogatta hátam. Amint meg nyugodtam felnéztem könny áztatott arcommal.-Elmondod mi történt? Hm?-lágy mély hangja megnyugtatott.  Szőke tincsei csikizték orrom, így egy hapci után felültem...Utálok hapcizni, mert akkor elvékonyodik a hangom és egy aprócska hapci jön ki torkomon. 

-Igen...-szipogtam..

-Jaj de aranyosan tüsszentesz!-erre a mondatára, egy gyilkos pillantást vetettem..-Hallgatlak...

-Tehát...Volt egy rémálmom...-nyeltem egyet.-Harcoltál egy vörös homokrejteki fiúval. És meg haltál, egy robbanásban....-nyeltem el a végét. 

-Hm...Értem, de csak egy álom volt...Nem kell félned, még itt vagyok.-öleltem át ismét.-Semmi baj, nem fogok meg halni...-suttogta fülembe. Pár perceg így voltunk aztán szét váltunk. Egy puszit nyomott arcomra, aztán felakart állni. El akar menni? 

-Deidei, nem lehetne, hogy ma éjjel nálam aludj?-fogtam megy karját, tekintetemet az ágyra szegeztem, hogy ne lássa vörösödő fejem. Hallottam hogy elmosolyodik.

-Hm..Nem akartam elmenni, csak az ajtót akartam becsukni...-Oh...ja...elengedtem karját és ő meg becsukta az ajtót. Vissza jött és lefeküdt, az ágyra. Oldalra fordult, és felkönyökölt, megtartva fejét.-Akane...Ennyire meg rázott, hogy az álmodban meg haltam?-össze húztam magam, és nem válaszoltam...Ehez én túl szégyellős vagyok...-Hm..-mosolyodott el, majd meg ragadta kezem és magára rántott. Vörös fejjel néztem kék szemébe, tenyerem meg mellkasán pihent.-Soha nem foglak elhagyni!-suttogta, majd meg csókolt. Éreztem, hogy hátamon végig fut a hideg, szorosan tartotta derekam magán...Amikor elváltunk egymástól, rámosolyodtam, és nyomtam egy puszit ajkaira, aztán lemásztam róla. Deidei oldalra fordult én meg mellkasához bújtam. Átkarolta derekam, és elkezdte simogatni, ez annyira jó érzés....Azonnal el is aludtam.

*2 hét múlva:

-Álj meg! Meg öllek!!!-ordibált Tobi után Deidei...Ha...ezek már megint mit művelnek?!-léptem ki szobámból...Készülniük kéne, a küldetésre! De nem inkább fogócskáznak! Le mentem a lépcsőn és láttam hogy Deidei egy robbanó pókot küld Tobi felé...Ő meg fejvesztve menekül...Amint kiszúrt, azonnal mögém bújt....remek..kezdődik ismét....

-Már megint mi van?! Várjatok tudni sem akarom...-állt meg előttem Deidei, avval a tipikus kis fiús mosolyával...-Mindketten indítsatok és készüljetek össze a küldetésre!-parancsoltam rájuk, és mindketten, ijedten, futottak szobájukba. 

-Akane remek pont te kellesz nekem!-hallottam mögülem, meg fordultam, és Pain jött velem szembe

-Igen...